Nem fogod kitalálni, milyen váratlan helyen nyílt éttermi terasz a városban

A Tisza parton, tán a Mars tér kellős közepén, vagy a ligetben? Nem, hanem a Dóm téren!
Több, mint 80 éve, azaz megépülte óta kérdés, legyenek-e kávézók és éttermek a téren, ahová eredetileg csak egyetemi és egyházi épületeket terveztek. Eddig nem volt a válasz, a Fogadalmi templom turisztikai vonzerővé fejlesztésekor azonban egy étterem is a tennivalók listájára került, ez

| az étterem pedig nem is akárhol, hanem maga a Dóm alatt került kialakításra.

Ennél pedig nehezebb lenne jobb helyet találni egy vendéglátóipari egységnek, hiszen a Dóm teret minden turista meglátogatja legalább egyszer szegedi tartózkodása alatt, egy kávét pedig hol máshol inna meg az ember, ha nem a Dóm bejáratától pár lépésre levő új teraszon.

 

1
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Azt, hogy maga az étterem, amit egyébként az egyház üzemeltet, jó-e, rábízzuk az közönségre, minden esetre baromi jó helyen van, és még a Dóm látványába sem zavar bele jobban, mint az épp épülő, óriási lelátó a szabadtérihez.

 

2
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder