Közleményt küldött szerkesztőségünknek a szegedi Fidesz. Ebben javaslataikat osztják meg a közzel a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére helyi szinten.
Tavasszal lesz a Roosevelt tér, a Móra park és a Stefánia hivatalos átadója
Arról már többször írtunk, hogy most adták át a Móra parkot, a Stefániát és a Roosevelt teret sokáig tartó felújításuk után. Előbb bejártuk a gigantikus területet, majd rádöbbentünk, hogy a Közművelődési palota előtti új padok az 1930-as és 1940-es években ott találhatók mintájára készültek. A Szeged Pólus most küldött közleménye nyomán pedig néhány számadatot tudunk közölni a beruházásról. Következzék!

Még a Szetávnak sem szóltak, hogy nem lesz többé filmezés a réten
2020 tán legklasszabb városi kezdeményezését fejezték le tragikus hirtelenséggel, amikor fákkal ültették be a Fűtőmű utca melletti füves területet. A faültetéssel nehéz vitatkozni, a helyszínválasztás azonban szándékos szabotázsra utal, a kérdés csak az, hogy kik vívnak csatát. A terület és a faültetési jog az önkormányzaté, ahogyan a Külvárosi Mozi-ötletgazda Szetáv is.
Itt vannak a részletek az idősek vásárlási idősávjáról
Délután meg is jelent az idősek vásárlási idősávjáról szóló kormányrendelet. A változtatások keddtől érvényesek.
Online tartják idén a Kutatók Éjszakáját
Csaknem 100 program várja online az érdeklődőket november 27-én, ugyanis 2020-ban is lesz Kutatók Éjszakája Szegeden.
Visszatér az idősek vásárlási idősávja
Hétköznap 9 és 11 óra között, valamint hétvégén 8 és 10 óra között csak idősek lehetnek a boltokban. Ugyanakkor mehetnek bármikor máskor is, ha akarnak.
Fölborult egy busz Kisteleknél
Oldalára borult egy Ikarus az 5411-es számú főúton Kömpöc és Kistelek között. A helyszínelés idejére félpályán halad a forgalom. A buszban csak a sofőr utazott, őt a mentők vizsgálják.

A csodálatostól a gagyiig: célban a Móra park, a Stefánia és a Roosevelt tér felújítása
Közel teljesen elkészült már a Stefánia-Roosevelt tér-Móra park trió felújítása. A három, nagyméretű közterület 600 méteren keresztül húzódik a Tisza-parttal párhuzamosan, meghatározó eleme a szegedi belvárosnak. A hármas felújítására összesen 709 millió forintot álodozott a szegedi önkormányzat, ezt további 850 millióval toldotta meg az Európai Unió. A legnagyobb változás talán, hogy lecserélték a Móra Ferenc Múzeum előtti szökőkutat, de alapvetően mintha “új terítőt” kapott volna e három terület.
Őrjöngő kommentelők követelik az őszinte polgármester halálát
Nem kívánom védeni Szarvas polgármesterét, az eddig látottak alapján a legkevésbé sem szimpatikus, de azért ne rontsuk már rá valakire az ajtót gondolkodás nélkül.

Covidos művekből nyílt online kiállítás a rajztanszéken
„Korlátok és szabadság a Covid árnyékában” címen nyílt online kiállítás a SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszékén
Szír túrázókkal találkoztak a magyar rendőrök Kübekházán
A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Ötödik lett az SZTE a HVG felsőoktatási rangsorában
Idén is elkészítette a HVG felsőoktatási toplistáját. Eszerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áll az első és a második helyen, őket követi harmadikként a Debreceni Egyetem.
Botka László a veszélyhelyzet miatt hosszabbította a lejáró rendszeres települési támogatásokat
Botka László polgármestere ma újabb rendeletet hozott a rendkívüli járványügyi helyzetben.
Hétfőtől tesztelnek az egészségügyi hallgatók, a szegedieket már értesítették a részletekről
Az erről való rendelkezés tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben, és egy a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levél alapján a szegedi hallgatók a közlöny megjelenése után nem sokkal már meg is kapták az erről szóló üzenetet.
4440 újabb fertőzött az országban, 229 új eset a megyében
4440 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 165 901 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
RTL Híradó: Egy húszéves lányt gázolt el egy autós szerda este Szegeden
Az RTL Híradója szerint az édesanyjával tartott hazafelé a 20 éves lány.
Ismét milliárdokat kapott az SZTE, ezúttal a Science Parkban építendő Inkubátorházra
Erről a Magyar Közlöny 251. számában jelent meg kormányhatározat. Az Inkubátorházra már korábban kiírták a közbeszerzést, most azt is megtudtuk, hogy az állam legfeljebb mennyit szán rá.
Áramkimaradás volt a koronás betegeket is ellátó szegedi intenzív osztályon
Szerda este áramkimaradás volt a szegedi klinika koronavírusos betegeket ellátó intenzív osztályán
Majó-Petri Zoltán: Az utasszámok alapján nem indokolt a járatsűrítés
A Szeged Televízió új műsorának, a Témának volt vendége a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója Majó-Petri Zoltán. Az ügyvezető igazgató elmondta, a kormányhivatalhoz fordul a sűrítőjáratok felülvizsgálata miatt.
A Szeged-Csanádi egyházmegyének adja a kormány a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt-t
A főleg megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt-t az állam az egyházmegyének adja. Az egymilliárd forintos árbevételű vállalatot 15 éven át csak miniszteri engedéllyel adhatja el a Szeged-Csanádi egyházmegye.
4512 új fertőzöttet regisztráltak az országban
4512 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 161 461 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Megszületett az SZTE átnevezéséről szóló hallgatói szavazás eredménye
Tegnap az esti órákban hozta nyilvánosságra az EHÖK a szavazás nem hivatalos eredményeit. Azért nem hivatalos, mert a választás eredménye a közjegyzői hivatal által elkészített közhiteles okirat kiállításával válik jogerőssé.
Biciklist gázolt halálra egy személyautó Szegeden
Biciklist gázolt el egy személyautó Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúton. A balesetben a kerékpáros életét vesztette.
Több, mint 4 milliárdot kap az SZTE az Infektológiai Klinika és Oktatóközpont beruházására
Idén már beszámoltunk róla, hogy Infektológiai Klinika és Oktatóközpont kialakítását tervezi az Szegedi Tudományegyetem. Akkor még kisebb összegről volt szó, illetve szeptemberi kezdés, de most végre megjelent a Magyar Közlöny 249. száma, amiben rendelkeznek a folyósítandó forrásról.
Koronavírus miatt bezárták a Felsővárosi Óvodát
Több dolgozó is koronavírusos lett a Gyík utcai Felsővárosi Óvodában, ezért a tegnapi naptól határozatlan időre bezárták az intézményt.