Nagyszabású konferenciát rendeznek Szegeden, 400 tudóst várnak

Csaknem 400 tudóst, kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre a 7. Attosecond Science and Technology elnevezésű konferenciára – mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón – írja az MTI.

Palkovics László kiemelte: az esemény összefügg azzal, hogy az ELI-ALPS új lézerrendszerének köszönhetően új szakaszba lép Magyarországon az attoszekundumos lézerfizika. Az attoszekundum – a másodperc milliárdod részének milliárdod része – alatt végbe menő természeti folyamatokat vizsgáló konferencián ott lesz Gérard Mourou, a párizsi École Polytechnique professzora is, aki tavaly fizikai Nobel-díjat kapott – jegyezte meg a miniszter.

 

Gérard Mourou nevéhez fűződik az atomerőművek hulladékának lényegesen gyorsabb lebontásához vezető eljárás ötlete. Mint a sajtótájékoztatón a francia tudós elmondta, ennek megvalósításában a szegedi ELI-ALPS lézerközpont kulcsszerepet játszhat.

Mint Palkovics László rámutatott, az atomhulladék klasszikus kezelése azt jelenti, hogy elássák egy olyan helyen, ahol nem jelent problémát a sugárzás, így azonban az atomhulladék több százezer évig “velünk van”. A professzor felvetése szerint viszont a nukleáris hulladék lebomlásának ideje az attoszekundumos lézer segítségével ezredrészére csökkenthető.

Ennek a felvetésnek a vizsgálatára indult el a közelmúltban egy magyar-francia-amerikai együttműködés a Szegedi Tudományegyetem vezetésével – tette hozzá a miniszter.

Mint Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, az új szegedi lézernek, amelyet szerdán adnak át, fontos szerepe lesz a Mourou professzor ötletére épülő vizsgálatokban. Gérard Mourou közölte, hogy a kutatások az év végén indulhatnak el a szegedi lézerközpontban. A szakember szerint körülbelül 10-15 évet vesz majd igénybe a tervezés, a kutatás és a fejlesztés gyakorlati megvalósítása. (MTI)

 

Nyitókép: szeged.hu