Mozdonyok, forogjatok!

Egyszer csak kaptunk egy üzenetet, hogy a MÁV Rail Tours szervezésében hamarosan lehetőség lesz egy különleges vasúti túrára menni Szegeden is, amely során szervezett formában bejárhatjuk a nagyállomáson a Dél-Alföldi régió vasúti rendszerének “agyát”, a Szegedi Forgalomirányítási Központot, valamint Szeged-Rendező pályaudvaron is körülnézhetünk, ami a fütőházat is magában foglalja. Eddig csupán Budapesten volt lehetőségük civileknek ilyen jellegű programon részt venni rendszeresebb jelleggel, de mára a vasúttársaság nyitott a vidék felé, és a Vasúttörténeti Alapítvánnyal együttműködve városunk is felkerült erre a listára. Az esemény fő célkitűzése kifejezetten a laikus érdeklődők megszólítása, így bárkinek ajánlott, akit kicsit is megmozgat a vasút világa.

A „Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar elnevezésű túra hamarosan indul, de még senki nem tud erről, így adta is magát a kérdés: van-e kedvünk írni erről? Természetesen, mivel a szerkesztőségben van több vasútimádó is, nem mondhattunk nemet. Azonban autentikusabbnak gondolták a szervezők, ha első kézből tapasztaljuk meg a túrát, így megkérdezték, hogy elmennénk-e egyre, cserébe születne egy cikk a saját élményeink alapján. Írtunk is, nem is keveset.

 

Nagy nap az Indóház téren

Egy hétre rá, egy csütörtök délutáni napon kaptunk is időpontot, még bőven a június 19-ei hivatalos indulás előtt. Az ekkor induló túrák gyülekezője egyébként háromnegyed három és három óra között lesz, nekünk kettő órára kellett mennünk a bemutatóra. Sajnos sikerült pár perccel később megérkeznem, viszont ez nem ajánlott senkinek, mivel a túra két helyszíne viszonylag távol van egymástól, emiatt kisbusszal utaztunk közöttük, ennek a “menetendjét” is be kell tartani, az idő végessége miatt nem lehet várni a kezdéssel.

Az alkalmanként legfeljebb 20 fősre tervezett csoport a program kezdetén megismerkedik a Szegedhez kapcsolódó vasúttörténettel és a nagyállomás épületének történetével. Mi azonban a rövid megbeszélés után – idő szűkében – egyből a folytatásba kapcsolódtunk be, amely a Szegedi Forgalomirányítási Központ bejárása. Az Indóház téri főépület északi szárnyának– ahol a kerékpártárolók vannak – az előterébe léptünk, a vezetőnk ekkor röviden elmondta az itt található központ történetét, amelyet 2006-ban az állomás étkezőrészén terveztek kialakítani az első emeleten. Ezt azonban a vasúttársaság inkább ki akarta adni üzlethelyiségeknek, kevesebb sikerrel. A mostani állapotában éppen elfér a központ a földszinten, de ahogy tervezik bővíteni a feladatokat, úgy elképzelhető, hogy errefelé fognak terjeszkedni.

Kell is, mivel jelenleg a MÁV Zrt. több mint 7000 kilométernyi vasúti pályájából és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúrájából egyedül a szegedi központ 1600 kilométernyi irányított és figyelt szakasz felett rendelkezik, így ez a legnagyobb a debreceni, szombathelyi (csak GYSEV, amely részben állami tulajdon), pécsi, miskolci és a budapesti közül. A nagyállomás főépületében tehát három megyét – Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Békés – szolgálnak ki, de ezen kívül belenyúlnak Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyékbe is egészen Cegléd, illetve Szolnok bejáratáig.

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

A terem, ahol mindent tudnak

Vezetőnk ezután bemutatta magát a termet, hiszen amerre láttunk, mindenhol monitorok és telefoncsörgés; nem volt könnyű eligazodni. Ezért van az is, hogy az itteni program mindössze húsz perces: az itt dolgozók olyan felelősségteljes munkát végeznek, amit nem szabad hosszú ideig zavarni, képet emiatt nem is készíthettünk itt. Ezután a kollégák bemutatása következett, mivel többen is kezelik ezt a nagy hálózatot, a munka típusa sem ugyanaz az egylégterű irodában. Például a vonalirányítóknál egy elfoglalt hölgy az épp valószínűleg sokat késő Szeged-Budapest vonalat felügyelte Ceglédig, míg két további személy a kelebiai, illetve a lőkösházi fővonalakat irányították. Ezen kívül még természtesen vannak mellékvonalak is, például a Szeged-Békéscsaba viszonylat, amely szintén a hölgy fennhatósága alatt volt.

Az előadás során szó volt még a KÖFI és a KÖFE közti különbségről. Előbbi a központi forgalomirányítást, míg utóbbi a forgalomellenőrzést takarja, amelynél 1992 óta az utastájékoztatást, vagy a forgalmat követik valós időben az állomásokon. Utóbbi hasonlít a MÁV Vonatinfó térképére, csak sokkal részletesebb: akár a dízelvonatok fennmaradó üzemanyagmennyiségét is kijelzi. A forgalomirányításnál pedig magát a pályát figyelik a váltókkal, illetve a jelzőberendezésekkel. Azonban fontos, hogy itt nem avatkoznak bele ezek kezelésébe, már az egy óriási előny, hogy egy központi helyen látnak mindent. Vannak azonban KÖFIkezelők is a teremben, akik 13 állomásnál valóban be tudnak avatkozni a váltók állásába például, az egyébként drága “élő” munkaerőt kiváltva ezeken a helyszíneken.

Ezután még sok témát érintettünk, például az “Alföld urát”, aki területi főirányító lévén koordinálja mindenki munkáját, vagy a csak nemzetközi vonatokat irányító kolléga, aki már beleőszült a Romániába tartó és onnan érkező forgalom kezelésébe. Azt is megtudhatjuk, hogy a vasútnál miért hívják a tilos jelzést vörösnek piros helyett, de megnézhettük a vadonatúj tram-train kamerás követését is. A látogatás keretében persze izgalmasabb hallani és látni mindezeket, mint olvasni az összefolyó betűket.

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fordítókorongozás és műhelylátogatás a régi fűtőháznál 

Amint végeztünk, már várt is ránk a kisbusz, amellyel átcsapattunk a másik helyszínre, a Szeged-Rendező pályaudvar fűtőzházába. Az utazás is tartalmasan telt, hiszen vezetőnk elmesélt pár érdekességet, ami az előzőleg meglátogatott irányítóközpont 2009-es átadásának évében, egy nagy vihar miatt történt.

A fűtőházhoz érkezésünk rendben zajlott, kaptunk egy kis mosdószünetet is (ami egyébként a rendes túrán a nagyállomás épületében lesz megejtve, nem itt). Sok érdekes, selejtezésre váró mozdony és kocsi is felsejlett, illetve a fűtőház, ami az egész túra legizgalmasabb része. Itt egyébként szigorúan követni kell a vezetőt, nem lehet kallódni az üzem területén, de azt mondták, hogy adott esetben megengedik, hogy felmásszunk egy-egy mozdony fülkéjébe. A fűtőház, azaz a mozdonytároló- és karbantartó üzem azért érdekes, mert egy élő, működő rendszer. Azzal viccelődtünk, hogy a XIX. századi állapotok jelenléte miatt egy japán turista azt hinné, hogy ez valami vasúttörténeti múzeum, ahol 60 éves mozdonyok vannak kiállítva, pedig ezek még üzemelnek.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A fűtőházba beérvén rögtön egy megbontott V43-as “Szili”, eredetileg francia licensz alapján, de Magyarországon a Ganz-MÁVAG által épített mozdony fogadott minket, amelybe a karbantartóállványra felmászva mi is benézhettünk. A műhely további részében találkoztunk még Zsuzsival is, a kis zöld tolatómozdonnyal, amely az egyébként nem elektromosított műhelyi vágányokon mozgatja a mozdonyokat, vagy amit éppen kell. Érdekesség, hogy régen még mechanikus erőátvitellel, azaz kuplunggal működött.

Ennek olcsóbb változata, egy traktor is ott pihent mellette, amelynek szintén ez a feladata. Bár elvileg kell külön vizsga hozzá, még így is jobban megéri ezzel tologatni egyes járműveket, mivel speciális mozdonyok bérlése évente sokba kerülne: a régebbieknek havi 15 ezer, az újabbaknak 60-70 ezer euró is lehet, ami körülbelül 21-25 millió forintnak felel meg. A látogatás rizikófaktora abban rejlik, hogy egy működő üzemről van szó: ha kevés jármű van bent, akkor az a vasúttársaságnak jó, mert üzemelnek, a látogatóknak viszont ez természetesen hátrány.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A műhelyen kívüli részen egy M62-es “Szergej” dízelmozdonyra nézhettünk fel alaposabban, nem is bántuk meg. Egészen szürreális érzés volt a hatalmas, tizenkét hengeres motor mellett sétálni, pedig még csak nem is járt. A fülke is nagyon adta a retró fílinget, tipikus szovjet analóg életérzés. „A Szegeder újságíróit elnyelte egy Szergej mozdony” – hangzott el kintről, miután már vagy tíz perce csodáltuk a szovjet gép elképesztő belső kialakítását. A sok érdekességen kívül volt még egy régi, kisebb gőzmozdony (370 006 pályaszámú) is kiállítva, amire szintén fel lehetett nézni. Erről végül letettünk, mert figyelmeztettek, hogy lehetnek darázsfészkek is. Voltak is.

Ezután következett a meglepetés: a félkör alakú fűtőházhoz tartozik egy úgynevezett fordítókorong, amelyre ráállva a mozdonyokat forgatják a megfelelő irányba. Jelen esetben mi voltunk azok, akiket megforgattak, igaz nem szédültünk el. De ha esetleg a négy motor mindegyike meghalna, lehet kézzel is forgatni vállalkozószelleműeknek, ami azért nem könnyű mutatvány.

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

A forgalmi épület és környéke

Túránk utolsót állomásaként átmentünk Szeged-Rendező forgalmi épületéhez, ahol szóba került, hogy Szegednek három részből álló, komplex állomása van, amelyet innen irányítanak:

  1. a nagyállomás és
  2. a rendező pályaudvar mellett
  3. a mára már leépült Tisza pályaudvart is.

Felmerült, hogy nem csak a tram-train-szerelvényeknek lesz az itt épülő remíz, hanem részben oda fogják járatni a nagyvasúti járműveket is a jelenlegi, nehezen fűthető épület helyett. Kocsimosót is terveznek az egyik vágányon. Az emelőpadot is megtekintettük, itt mondjuk épp nem volt a kerékpárokról felemelt kocsiszekrény. Valószínűleg a túra alatt nem is lehet látni működés közben, hisz teljesen random, hogy mikor lesz használatban, a túrák időpontjában pedig kevés az esély, hogy legyen itt mindig valami.

A program végére bementünk a forgalmi épületbe, vagyis az állomás “eszébe”, ahonnan a nagyállomást is irányítják. Többek között a forgalmistáknak is ők adják a vonatindításhoz az utasítást, akik aztán a táblájukkal integetnek az állomáson, hogy indul a mandula. Ez egy többszintes, rosszabb állapotban lévő, a második világháború után lebontott-de-újjáépített épület. Azóta ismét felmerült, hogy lebontják, de jelenleg a felújítása van tervben. Rá is fér, a földszinten kívül az összes szint le van zárva, viszont a tram-train-telephelyhez tartozóan tudnák bővíteni: itt lenne egy pihenőhelyük a karbantartóknak. Az épületbe belépve meglepett forgalmisták fogadtak, akik bőszen kezelték a váltókörzeteket a XIX. századi technikával ötvözött számítógépes rendszeren, miközben vezetőnk mesélt ezek működéséről. A látogatás itt le is zárult, ezután visszavittek minket kisbusszal a kiindulási ponthoz.

 

Összegzés

Azért is volt élmény a program, mert nemcsak a vezetőnk által említett, XIX. és XXI. századi rendszerek együttes jelenlétét nézhettük meg testközelből, hanem a régi, digitális időket megelőző korszakról is kaptunk személyes élménybeszámolót: hogyan működtették ezeket a rendszereket vonalzóval és ceruzával. Ezen kívül valós időben nézhetünk be a kulisszák mögé, a működő rendszer éppen aktuális állapotában, tehát meglepetés lesz, hogy milyen járművet és hol fogunk látni. Az interaktív része a programnak, például amikor forogtunk a korongon, bármely korosztály számára élvezhető és ajánlott. Kivéve talán a mozdonyra mászás, hiszen ahhoz kell megfelelő öltözet, illetve fizikai mozgáskoordináció, de ez csak opciós program. Időben körülbelül két órát számolhatunk a teljes túrára, árakról és időpontokról itt lehet pontosabban tájékozódni.

 

Nyitókép: Bálint András / Szegeder