Lázár János mégsem indul polgármesternek Vásárhelyen

Még június végén merült fel, hogy Lázár János lehet a Fidesz jelöltje a 2019-es önkormányzati választásokon Hódmezővásárhelyen. A kormánybiztos azonban ma honlapján üzent, melyből kiderül, hogy nem vállalja a felkérést.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a helyi Fidesz-szervezet hosszú évek után ismét engem jelölt polgármesternek az önkormányzati választásokra” – kezdi Lázár. Ahogy mondja, volt min gondolkodnia az elmúlt napok során.

Azt mondja bár Hódmezővásárhelyen valóban változásra van szükség, nem ő fogja ezt elhozni. Lázár kitért arra, hogy szerinte Márki-Zay Péter jelenlegi független polgármester őt tette meg fő ellenségének, illetve hogy pozícióját is arra használja hogy őt lejárassa.

„Természetesen nincs illúzióm afelől, hogy Márki-Zay Péter – az én hátralépésem után is – folytatni fogja a csatározást. Tudom, hogy összeesküvés-elméleteket fog szőni erről az egyszerű és világosan megindokolt döntésről is, és előre megbélyegez majd minden olyan vásárhelyi polgárt, aki a kihívója lehet” – írja.

Lázár azzal indokolja döntését, hogy fél a győzelemtől, pontosabban attól, amivel az ő részvétele járna. Szerinte ugyanis rossz hatással lenne a közéletre egy ilyen politikai csatározás. Afelől egyébként nincs kétsége, hogy ő győzne.

Lázár János teljes írása itt olvasható.

 

Nyitókép: MTI