Magyar Hang: Hírzárlat és ellentmondásos információk az SZTE-n

Teljes hírzárlatot rendelt el a Szegedi Tudományegyetem vezetése azt követően, hogy, kiderült: Rovó László rektornál koronavírus-fertőzöttséget mutattak ki – írja a Magyar Hang.

A lap úgy tudja, az ügyből nagy botrány lett az intézmény falain belül. Elmondásuk szerint kedden az egyetem dolgozói közül többen is arról számoltak be a lapnak, hogy feletteseik egyértelműsítették, az állásával játszik az, aki akár név nélkül, vagy személyes közösségi oldalán bármilyen a botrányhoz köthető hírt közöl, vagy saját koronavírusteszt-eredményéről tesz közzé információt.

„Úgy vélik, azért kaptak szájkosarat, mert lehetséges, ezek az információk nem minden esetben fednék az egyetem hivatalos kommunikációját” – írják.

A lapnak nyilatkozott Barzó Pál, az Idegsebészeti Klinika igazgatója. Korábbi értesülések szerint ennek az intézménynek az egyik orvosa Rovó Lászlóval közösen részt vett a dél-tiroli üdülésen, ám ő, a hazaérkezése után azonnal karanténba vonult, majd nála is kimutatták a fertőzést. Ezt az RTL Híradójának hétfőn este Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Lénárd Rita is megerősítette.

A lap idézi Tóth Péternek, a szegedi Jobbik tagjának tegnapi Facebook-posztját, aki szerint Rovó László kontaktjaként Barzó Pál professzor az idegsebészeti klinika fertőzött orvosa, de Széll Márta rektorhelyettes is elkapta a vírust.

Barzó Pál a Magyar Hangnak azt mondta, sem ő, sem az intézménye nem érintett. Az idegsebészeti klinika egyik orvosa sem síelt a rektorral, sőt, az elmúlt hónapban egyik klinikai munkatársa sem találkozott vele. Jelezte azt is, hogy a klinika munkatársai egészségesek.

A hétvégén százhúsz beazonosított kontaktját tesztelték Rovónak. Az Index információi szerint első körben mind negatív lett, ezt erősítette meg a Szeged Tv tegnap esti híradójában hozzátéve, hogy a második tesztet a százhúsz ember zöménél kedden végezték, az eredmény szerdán várható.

A Magyar Hang szerint hat fertőzött van, ennyiről tud a MOK és a Jobbik szegedi szervezete is. „Közöttük azonban több olyan lehet, aki már a botrány előtt produkálta a betegség tüneteit, így nem a kontaktkutatás révén figyeltek fel rájuk a szakemberek” – teszi hozzá a lap.