Nem nagyon találták a közös nevezőt – szegedi vlogger vitázott az LMBT-rendezvényt megszakító Mi Hazánk ifitagjával

Boldog István Dávid szegedi egyetemista, a Progresszor nevű YouTube-csatorna vloggere vitatkozott tegnap este a Grandban Vékony Csongor Leventével, a Mi Hazánk Ifjai egyik fővárosi tagjával arról, hogy helyes volt-e projektorkábelt kitépve félbeszakítani egy roma LMBT filmvetítést Szegeden. A vlogger néha patetizmusba hajló plátói nyugalommal igyekezett elemezni az újra és újra elmondott homofób kliséket, közös nevező nem nagyon volt.

Megtehették, és meg is kellett tenniük, mert a homoszexuális propaganda már az iskolákban van, nekik pedig fel kell lépni ellene – így összegezte március végi akciójukat Vékony Csongor Levente, mire Boldog István Dávid azzal kontrázott rá, hogy

“ti nem kimondtátok, mi a problémátok, hanem bementetek és kihúztátok a projektort!”

És ezzel bele is csöppentünk a vitába, amit a vlogger akkurátusan felépített, és talán vitapartnerét kissé túlbecsülve igyekezett racionális indítékokat találni a szélsőjobbosok akciójára, mint láthattuk, mérsékelt sikerrel.

Fotó: Fazekas Dorka / Progresszor

Vékony szerint az iskolákban nem tudnak fellépni, mert oda nem tudnak bemenni, ezért zavarták meg a nyilvános filmvetítést, ez szerinte egyébként belefért a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába, majd sorolta, hogy őket milyen sérelmek érték: bezárták őket, széttépték a molinójukat és

valakik felregisztráltak a nevükkel egy melegpornó oldalra.

Ezen a ponton némiképp meginogott a közönség soraiban a vita komolysága, és a sokan hangosan nevettek, amit utána is nehéz volt visszaszerezni, persze az igazság kedvéért érdemes hozzátenni, hogy a mi hazánkosok eléggé alulreprezentáltak voltak, így az elég igazságtalanul egyenlőtlenül eloszló közönség időről-időre hangos nevetésben tört ki Vékony egy-egy sarkosabb kijelentése után. Visszatérve a bezárásra: Boldog erre azt mondta, szerinte ezek nem ellenérvek, és az LMBT-aktivistákkal szívesen leül majd külön vitázni egyet ezekről.

 

Mi a normalitás?

 

“A (szélső)jobboldalon sokat emlegetett normalitás mibenlétének kérdése” – szólt a vita második programpontja, amelyben definíció-szinten igyekezett Boldog keresni, mit értenek a mi hazánkosok, illetve Vékony normalitás alatt. Azzal kezdte érvelését, hogy szerinte morális szempontból felesleges a témát egyáltalán feszegetni, mivel demográfiai válság van Magyaroszágon, és nem a szélsőjobb, hanem az átlag nevében beszél, amikor azt mondja, hogy a heteroszexualitás lehet egyedül normális.

 

Ekkor elmesélte, hogy megkereste a szótárban a normalitás szót, de nem találta, ezért megkereste a perverzió szót is, ami szerinte a normalitás ellentéte. Ez alatt a szótár példaként hozta fel a homoszexualitást, ami szerinte azt bizonyítja, hogy definíció-szinten tekinthetjük nem normálisnak azt. Boldog erre azt mondta, hogy ennyi erővel a Mi Hazánkra is mondhatnánk, hogy nem normális.

“Mikor még nem is tudja a gyerek, hogy születik normálisan a gyerek, már arról beszélnek neki, hogy a homoszexualitás egy elfogadható dolog”

– fakadt ki Vékony a szerinte az iskolákban már folyó “propagandára”. Erre Boldog reakciója az volt, hogy bár valóban gyermek csak így születik, egy férfi és egy nő is csinálhat kölcsönös beleegyezéses alapon egy csomó mást is egymással,

“mint például az orális szex, amiből szintén nem születik gyerek, de például egy kurva jó dolog”

– summázta, mire Vékony azonban jelezte: ő erről nem szeretne beszélni. Azzal folytatta, hogy ők magánügyként kezelnék a szexuális orientációt, és nem ők csináltak belőle politikai ügyet. Boldog szerint mindig volt kirekesztés a kisebbségekkel szemben, maximum ezt felhasználja időnként a politika saját céljaira.

 

Csak sajnáljatok minket

 

Vékony szerint a melegek hozzáállása változott, akik “először csak azt kérték, hogy sajnálják őket”, most viszont már egyenlőséget akarnak, és azt, hogy egészséges embernek tekintsük őket, de szerintük ők nem azok.

Szerinte egy betegségről van szó.

Boldog erre azt mondta, szerinte semmiképpen nem lehet betegség, mivel az valami olyan, amit el lehet kapni, és ez egy rossz dolog. Szemben ezzel a homoszexualitás kialakulhat többféleképpen, mint mondta, genetika alapján, egyes vegyi anyagok hatására vagy gyerekkori traumákból, de semmiképpen sem betegség.

Fotó: Fazekas Dorka / Progresszor

A válasz erre az volt, hogy mikor 1973-ban kimondták, hogy nem betegség, az “nem tudomány volt, hanem politika”, kitartott azon álláspontja mellett, hogy – mint fogalmazott – mentális betegségről van szó.

 

Segítene a melegeknek átnevelődni

 

A vita során többször elhangzott, hogy a melegek rá akarják kényszeríteni az emberekre, hogy elfogadják őket, ami Vékony szerint elfogadhatatlan. Boldog erre azt mondta, ők egy “négy fal közt tartott” rendezvényt zavartak meg, amire az ment el, akinek kedve volt, még csak nem is közterületen volt, amire Vékony kifejtette, hogy szerinte a melegeknek joguk van rendezvényt tartani, de annak arról kell szólnia, hogy – idézem –

“gyűljenek össze és beszéljék meg, hogyan tudnak normális életet élni.”

Értsd: hogyan válhatnak heteroszexuálissá, és házasodhatnak meg és lehet gyerekük. Vékony a vita során többször beszélt arról, hogy szívesen segítene a melegeknek a heteroszexuálissá válásban és támogatná, hogy jöjjenek létre ilyen átnevelő intézmények is.

 

Traumák, hazugság

 

Boldog szerint ugyan homályosak a kutatások azzal kapcsolatban, hogy az ilyen “hajlam” hogyan alakul ki valakinél, de szerinte az elfojtás biztosan nem normális, és úgy az érintettek tele lesznek traumákkal. Szóba került az is, hogy esetleg evolúciós zsákutca LMBT-embernek lenni, ami Boldog szerint lehetetlen, hiszen akkor “hogyan élnek még melegek?” és szerinte “ha kinyírnánk mindenkit, akkor is lennének melegek”, mert ez természetes velejárója az emberi létnek.

Mély belső félelemből adódó politikai haszonszerzésnek nevezte a párt akcióját és kifakadt, hogy lehet, hogy

“heteroszexuális férfiak ellenérzést éreznek olyan férfiakra, akik egymást szeretik, tehát a párválasztásban rájuk nem jelentenek konkurenciát?”

Vékony szerint úgy, hogy ez veszélyt jelent a jelenlegi és későbbi gyermekeikre, és őket kívánják védeni, és ezért a témát az iskolák, óvodák környezetéből ki akarják szorítani.

“Itt egy buzeráns”

– szólalt fel a vita végén a kérdéseknél egy elmondása szerint meleg férfi, aki mint mondta, szerinte a hazugságot támogatják, mivel a homofóbia miatt ezeknek az embereknek önhazugságban kell élnie, és ő is abban élt húsz évig, az öngyilkosság gondolatáig is eljutott, mire végül bevallotta önmagának, ki is valójában. Erre Vékony azt felelte, sajnálja, hogy nem kapott segítséget, hogy heteroszexuális legyen.

A vita hamarosan visszanézhető lesz a Progresszor YouTube-csatornán