Lassan indulhat az építkezés a Vértónál is

A rekortán futókör már tavaly megépült külön, idén viszont a Vértó körüli teljes terület fejlesztése és felújítása kezdődhet el. A közbeszerzésnek a napokban már nyertese is lett, így ők várhatóan legkésőbb nyáron neki is állhatnak.

Legutóbb az év eleji költségvetési összefoglalónkban írtunk arról, hogy a Fontos Mérnök Stúdió tervezte, „Zöld város kialakítása Vértó és Környékén„ nevű beruházásra 653 millió forint jut. Ez a tavaly átadott rekortánpálya után a teljes Vértó felújítását jelenti, melynek kivitelezése az akkori állás szerint 2021 nyarán kezdődhetne. Viszont a kivitelezésre a közbeszerzést a napokban már el is nyerte a Harmath és Társai Ipari és Szolgáltató Kft., akik az előzetesen becsült 457 milliós értékhez képest egy nettó 387 milliós ajánlatot tettek, ami bruttóban kb. 491 millió forint.

A tervezett futókör is a komplett Vértó projektben volt benne eredetileg, de az Országos Futópálya Programban lehetővé vált a megvalósítása, így a források és feladatok racionalizálása érdekében ebből kiemelésre került, külön épült meg 109 milliós költséggel. Ezzel ugyanis több városi és EU-s pénz marad a vértói projekt többi elemére, vagy éppenséggel a megnövekedett építőipari költségeket könnyebben tudják belőle fedezni. A szükséges kiviteli terveket emiatt a szakemberek mindkét projektben módosították, frissítették, hogy megfeleljenek a követelményeknek.

Az új tervek alapján 3894 négyzetméternyi tereprendezés is lesz, bár elvileg a vértói dombon lévő emlékhely végül megmarad. Ötven, egyenként 5 méter magas acél kandeláber és LED fényforrással szerelt lámpatest lesz telepítve, hogy a közvilágítást is fejlesszék. Mintegy 125 darab fát ki is vágnak, ugyanakkor ezek helyett 216 fa és 7679 cserje, illetve évelő lesz ültetve. Különböző burkolatokból se lesz hiány:

  • Stabilizált szórt burkolat (ami a Móra parkban is van a szökőkút körül): 1185,73 m2
  • Mulcsos burkolat: 3014,1 m2
  • Térkő (elemes beton) burkolat: 1637,1 m2
  • Szórt burkolat (stabilizálás nélkül): 117,9 m2
  • Öntött gumiburkolat: 241,6 m2

Ez már egy jelentősen ”lebutított” projekt a Fontos Mérnök Stúdió eredeti terveihez képest: A dombbal például már nem is foglalkozik az új terv, a műanyag borítású sípálya, vagy például a tó fölé tervezett ”mólós” sétány sem látszik a mennyiségek között. Bár 2017-ben is nagyjából 650 millió forintos kerettel számoltak, az építőipari költségek azóta megugrottak.

Na de akkor mi lesz? A projekt leírása alapján a zöldfelületek kialakításán, felújításán és a növényzet rendezésén túl kialakításra kerül egy pihenőterasz is a domboldalon. Tervben van még egy ügyességi park kutyáknak, egy domboldali játszótér, sporttér, egy „Oxigén tér” fantázianevű játszópark kialakítása is. Fejlesztve lesz a közösségi kert is a Lomnici utcában, illetve a helyi piac az Ortutay és a Gyöngyvirág utca kereszteződésében. Továbbá a fent részletezett köztéri világítás és a járfelületek burkolatai is fel lesznek újítva. A beruházás pontos határideje nem ismert, de tervezetten 2022 tavaszára készülhet el.

 

Nyitókép: Fontos Mérnök Stúdió