Site icon Szegeder Archívum

Kötelezővé tették az oltást mától az egészségügyi dolgozóknak

Ezt már lehetett sejteni egy ideje, Gulyás Gergely július elején megszellőztette, hogy egyes szakmáknál bevezethetik, de akkor még tagadta, hogy a kormánynál már kész tervezet lenne erről.

Július 8-a, csütörtök helyett valamiért szerdán volt akkor a kormányinfó, ahol elhangoztak érdekességek Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter részéről. Többek között a kérdésekre válaszolva az is, hogy egyelőre a kormány ugyan nem tervezi a koronavírus elleni oltások kötelezővé tételét, de elképzelhető erről egy társadalmi vita. Ha azonban kötelezővé is tennék, de csak bizonyos foglalkoztatási körökben, például az oktatásban vagy az egészségügyben. Viszont azt kihangsúlyozta, hogy ilyenről egyelőre szó sincs a kormány részéről.

Azóta eljutottunk oda, hogy tegnap, azaz július 29-én, a Magyar Közlönyben – a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása mellett – már megjelent az ezzel kapcsolatos kormányrendelet, ami szerint az egészségügyi dolgozóknak kötelezővé teszik az oltást. Erről számolt be a koronavírus tájékoztató oldal is, megjegyezve, hogy a koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében volt szükség minderre.

Mint írják, Magyarországon az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult tavaly december végén. Az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége fel is vette a koronavírus elleni oltást, csak kevesen maradtak, akik még nem oltották be magukat, most őket is a védőoltás felvételére kérik. Az egészségügyben dolgozók ugyanis fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének. Az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és  azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

A védőoltás felvétele minden, még be nem oltott az egészségügyi dolgozónak kötelező, beleértve az

Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozóknak (pl. idősotthonba bejáró orvosoknak).

A még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell venni az oltás első dózisát. Az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást és meg kell szüntetni a jogviszonyt azzal az egészségügyi dolgozóval, aki megtagadja az oltás felvételét. A munkáltató felhívhatja az egészségügyi dolgozót arra, hogy igazolja a védőoltás felvételét, illetve arra is, hogy a védőoltást a határidőig felvegye avagy az oltás alóli mentességet megalapozó orvosi szakvéleményt bemutassa. Azok az egészségügyi dolgozók, akik már több mint 4 hónapja kapták meg a második oltásukat, már a harmadik oltást is kérhetik.

Exit mobile version