“Szuper, hogy a civil szféra ennyi mindenre képes, de ez nem a mi feladatunk lett volna”

Szuper, hogy a civil szféra ennyi mindenre képes, de ez nem a mi feladatunk lett volna

A digitális oktatás keretében eltelt félévtől senki nem várt csodát, hiszen talán nem is létezik olyan tökéletesen fegyelmezett és önálló diák, aki az iskola keretei nélkül is ugyanolyan hatékonyan tanul. Az viszont elfogadhatatlan állapot, hogy számos gyerek már a digitális eszközök hiánya miatt akadályokba ütközik, és ezzel önhibájukon kívül borítékolható lesz lemaradásuk. A hátrányos helyzetű gyerekek tanodáit üzemeltető Motiváció Műhely első kézből tapasztalta meg az ezzel járó nehézségeket. A szervezet szegedi tanodájának vezetője, Steigler Anett foglalta össze az elmúlt hónapok tapasztalatait.

Egy kis noszogatással megoldhatók a város apróbb hibái

2012-ben budapesti kezdeményezésként indult el a Járókelő.hu: egy olyan közterületi problémabejelentő felület, melyet önkéntesek működtetnek.  Ez nőtte ki magát egy 23 városban jelen lévő, 13 ezernél is több felhasználót számláló országos hálózattá, ami a vidéki helyszínek közül Szegeden a legaktívabb. A városban tevékenykedő egyik önkéntesük, Bertalan Balázs számolt be az oldal működéséről és céljairól.

“Minden összejött ahhoz, hogy szeretetteljes légkörben segíthessünk” – interjú a Beszélgessünk Szegeden! csapatával

„Minden összejött ahhoz, hogy szeretetteljes légkörben segíthessünk”

Te beszélsz, én figyelek! Ennek a jelmondatnak a jegyében alakult meg a Beszélgessünk Szegeden: egy hat nőből álló önkéntes csapat, akik vállalták, hogy minden hónap utolsó vasárnapján kitelepülnek a Széchenyi téri Lipóti Pékség asztalaihoz, és előzetesen jelentkező beszélgetőpartnereiknek egy órás figyelmet adnak meg, legyen szó bármilyen témáról. A kezdeményezés két tagja, Ludman Anikó és Tóth Ildikó beszélt a január 26-án tartott első eseményük tapasztalatairól.

„Nincs köztünk vita Van köztünk vita.” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban

„Nincs köztünk vita – van köztünk vita” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban

A várakozásokkal ellentétben Nemesi Pál, és Botka László is képviseltette magát a tegnapi polgármesterjelölteknek rendezett vitán az IH-ban. Persze nem úgy, előbbi az elsuhanó buszok oldaláról vetett kacér mosolyokat az épületben éppen közéletet élő hallgatóságra, utóbbi egy szórólapon díszelegve egészen a pulpitusig is eljutott.