Új látványterven nézhetjük, milyen lesz a nagyszínház előtti körforgalom és környéke

Azt még az építkezések júniusi indulásánál mi is bemutattuk az Elephant Studio zseniális látványtervein keresztül, hogyan néz majd ki az Oskola utca, valamint a hídfő, ha megújul. Most, hogy már a Stefánián is dolgoznak, a megujul.szeged.hu-ra felkerült egy újabb látványterv, amelyen a Vörösmarty utca és a Stefánia kereszteződését nézhetjük meg, milyen lesz majd.

Küzdelem a túlélésért – több fronton folyik az előadóművészek harca

Küzdelem a túlélésért – több fronton folyik az előadóművészek harca

A járványhelyzet mindenki életét megnehezítette. A kultúra, oktatás szereplői kényszermegoldásokat kerestek – néhányan különösen kreatív kezdeményezésekkel álltak elő. Született „interaktív karanténregény”, interneten „karanténszínházat” nézhetünk, létezik Szegeden „zoom-os” osztálytermi dráma, „karanténkoncert” és „karanténklip”. Nem adták fel a tanárok sem: még az országos, nagy hagyományú szóbeli versenyek is átköltöztek az online térbe. Körképünkben bemutatjuk, milyen ötleteket szült a sors; a röviden összefoglalt, „felvillantott” produkciókról, helyzetekről és eseményekről rövid interjúink tájékoztatnak.

32 társulattal indul ma a Thealter színházfesztivál

32 társulattal indul ma a Thealter színházfesztivál

Kilenc nap alatt, kilenc helyszínen öt ország 32 társulatának harminc produkcióját láthatja a közönség a Thealter nemzetközi színházi fesztiválon, amely ma este kezdődik Szegeden. A szervező MASZK Egyesület tájékoztatása szerint műfaji sokszínűség jellemzi idén is a fesztivált: prózai előadást, táncprodukciót, bábszínházi darabot, performanszot és koncertet is választhatnak a nézők.

A Tótékat mutatta be a szegedi színház a vidéki teátrumok komédiaszemléjén

A Tótékat mutatta be a szegedi színház a vidéki teátrumok komédiaszemléjén

A Szegedi Nemzeti Színház pénteken a Tótékkal képviseltette magát a négy héten át zajló Városmajori Szabadtéri Színpad népszerű Színházi Szemle sorozatában, amely a vidéki színházak szórakoztató előadásait mutatja be. Az előadásokat négyfős zsűri és a közönség is értékeli.