„Nincs köztünk vita – van köztünk vita” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban

A várakozásokkal ellentétben Nemesi Pál, és Botka László is képviseltette magát a tegnapi polgármesterjelölteknek rendezett vitán az IH-ban. Persze nem úgy, előbbi az elsuhanó trolik oldaláról vetett kacér mosolyokat az épületben éppen közéletet élő hallgatóságra, utóbbi egy szórólapon díszelegve egészen a pulpitusig is eljutott.

A viccet félretéve három polgármesterjelölt között zajlott tegnap beszélgetés, néhol vita tegnap az IH-ban. A tizenkét civil szervezet által rendezett est vendégei Bartha László, a Tisza Koalíció jelöltje, Lauer István, MSZP-s képviselő, valamint Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom jelöltjei voltak, a beszélgetést Kékesi Márk szociológus, civil aktivista moderálta.

A szervezők, civil szervezetek lévén alapvetően az őket, és közösségüket érdeklő kérdésekre voltak kíváncsiak. Ezek nagyrészben fedték is a szegedieket általában foglalkoztató témákat, de ami kimaradt, arra a közönség a beszélgetés/vita után rá is kérdezhetett.

A beszélgetés elején nyilván mindenki azt a sokkot próbálta meg feldolgozni, hogy Nemesi, illetve Botka nem jelent meg az eseményen. Ezt ki-ki próbálta saját javára fordítani, a flow a beszélgetés kezdete után pár perccel már el is veszett. A jelölteknek a továbbiakban öt témakörben volt három percnyi idejük álláspontjuk kifejtésére.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A bevezető kérdésben, hogy „Mikor lesz Szegeden női polgármester?”, a jelöltek között nem is volt vita. A jelöltek szempontjából, ha valaki kellően kvalifikált és érzékeny a közösséget érintő ügyekre, legyen nő vagy férfi, jó eséllyel lehet polgármester.

„Nincs köztünk vita.”

Ezt követte a témakörök szerinti első  kérdés a fogyatékkal élők és a város viszonyáról, majd az szexuális kisebbségek helyzete került terítékre. Itt volt némi zúgolódás a közönség részéről, mint ahogy az ezt követő klímahelyzettel kapcsolatos kérdésnél is. Ez feltehetően annak tudható be, amit az egyik későbbi felszólaló fennhangon meg is fogalmazott, miszerint a gazdaságfejlesztés és az ipar fontosabb kérdések. Itt jegyzem meg, az eseményt civil szervezetek szervezték, így nyilván az őket foglalkoztató kérdések mentén haladt a vita, az egyéb fontos kérdéseknek a kötelező körök felfutása után volt idő biztosítva.

„Van köztünk vita.”

A kerékpáros közlekedés fejlesztésére irányuló kérdésnél már kiéleződött a helyzet. Itt különböző koncepciók, különböző híd-elméletek ütköztek egymással, némelyik a közönséget is megihlette, akik zúgolódással fejezték ki nemtetszésüket. A békülést a civil szervezetek városvezetésbe történő bevonása hozta el a következő kérdésben.

A kötelező körök végén következett az a rész, amikor a jelöltek színt vallhattak, hogy ki kinek a jelöltje, és ki kinek a javára tervezi a visszalépést. Bartha László elmondta, ő az együttműködés híve, így csak akkor lépne vissza, ha az ő és a Tisza Koalíció programjának megvalósítását más is vállalná, míg Lauer István a tizenhét éves munkájával, és baloldali értékeivel érvelt indulása mellett, visszalépni nem tervez, ahogy Szabó Bálint sem.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A vitát követő közönségkérdések alatt a jelölteknek volt lehetőségük kifejteni a civilek bevonásával, illetve az ipar- és közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos terveiket. Számomra az esemény fénypontja az a srác volt, aki megoldotta az est bevezető kérdését, vagyis, hogy „Mikor lesz Segeden női polgármester?”. A srác koncepciója szerint, „ha 80-100 civil szervezet összefog, és kiemel egy nőt, és azt három évig készíti fel arra, hogy polgármester legyen, akkor lesz női polgármester.” Ezt a gondolatot most itt hagynám, mindenki mérlegelje, és botránkozzon meg a saját szájíze szerint.

Az estet a Lépjünk, hogy léphessenek Facebook oldal élőben is közvetítette:

Security Check Required

No Description

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder