A járványhelyzet mindenki életét megnehezítette. A kultúra, oktatás szereplői kényszermegoldásokat kerestek – néhányan különösen kreatív kezdeményezésekkel álltak elő. Született „interaktív karanténregény”, interneten „karanténszínházat” nézhetünk, létezik Szegeden „zoom-os” osztálytermi dráma, „karanténkoncert” és „karanténklip”. Nem adták fel a tanárok sem: még az országos, nagy hagyományú szóbeli versenyek is átköltöztek az online térbe. Körképünkben bemutatjuk, milyen ötleteket szült a sors; a röviden összefoglalt, „felvillantott” produkciókról, helyzetekről és eseményekről rövid interjúink tájékoztatnak.
Barnák László: már a következő évadot készítjük elő
Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója arról számol be: vannak bizonyos garanciák a működésre, és az intézmény, miközben tartja a kapcsolatot a közönséggel, minden erejével az újraindulásra készül.
Hogyan próbál a Szegedi Nemzeti Színház fennmaradni a jelenlegi helyzetben?
Gazdaságilag a működésünket a fenntartónk, az önkormányzat és a közös működtetési megállapodás biztosítja. Művészetileg pedig részben online, részben próbatermi munkát végeznek művészeink.
Milyen lehetőségeket talált a működés folytatására, milyen munka folyik ebben az időszakban? Milyen új utakat, eseményeket, bevételi forrásokat lehet találni, mozgósítani?
Az irodákban folyamatos a munkavégzés, adatszolgáltatás, a munkavégzés szervezése, emellett pedig felújítási munkálatok zajlanak az épületekben. Egy új raktárhelyiséget is kialakítunk, amivel tehermentesítjük a nagyszínház zsúfolt jelmezraktárait és irattárait.
Készül egy rádiójáték színművészeinkkel, énekkarunk pedig már gyakorol egy következő évad eleji bemutatóra. A folyamatos újratervezés továbbra is jelen van, és már a következő évadot készítjük elő. Némi bevételt az online sugárzott előadásaink jegybevétele eredményez, jelenleg ez az egyetlen forrás ehhez.
A sok nyilvánvaló veszteség mellett vannak-e azért nyereségek, született-e olyan ötlet, amely folytatható gyakorlat is lehetne a jövőben?
Nagyon népszerűek azok a videók, amelyeket színházunk közösségi oldalán osztottunk meg kiemelt alkalmakkor (pl.: magyar kultúra napja, költészet napja, színházi világnap). Ezek kiemelt és egyedi tartalmak, ezért nagy érdeklődésre tartanak számot.
Melyek azok az aktuális, jelenleg hozzáférhető események, lehetőségek, amelyek a járványhelyzetben biztosítják a kapcsolattartást a várossal, a közönséggel?
Hamarosan elkészül új rádiójátékunk, a Barabbás című Ghelderode színdarabból. A SzínházTV jelenleg két előadásunkat is elérhetővé teszi online, a Mágnás Miskát és az Álszentek összeesküvése című Molière darabot. Szinte egyedülálló az a színházpedagógiai online előadás is, melyet a Kooperáló színházpedagógiai alkotóterünk hozott létre Töréspont címmel. Ebben drámapedagógus segítségével az online oktatás nehézségeit dolgozzák fel szegedi diákok.
Kállai Ákos: osztálytermi dráma az online oktatásról
A szegedi középiskolák egyedülálló lehetőséget kaptak: a diákok akár online osztálytermi drámában is részt vehetnek. Kállai Ákos színházpedagógus, aki kezdeményezője és résztvevője is a darabnak, a Töréspont című újdonságról osztott meg velünk részleteket.
Hogyan született meg a Töréspont ötlete?
A Töréspont című online színházi nevelési előadás a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szakképzési Centrum közös projektje. Egy hagyományos tantermi előadásnak indult, azonban a vírushelyzet miatt újraértelmeződtek a körülmények és az igények is. Ebből adódóan az online térbe helyeztük át a történet cselekményét, és a darab bemutatásának módját.
Mire számíthatnak a résztvevők?
A fókusz eredetileg is a generációk közötti szakadék, a tanárok és diákok közötti konfliktusok voltak. Ugyanakkor a digitális oktatás újabb kihívásokat és feszültségeket szült az oktatás résztvevői között, amire szerettünk volna aktuálisabban reflektálni. Jelen előadásunk különlegessége, hogy az online térben játsszuk, és a történet középpontjában egy online tanóra eseményei állnak.
Kik az alkotók, résztvevők?
Az előadás rendezője Tölgyfa Gergely, színész-drámatanárokként pedig rajtam kívül még Molnár Erika és Sziládi Hajna játszanak az előadásban. Szabó Ágnes szociális munkás és mediátor, a centrum munkatársa szakmai konzulensként segítette a próbafolyamatot, hogy minél hitelesebb képet kapjunk a tanárok és diákok között meghúzódó problémákról. A film és színház formanyelvét vegyítve egy izgalmas játékra hívjuk az osztályközösségeket, akiknek aktív, az eseményeket befolyásoló szerepkört kínálunk, hogy megteremtsük a párbeszéd lehetőségét a diákok és tanáraik között.
Milyen volt az előadás fogadtatása ott, ahol már kipróbáltátok?
A fiatalok visszajelzései nagyon inspirálóak voltak. Sok mondanivalójuk van, és sok feszültség generálódott bennük az elmúlt időszakban. Az előadás, úgy tűnik, egy izgalmas lehetőség a számukra, hogy a kreativitásukon keresztül megosszák, mit gondolnak a tanár-diák viszonyról, valamint, hogy mit élnek meg az online oktatás kapcsán. A jelenlét dinamikája megváltozott, de nem tűnt el, és ez fontos. Továbbra is ott van az igény, hogy kifejezzék magukat, és megosszák a bennük rejlő tartalmakat. Mi pedig továbbra is azon dolgozunk, hogy erre kreatív lehetőséget biztosítsunk. Igyekszünk kihozni a legtöbbet a jelenlegi helyzetből, és továbbra is próbáljuk megtalálni a fiatalokhoz vezető utat, hogy a színházon keresztül segíthessünk nekik élő és valódi tartalmakra lelni.
Mészöly Ágnes: interaktív-folytatásos karanténregény
A kortárs írónő a járványhelyzetre kreatívan reagált: a középiskolás korosztálynak interaktív folytatásos regényt írt az interneten, amelynek témáját maga a kialakult helyzet ihlette. Mészöly Ágnes októberben Szegeden is járt az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskolában író-olvasó találkozón, mert a műből érettségi tétel is született abban a reményben, hogy ez minden értelemben a történet vége. Nem így lett.
Mesélnél a Csepp című regényről, a mű fogadtatásáról, esetleges későbbi sorsáról?
A Pagony kiadó munkatársaival közösen találtuk ki a folytatásos-interaktív regényt, melynek minden fejezete végén két lehetőség közül választhattak az olvasók, így ők határozták meg a történet alakulását. Huszonegy héten keresztül játszottunk így, hétről hétre egy viszonylag stabil olvasótáborral. Azt reméltem, mire befejeződik a történet, véget ér a járvány is, de sajnos ez nem így történt.
Hogyan kell ezt elképzelnünk? A történet azért nem az ittről és a mostról, nem erről a jelenlegi járványról szól.
A témát csak egyrészt ihlette maga a járvány, másrészt az akkori utazási élményeim, hiszen a pandémia kezdete előtt jöttem haza Új-Zélandból – ez a furcsa világ elevenedik meg a kisregényben, bizarr flórájával, nyelvével.
És nem is Új-Zéland, hanem egy elképzelt világ a helyszín. Visszatérhetünk ide később is?
Lehetséges, hogy még írok rövidebb történeteket Ash és Hoka főszerepléséével, mert megszerettem őket és a világot, és ha összegyűlik megfelelő mennyiségű anyag, talán könyv is lehet még belőle, de mostanában máson dolgozom.
Hogyan befolyásolja ez a megváltozott helyzet a mindennapi munkádat íróként, kell-e kompromisszumokat kötnöd, van-e, ami nem a terveid szerint alakult? Mi minden változott meg ettől? Ugyanúgy tudsz kommunikálni az olvasóiddal, kutatni a regényeidhez? Hiányzik most neked valami?
Az ember azt hinné, hogy az író úgyis csak otthon ül és ír magában, tehát az ő élete nem sokat változik, de valójában nagyon sok veszteséget kellett elszenvednie ez egész szakmának. Elmaradtak a könyvünnepek, nincsenek könyvtári órák, közös programok az írótársakkal, sem fesztiválok, sem könyvbemutatók. Sok könyv megjelenése csúszott, hiszen a kiadókat anyagilag is megviselték a lezárások. Kutatni eddig is leginkább az interneten kutattunk, de bármilyen sok online órán és találkozón is vesz részt az ember, a közvetlen, személyes találkozást nem pótolja semmi.
Nagyjából minden megváltozott, legalábbis számomra. Ráadásul lételemem az utazás, nagyon nehezen viselem a bezártságot. Persze, az átlaghoz képest így is jöttem-mentem – de messze nem annyit és messze nem olyan messze, mint szerettem volna.
Bencsik-Kovács Zoltán: totális apokalipszis
A könnyűzenei előadók bajban vannak. A szegedi Honeybeast zenekar frontembere arról számol be: bár vannak a helyzethez igazított próbálkozások, sajnos szó szerint a túlélésért küzd a csapat. A zenész az online tartott koncerten, nézői szemmel nézve felszabadultnak tűnt – de ez valószínűleg a ritka alkalomnak, és nem a megváltozott helyzetnek szólt. Koncert a közönség jelenléte nélkül… Érzéseiről, mindennapjairól, gondjairól kérdeztük.
Hogyan vészelitek át ezt az időszakot?
A túlélésért küzdünk. Minden szempontból nagyon nehéz. Lelkileg is, anyagilag is. (Akinek nem volt komoly tartaléka, az már éhezik a mi szakmánkban.) Ha szabad azt mondani: „művészileg” is. Ebben a helyzetben nincs, nem lehet más téma, csak a járvány, a beszűkülés, a bezártság… Vagy ha van, az nem feltétlenül jön magától, őszintén. Nekem nagyon elegem van már ebből az egészből.
Kihasználható-e valahogy hasznosan az idő, dolgoztok-e közben valami újon?
Nagyon sokan az alkotásba menekülnek. Nyilván ez sem ördögtől való. De én személy szerint gyűlölöm a kényszert. Akkor írok, ha belülről jön. Nem a külső kényszer vagy a „csapjuk agyon az időt valamivel” attitűd motivál. Írtam ugyan néhány dalt (belső indíttatásból, ugye), de igazából csak magamnak.
Milyen élmény volt az online klipkészítés és koncert?
A klipkészítésről nem sok élményem van, mert épp akkor született a lányom, a többiek csinálták. Az online koncert… Hát olyan, mint zokniban úszni. Nem az igazi. (Bár a zokniban úszást nem próbáltam ki.) Nekünk volt szerencsénk többször is tízezres közönség előtt játszani. Mondanom sem kell, hogy az online koncert köszönőviszonyban sincs ezzel az élménnyel. Sem nekünk, sem a közönségnek. De ez van. Olyan, mint a nagyit skype-on felköszönteni a nyolcvanadik szülinapján. A semminél jobb.
Ért-e ebben a helyzetben pozitív élmény, még ha nem is a megszokott módon zajlottak a dolgok?
Nem sok pozitív dolgot tapasztalunk mostanában. Persze, nagyon megtisztelő, hogy sokan nézték, jöttek a szívecskék meg a szmájlik. És a stúdióban is viszonylag jó volt a hangulat. De megint csak azt tudom mondani, hogy nem lehet egy napon említeni mondjuk egy parkos koncertet ezzel. Ez mondjuk olyan, mint egy jobban sikerült próba. Az se rossz. De én még nem láttam olyan előadót, akit bármennyi jól sikerült próba kielégítene.
Nemsokára beindul az élet, legalábbis ami a központi szabályozást és a koncertezés lehetőségét illeti. Mik a terveitek, látszik-e már a fény az alagút végén?
Látszik valami. Hogy az fény-e? Nem tudom. Mindent szinte a nulláról kell kezdeni. Nem tudjuk, mi lesz. Egyáltalán járnak-e majd koncertre, színházba az emberek? Vagy megmarad a félelem és a fenyegetés? Az egész szórakoztatóipar megroggyant. A szakemberek egy része már más foglalkozást űz. Pizzafutár, takarító, portás, kőműves mellett segédmunkás… A koncerthelyszínek nagy része lehúzta a rolót. A fesztiválok haldokolnak, vagy gazdát cseréltek. Akik túlélték, iszonyatosan frusztráltak és kiégettek. Nem tudom, mi lesz.
A nyolcvanas években jártam a családommal Drezdában. Mementónak nevezték a németek a belvárosnak azt a részét, amit a hírhedt második világháborús bombázás után nem építettek újjá. A gyönyörű, újjáépített belváros szívében néhány háztömbnyi totális apokalipszis. Én ilyennek látom a Covid-sújtotta szórakoztató- és vendéglátóipart. És ez főleg a zenészekre és a koncertek háttérmunkásaira igaz. Ők voltak a legkiszolgáltatottabbak.
Szabó Mária: mosoly helyett szívecskék pattogtak
Sok szó esik a mindennapokban az oktatás helyzetéről, hiszen a járványhelyzetben a digitális oktatás eleve kihívást jelent. De mi lesz azokkal a nagy múltú versenyekkel, amelyek hagyományát semmiképpen nem szeretnék megszakítani? És mi történik, ha ezek a versenyek éppen a szóbeli képességeket helyezik előtérbe?
Az Anyanyelvápolók Szövetsége által megrendezett „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati versenyt még éppen sikerült ősszel megrendezni. A folyton változó körülményekről és a megvalósulásról a Csongrád-Csanád megyei döntő rendszeres szervezőjét, Szabó Mária Kazinczy-díjas tanárnőt kérdeztük. A tanárnő a később megtartott Szép magyar beszéd verseny zsűritagjaként kettős szerepben is tudott válaszolni kérdéseinkre.
Nem éppen a megszokott helyén, de a szeptemberi verseny még megvalósulhatott. Nehéz volt a szervezés?
Az Édes anyanyelvünk őszi fordulója még nem hozott rendkívüli változást. Megnehezítette a dolgunkat az éppen akkor életbe lépő rendelkezés, ami miatt a versenyzők és kísérőik nem jöhettek be iskolánkba. Így az Agóra igazgatónője, Orbán Hedvig nyújtott segítő kezet. Akkora termet biztosított a versenyhez, hogy minden egészségügyi szabályt be tudtunk tartani. Igyekeztünk rövidre fogni a versenyt, így elhagytunk olyan értékeket, amiket az anyanyelvi versenyeknél nagyon fontosnak érzünk: egy szívet melengető, a gondolkodást formáló megnyitót; az értékelés alatt a hasonló érdeklődésű diákokat összehozó nyelvi játékot, előadást; a zsűri tanároknak és diákoknak szóló részletes értékelését. Így olyanná lett, mint egy hagyományos tanulmányi verseny.
Azért ebből kihallatszik a csalódottság.
Fájt. Nem láthattuk a győztesek büszke mosolyát a maszk mögött, nem szoríthattuk meg elismeréssel a legjobbak kezét az eredményhirdetéskor. De megtartottunk, nem veszett el sok más kedves program mellett. Sőt még az országos versenyre is sor kerülhetett, hasonló visszafogottsággal.
Akkor a Szép magyar beszéd versenyen való zsűrizés sem eshetett jól később.
Két Kazinczy-versenyen zsűriztem: a Madách iskolában és a Gábor Dénes Technikumban. Talán egy matek- vagy biológiaversenyen nem ennyire szükséges a személyesség, de itt fájó hiány volt. A Madáchban még együtt ült asztalhoz a zsűri, hogy meghallgassa a diákok felvételét. Többnyire a könyvtár volt a felvétel helyszíne az 5-6. osztályosoknál. Ez adott egy kis biztonságot, talán kevesebb volt az izgalom, mint 30 diáktárs, tanár előtt. Ha elbizonytalanodott a zsűri, így módunk volt visszahallgatni a felvételt. A középiskolásoknál már a zsűri is egymástól távol – Szegeden vagy Pesten – formálta véleményét. A pontok összesítése után azért telefonon egyeztettük tapasztalatainkat. Hát egyetértettünk most is, mint a korábbi években. Az eredményeket „élő” adásban tudták meg a bekapcsolódók, a Gábor Dénes Technikum igazgató irodája volt az ünnepi esemény helyszíne. Juhász Judit és Kerekes Barnabás összefoglalta a zsűri meglátásait, tanácsokat fogalmaztak meg versenyzőnek és tanárnak egyaránt. Én a két kategória dobogósait köszöntöttem. Mosoly helyett itt csak szívecskés chat bejegyzések pattogtak a hatalmas monitoron. Több a semminél.
Némethné dr. Balázs Katalin: furcsa világ
A Szép magyar beszéd verseny megyei döntőjének megrendezése még bonyolultabb volt, hiszen arra hagyományosan március elején kerül sor, az országos döntő időpontja pedig április vége. Ez a verseny éppen a megszólalásról, az értő és értető olvasásról szól. A Csongrád-Csanád megyei döntő rendszeres házigazdájával, Némethné dr. Balázs Katalin Kazinczy-díjas pedagógussal arról beszélgettünk, hogyan lehetett ezt a nagy múltú, szóbeli versenyt a járványhelyzetben is megrendezni.
Sejteni lehetett, hogy nem lesz élő verseny. Hogy lehet egyáltalán „b” tervet készíteni, amikor nap mint nap változik a helyzet?
Nem gondoltuk volna, hogy ez bekövetkezik. Lehetett látni a komor előjeleket, de az utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy a hagyományos módon meg tudjuk rendezni a Kazinczy-verseny Csongrád megyei döntőjét. Azt persze nem hittük, nem hihettük, hogy hirtelen minden a régi lesz, de óvatosan elkezdtük tervezni, szervezni a 22. versenyt a Gábor Dénes Középiskolában.
Még januárban is bizakodtunk, hogy javul a helyzet, körültekintően, óvatosan sikerül majd megszervezni a Kazinczy-versenyt. Azután lépésről lépésre fel kellett adni minden elképzelést, Már ott tartottunk, hogy videós – online versenyt szervezünk, de a zsűritagok együtt fogják megtekinteni a felvételeket, pontozzák, értékelik az előadásokat, és az internet segítségével eredményt hirdetnek.
Végül ez sem valósult meg.
Az utolsó pillanatban jött még egy komor felhő, és az élet, az egészség védelmének érdekében erről is le kellett mondanunk. Otthon maradt mindenki, de az e-mail, Messenger, drive, telefon és a többi mozgásba jött.
Gondolom, teljesen mások voltak a hangsúlyok, más természetűek lehettek az izgalmak is.
Azt nem mondom, hogy könnyű volt. Hogy nem kellett többször is elküldeni az iskolákba a felhívást, írni az ismerős és többnyire aktív kollégáknak, telefonon pontosítani, rákérdezni, újragondolni, felkérni, megkérni, reménykedni… Féltünk a technika kudarcától, kiszolgáltatottnak éreztük magunkat.
Indokolt volt a félelem? Sok volt a technikai probléma?
Először a szabadon választott szöveg felvételét kellett elkészíteniük és a megadott felületre feltölteniük a versenyzőknek. Nincs elég tárhely. Az nem lehet, a rendszergazda feladata volt ennek biztosítása. Előkészítette, mégsem működött jól. Szerencsére segített egy ügyes iskolai technikus, és mindent megoldott. Első megkönnyebbült sóhaj. Elérkezett a kötelező szöveg továbbítása a versenyzőknek, majd a felvételek begyűjtése. Ez sem ment zökkenőmentesen, de minden problémával megküzdöttünk, kisimultak a ráncok a homlokunkon.
Elküldtük a szépen összerendezett anyagot a bírálóbizottság tagjainak, és végre hátradőlhettünk. Már csak az eredményhirdetés volt hátra. Gyülekezett a hallgatóság a Webexen (csak a saját versenyzőnk nem találta a linket), készen állt a zsűri értékelését tartalmazó videó is. Most már nem lehet gubanc, fél óra, és jöhet a szokásos sóhaj. Nem az a boldog, felszabadult, büszke sóhaj, hanem a mégis megcsináltuk utáni megkönnyebbülés.
Kívülről zökkenőmentesnek, profinak tűnt a szervezés. Persze nyilván nem lehetett minden ugyanolyan…
Furcsa volt az eredményhirdetés: tapsra mozdult a kezünk a győztes nevének elhangzásakor, de gyorsan rádöbbentünk, hogy akit ünnepelnénk, tőlünk 40 kilométerre ül a szobájában egy számítógép előtt. Furcsa világ! A zsűri elnöke hősöknek nevezte a megmérettetést felvállaló diákokat, az őket nehéz körülmények között is felkészítő tanárokat, no és a szervezőket. Ez talán túlzás: tettük a dolgunkat. Akartuk, hogy a legrégebbi anyanyelvi verseny ne szakadjon meg, hittünk abban, hogy ez csak új kihívás, ahol helyt kell állni. Azt nem mondom, hogy tökéletes volt, itt-ott csikorgott, mint a kenetlen kerék, de végül célba ért. Az anyanyelv győzött – ahogy Kerekes Barnabás tanár úr mondta értékelésében.
Szegedi sikerek, szokatlan eredményhirdetés
Azóta online megtörtént az országos döntő és annak eredményhirdetése is: április 22-én, csütörtök este értesülhettünk a szegedi versenyzők újabb szép sikereiről: Kazinczy-érmet nyert Zentai Péter, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója (felkészítő tanára Vancsó Marianna), Kis Dávid Jonatán a Szegedi SzC Déry Miksa Műszaki Technikumból (felkészítette Gergelyné Bodó Mária), Puskás Patrik, a Szegedi SzC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium diákja (Némethné dr. Balázs Katalin felkészítésével), valamint az Anyanyelvápolók Szövetségének jutalmát kapta Bokor Anna, az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola tanulója (felkészítő tanára Bálint Ágnes). Ezúttal azonban a versenyzők nem hazahozzák az érmeket és különdíjat – az kézfogás és taps nélkül, postán érkezik.
A kultúra és oktatás heroikus küzdelmet folytat, sokaknak szó szerint a fennmaradás a tét. Azonban elmondhatjuk: ha a járvány legyőzése olyan sikeres lesz, mint amilyen kemények az ő erőfeszítéseik, van remény. Akkor talán a túlélés sem lehetetlen a fenti, közönségükért küzdő művészek és tanárok számára, és az általuk nyújtott élmények, a most kicsit másképp átérzett életöröm, taps és nevetés is visszatérhet mindenki életébe.
Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder