Gulyás Mártonnak sikerült zavarba hozni a szegedi képviselőjelölteket

Hitler-e Orbán, genetikai hulladékok-e a homoszexuálisok, kit támogat Botka? – ilyen volt a Partizán szegedi előválasztási vitaestje

Nagyot csillant az ember szeme, amikor a Partizán a 444 támogatásával bejelentette, hogy a lehetőségekhez mértem megannyi választókerületben kész vitát szervezni, melyek révén a választók nagyobb betekintést kaphatnak arról, hogy az előválasztáson a körzetüknek megfelelően melyik ellenzéki képviselőjelöltet érdemes választaniuk, aki majd a Fidesz ellen indul. Ezen a tortán lett volna hab persze, hogyha a miniszterelnök-jelölti vitát is a Partizán és a 444 gondozásában szervezik le, de aztán jött az ATV és az RTL Klub, hogy az alternatív, és a függetlenség felé azért jobban konvergáló médiumok kezéből kilopva a kezdeményezést, a társadalmilag fontos eseményeket azért mégiscsak az áporodott médiaelit vezényelje le. Mindegy, a vidéknek megmaradt a Partizán és annak előválasztási roadshow-ja, mely most hétfőn Szegedre is elért.

Mindkét szegedi választókerületben rendez előválasztási vitát a Partizán

A Partizán májusban támogatói kampányt indított, hogy az ellenzéki előválasztás során legalább 30 választókerületben képviselőjelölti vitát rendezhessen. A kampány sikeres volt, ezért kedden örömmel jelentették be közleményükben, hogy szeptember 6–25. között minden harmadik választókerületben, azaz 32 OEVK egyéni jelöltjeinek részvételével élő közönség előtt vitákat fognak tartani Budapesten és szerte az országban.

Április 1.: a függetlenség napja

Április 1.: a függetlenség napja

Március 31-én megjelent a magyar sajtóban egy közlemény, melyet 28 független szerkesztőség írt alá, és melyben azt kérték ezen orgánumok, hogy a kormány vegye őket számításba, engedje be őket a kórházakba tudósítani, és adjon választ a kérdéseikre. Az ügy kapcsán számos dolgot tartok elvtelennek és visszásnak, cikkemben erről adok véleményt.

Járgányhelyzet: A tömegközlekedés valójában nem koronavírus-gócpont

Járgányhelyzet: Nem kéne elengedni a közösségi közlekedés kezét, és visszafordulni az auzózás felé

A SASMob Szeged szervezésében egy elég aktuális témáról, a parkolásról beszélgetett három szakértő online formában. Többek között előkerült a nagy vitát kiváltott ingyenes parkolás indokoltsága, hatásai és az ehhez szorosan kapcsolódó tömegközlekedés helyzete is. Ki gondolta volna például, hogy a közhiedelemmel ellentétben a tömegközlekedés nem veszélyes gócpont?

Szabó Bálint megint vitázni hívta Botka Lászlót

Ma a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján intézte második vitameghívóját Botka Lászlóhoz és riválisaihoz Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom polgármesterjelöltje. A jelölt a miniszterelnök tegnapi kijelentéseire is reagált.

Mi van veled vitakultúra? – kommentmustra a polgármesterjelölti vita margójára

Sok bírálat érte a polgármesterjelölti vita szervezőit abból kifolyólag, hogy sem Nemesi Pál, sem Botka László nem tette tiszteletét az IH-ban rendezett eseményen. A szervezők „naívságuk” miatt kapták az ostort, s hogy a vitán a két nagytestvér nem vesz részt, a kommnetmező szerint az egész érdektelenné válik. Sokan sorsközösséget is vállaltak a jelöltekkel, ők egyszerű „Én sem megyek” jeligével címezték üzeneteiket az érdektelenségnek.

„Nincs köztünk vita Van köztünk vita.” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban

„Nincs köztünk vita – van köztünk vita” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban

A várakozásokkal ellentétben Nemesi Pál, és Botka László is képviseltette magát a tegnapi polgármesterjelölteknek rendezett vitán az IH-ban. Persze nem úgy, előbbi az elsuhanó buszok oldaláról vetett kacér mosolyokat az épületben éppen közéletet élő hallgatóságra, utóbbi egy szórólapon díszelegve egészen a pulpitusig is eljutott.

Sem Nemesi, sem Botka nem lesz ott a mai polgármesterjelölti vitán

Tucatnyi civil szervezet hívta meg beszélgetni a szegedi polgármesteri tisztségért induló jelölteket még a hónap elején. A kezdeményezés célja egy olyan nyilvános beszélgetés, ahol az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket a polgármester-jelölteknek. Nade nem mindenkinek, ugyanis a két nagy hal vissza sem jelzett.

Civil szervezetek hívják vitára a szegedi polgármester-jelölteket

Tucatnyi civil szervezet hívta meg beszélgetni a szegedi polgármesteri tisztségért induló jelölteket. A kezdeményezés célja egy olyan nyilvános beszélgetés, amelyen a szegedi lakosok, az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket a polgármester-jelölteknek.

Nem nagyon találták a közös nevezőt – szegedi vlogger vitázott az LMBT-rendezvényt megszakító mi hazánkosokkal

Nem nagyon találták a közös nevezőt – szegedi vlogger vitázott az LMBT-rendezvényt megszakító Mi Hazánk ifitagjával

Boldog István Dávid szegedi egyetemista, a Progresszor nevű YouTube-csatorna vloggere vitatkozott tegnap este a Grandban Vékony Csongor Leventével, a Mi Hazánk Ifjai egyik fővárosi tagjával arról, hogy helyes volt-e projektorkábelt kitépve félbeszakítani egy roma LMBT filmvetítést Szegeden. A vlogger néha patetizmusba hajló plátói nyugalommal igyekezett elemezni az újra és újra elmondott homofób kliséket, közös nevező nem nagyon volt.