Mi a f@sz van?! – üvölti a közönség, ilyen volt a SZIN második napja

A SZIN második napja sokak szerint sikerült gyengébbnek, mint a szerdai, de tekinthetünk rá úgy is, mint egy kellemesebb átvezetőre az ütős első és a szintén bizakodásra okot adó mai nap között. A Szegeder mindössze két koncertet látogatott meg tegnap, de azokon voltak történések bőven.

Az Enter Shikari felszántotta a Nagyszínpadot

Túl vagyunk az idén is igen kevés külföldi fellépőt felsorakoztató SZIN első napján, és elmondhatjuk, hogy valami döbbeneteset szólt néhány zenekar. Műfajtól, országtól és a formáció korától teljesen függetlenül. Nézzük hát, mitől zengett a Tisza vize szerdán!