Mi van veled vitakultúra? – kommentmustra a polgármesterjelölti vita margójára

Sok bírálat érte a polgármesterjelölti vita szervezőit abból kifolyólag, hogy sem Nemesi Pál, sem Botka László nem tette tiszteletét az IH-ban rendezett eseményen. A szervezők „naívságuk” miatt kapták az ostort, s hogy a vitán a két nagytestvér nem vesz részt, a kommnetmező szerint az egész érdektelenné válik. Sokan sorsközösséget is vállaltak a jelöltekkel, ők egyszerű „Én sem megyek” jeligével címezték üzeneteiket az érdektelenségnek.

Persze, a két nagy játékos nélkül már az egész érdektelen. A köznyelv szerint „három Fideszes jelölt” leültetése komolytalan, így közröhely tárgyává válik a vita. Nyilván mindenki a nagy összecsapásra készült, a jó és rossz mindent eldöntő végső csatájára, ha kistérségi szinten is, hiszen harminc éve minden választás ezt a zablát lógatja a szekereket húzó választópolgár elé. Kenyeret és cirkuszt a népnek! s ha a morzsákon a szavazásig el is élünk a későbbi megváltás reményében, a Való Világ és a reality igenis jár, mégpedig most.

„Botka nélkül el sem megyek. Minek nézzem három Fideszes vergődését? ikszdé-ikszdé.”

Csakhogy ez az esemény nem a három kevésbé, vagy a két esélyes jelöltről szól. Ez az egész rólunk szól, és ha csak a három kicsi jön is el, akkor őket hallgatjuk végig, és vonjuk meg prekoncepciónk mérlegét, az esetleges politikai befolyásoltságukról. Kellemetlen kérdésekkel izzasztjuk őket, hogy a maszk mögé belátva kiderüljön, érdemesek lennének-e közügyeink képviselésére. Abból főzünk amink van, a trollface-el szemben nem az a megoldás, hogy trollface-t öltünk magunkra, hanem hogy érvelve, elvi alapon tesszük őket semmissé. Persze a szekértáborlogika már alapvetően ignorálja az egészet, de most komolyan, a valós időben kérdőre vonásuk sem érdekel senkit?

A közéleti és politikai viták intézménye a modern kor sajátosságaival egyetemben maradt mögöttünk. A rendszerváltozást követő szalonviták egyre jobban üresítették ki a demokrácia ezen bástyáját, míg az egész 2010-ben végleg elveszett. A szegedi civilek szándéka, hogy helyi szinten újjáépítsék ezt, mindenképpen üdvözlendő, és nem szabad, hogy ócska prolimantrák martalékává váljon.

Ez az egész Botkára és Nemesire nézve gáz. Botka kifogásai, miszerint ha Nemesi sem megy, akkor ő sem megy, meg már a gyerekesség kategóriája. Nem gyanús? Nem gyanús, hogy örök időktől ez a mantra? Hogy mindig mások viszonylatában döntünk magunk felől? Olyan nagy dolog lenne egyszer végre függetlennek lenni? Nem az a kormány legnagyobb lózungja manapság, és tök jogosan, hogy mik történtek 2010 előtt? Vegyük át, és alkalmazzuk mi is a dolgok mások tükrében való állandó relativizálását? Így érdeklődés hiányában a változás mindig elmarad.

Botka másik álláspontját, miszerint nem akar olyanokkal vitázni, „akik sportot űznek abból, hogy közösségünkre támadjanak”, sem tartom megalapozottnak. Ugyan, mégis kikkel kellene vitázni, ha nem azokkal, akikkel szemben ellentétünk van? Az SZDSZ-es szalonviták időszaka már rég lezárult, adott narratíván belül, minimális különbségeken fennakadva meg kár pózolni a vita szentségét magunk elé tartva. Szerintem.

Botkával szemben Nemesi még csak nem is válaszolt. Persze, sokkal egyszerűbb a kampányjelszavakat hunyorogva mantrázni a „sajtónyilvános” eseményeken, mint valódi civilek valódi kérdéseire reflektálni. Legalább mostmár hivatalosan is bukott a külvárosi panellakások dohos varázsában pogácsát majszoló nép egyszerű gyermeke kép, akinek Rozinéni könnyes szemekkel ecseteli a kampánystáb által előzőlegesen betanított kérdéseket.

 

A Vélemény rovatban megjelent cikkek az adott szerző álláspontját tükrözik, a szerkesztőség egészéét nem feltétlenül.

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder