Mi világított Szeged utcáin 190 évvel ezelőtt? És 120 éve? Tényleg voltak emberek, akiknek az volt a foglalkozásuk, hogy fel és le oltogassák az utcai lámpákat? Mi a fene az a légszesz? Mit keresett négy évtizeden át egy francia üzletember kezében a szegedi közvilágítás? Most megpróbálunk minden kérdésre választ adni, megnézzük, honnan jött és hogyan lett Szegednek közvilágítása.
Azt tudjuk, hogy mi a helyzet ma Szegeden: lámpák tízezrei állnak minden utcában, hol beton, hol fa oszlopon, sárgás vagy fehéres, de minden esetben nagy fényt adók. Ők adják azt az igazi városi éjszaka érzést. De mi volt a helyzet, amikor még csak a Hold világította be Szeged saras utcáit.
Pár bádog lámpa, és kész is
A város történetének első évszázadaiban a Hold világított mindössze, a sötét utcákat más nem fényesítette be. 1827-ben volt az első próbálkozás, ekkor 125 utcai lámpást állítottak fel. Ezek egyszerűek voltak, mint a szög: egy faoszlop, arra rászögelve egy bádogburok, benne pedig egy petróleumlámpa. Hiába voltak azonban egyszerűek, mindössze három utcába kerültek lámpák, a mai Kossuth Lajos, a Petőfi Sándor és a József Attila sugárutakra. Egyedül itt volt a közvilágítása a városnak, a többi utcában ugyanúgy maradt a koromsötét, vagy – az időjárás függvényében – a Hold. Ezeket a lámpákat este gyújtották, reggel pedig eloltották, erre külön embereket fizetett a város. Gondolhatnánk, hogy ez milyen előremutató, és Szeged milyen modern város volt akkoriban is, hiszen már ilyen régen volt közvilágításunk, de a történethez ide tartozik, hogy Párizsban már negyed évezreddel korábban, az 1550-es években volt hasonló.
Ahogyan az lenni szokott, a dolgok előbb utóbb kimennek a divatból, jön helyettük valami modernebb. Ez történt a petróleumvilágítással is, amit az 1860-as években váltott a légszeszvilágítás, azaz a gázvilágítás.
30 év tisztán gázról
Szeged városa 1863-ban leszerződött egy német gyártulajdonossal 30 évre, hogy üzemeltesse a város közvilágítását, és erre építsen fel egy gázgyárat is. Ez utóbbit a Kossuth Lajos sugárút 89. alatt építtette fel, ahol a mai napig gázgyár van, bár ma már rég nem üzemel.
Ezzel a lépéssel nagyot ugrott a városi világításrendszer színvonala, ekkortól voltak már lámpák több kisebb utcában is, és városszerte összesen 400-ra nőtt az utcai világítótestek száma.
A légszeszipar virágzott, és ennek főleg az volt az oka, hogy a Nagyárvíz, azaz 1879. után már magánhasználatra is egyre többen használtak gázt. A fogyasztás is évről évre nőtt,
1890-ben 602 ezer m³ ,1891-ben 637 ezer m³ ,
1892-ben pedig már 690 ezer m³ volt a szegedi gázgyár termelése.
A villamosenergia a jövő
A gázvilágításra kötött szerződés a lejártához közeledett, amikor 1891-ben a városi főmérnök felvetette, hogy cseréljenek villanyvilágításra.
„Erre a palota- és platánköntösre, melyben a rekonstruált Szeged díszlik, bizony ráférne az új világítás” – írta a Szeged Napló ekkoriban.
Külön löketet adott a váltáshoz, hogy ekkoriban Európa legnívósabb városai is folyamatosan helyezték üzembe a villanyhajtású lámparendszereket. Budapesten 1893-ban indult a közhasznú villamosenergia-szolgáltatás.
Szeged nem habozott sokáig, pályázatot írtak ki, melyre elsőként a Magyar Villamos Részvénytársaságtól érkezett jelentkezés. Jelentkezett még a Szegedi Légszeszgyár Részvénytársaság, illetve harmadikként egy párizsi lakos, Charles Georgi.
A város végül utóbbival kötött szerződést 1894. március 15-én. A foglaltak szerint Szeged városában
- légszeszgázzal és villamossággal való világításra,
- fűtésre,
- valamint ezek értékesítésére
kérték fel a francia üzletembert, 1935. október 31-ig, összesen 40 évre.
Bár voltak tervek rá, hogy egy teljesen új gyárat építenek fel, végül a villamosenergia előállítását beköltöztették a Kossuth Lajos sugárúti légszeszgyár épületébe, ahol a gáztermelést is jelentősen fejlesztették. Az ekkoriban jellemző napi 3600 m³-es napi termelést 20 000-re növelték.
A város lámpáit ezentúl is légszesszel üzemeltették, de azok száma a háromszorosára nőtt, 1200-ra. A szerződésben meg volt kötve, hogy
- az új lámpák egymástól 30 méterre legyenek kihelyezve,
- összfogyasztásuk ne haladja meg a 141 liter olaj / órát,
- a gázuk szagtalan, fényük erős fehér legyen,
- illetve legalább 14 égő gyertyának megfelelő fényt adjanak.
Szó volt azonban arról is, hogy villamosenergiával is világítanak majd, ahogyan azt egyre több helyen teszik a világban, ezért még 1895-ben összesen 26, 6 méteres magas, díszes, íves villanyoszlopot telepítettek a Belvárosban:
- 1 az Anna kútnál,
- 5 Széchenyi tér közepén,
- 4 a bíróság előtt,
- 4 a Tisza Szálló előtt,
- 1 a hídföljárónál,
- 1 a színház előtt,
- 3 a Klauzál téren,
- 6 a Stefánia-sétányon,
- és 1 a vár tetején kapott helyet.
Ezzel jóval közelebb került Szeged ahhoz, hogy igazi, európai nagyváros lehessen. És bár az első napokban még jócskán akadtak gondok a világítással, az emberek egyszerre csak elkezdtek az utcákon, tereken sétálgatni sötétedés után ahelyett, hogy otthon üljenek esténként.
Felhasznált irodalom: Bátyai Gitta: Szeged villanyvilágításának kezdete / Móra Ferenc Múzeum / Hungaricana
Nyitókép: illusztráció, utcai jelenet az 1920-években valahol Magyarországon. Fotó: Fortepan