Lázár János szerint a kormány soha nem fog felelőtlenül gondolkodó polgármestereket támogatni

Három jelentős, nemzetközi jelenléttel rendelkező német vállalat döntött további magyarországi beruházás mellett, s ennek kapcsán mondott beszédet a fővárosban Lázár János is, aki nem kímélte polgármesterutódját.

Lázár arról beszélt, hogy a világban ma az emberi élet és a gazdasági élet megmentéséért folyik a küzdelem. Szerinte az emberi életért való küzdelemben a védőoltás, a gazdasági élet megmentéséért a vállalatoknak biztosított tőkeinjekció jelenthet segítséget. Megköszönte a kormánynak az elmúlt évben végzett munkáját, amelyet 500 ezer magyar ember munkahelyének megmentése érdekében végzett, és a mostani támogatással hozzájárul 750 hódmezővásárhelyi család egzisztenciájának megőrzéséhez.

Arra a közéleti vitára utalva, hogy a kormány kellőképpen támogatja-e azokat a városokat, közösségeket, amelyeket 2019 ősze óta ellenzéki politikusok vezetnek, Lázár János elmondta, „a magyar kormány a magyar adófizetők pénzéből soha nem tudott és soha nem fog felelőtlenül gondolkodó polgármestereket, felelőtlenül gazdálkodó városokat támogatni, de a kormány mindig kész arra, hogy felelősen gondolkodó vállalatokat, munkavállalókat, támogasson. Hódmezővásárhelyen a Villeroy & Boch presztízsmárkát jelent, a város legjobb és legnagyobb munkaadója, a legnagyobb adófizetője” – mondta, s fogalmazásából nem nehéz rájönni, kire célzott.

Ezt követően Hideg Gábor, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. ügyvezetője ismertette, hogy a beruházás során megújítják technológiájukat, növelik a termelékenységüket, hatékonyságukat. Részleterke nem tért ki.

A másik két cég egyébként a Mahle és a Beurer; előbbi Balassagyarmaton, utóbbi Veszprémben van jelen.