A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság kollégái kimentették a Tiszából a folyó közepén sodródó nőt Szegeden.
Záróvonalat átlépve kanyarodott le a Római körútról, rendőrautó várta a mellékutcában
Újabb pofátlanítós videót publikált a rendőrség, és ismét vannak szegedi történések, ezúttal ugyanis a megyei rendőrfőkapitányság akcióiból szemezgettek.
50 helyett 110-zel hajtott végig Klárafalván egy fekete terepjáró
A megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztályának munkatársai kétnapos akciót tartottak Szeged, Kistelek és Makó térségében a napokban. A cél továbbra is a sebességhatárok betartásának ellenőrzése, a közlekedésbiztonság javítása, illetve a szabálytalankodók kiszűrése volt.
Egy nap alatt 800 autóst szondáztattak meg Szegeden
Közülük három esetben bizonyosodott be, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztottak. Két sofőr ellen közigazgatási eljárás, egy ellen büntetőeljárás indult.
Újabb rekord: 172-vel az 55-ös főűton
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében, Tolna és Csongrád-Csanád megye bevonásával valósult meg a mindhárom megyét – összesen 122 kilométer hosszan – átszelő 55-ös számú főút közlekedésrendészeti ellenőrzése. Az elmúlt időszak leggyorsabb (rögzített) hajtója is megvan, aki 172 (százhetvenkettő) kilométerórás sebességgel “közlekedett”.
Rendőrség: nem kéziásós földikutyák műve a határalagút
A rendőrség visszautasítja a Migration Aid szervezet felvetését, melyben azt írták, hogy a mórahalmi határnál levő alagút nem emberekre, hanem sokkal inkább földikutyákra méretezett. Az ORFK Kommunikációs Szolgálat közleményét egészében közöljük.
Csak két órára álltak ki mérni, 35 gyorshajtót fogtak a rendőrök
Szerdán reggel tartottak megállításos sebességellenőrzést a 47-es számú főút 206-os kilométerszelvényében, Hódmezővásárhely és Algyő között. Két óra alatt, 35 gyorshajtóval szemben intézkedtek.
A hosszú hétvégén is gyorsak voltak
A Csongrád megyei rendőrök több gyorshajtót is bemértek a hosszú hétvégén, de a szabálytalan járművezetők közül kiemelkedik az az autós, aki a megengedett 90 km/óra helyett a duplájával hajtott, írják honlapjukon.
44-gyel száguldott, lekapcsolták
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a napokban a petőfitelepi Gábor Áron utcában ellenőrizték a közlekedőket. Az egyenruhások kiszúrtak egy kocsit, ami a megengedett 30 helyett 44 kilométerórás sebességgel haladt, ezért megállították.
A csütörtöki postarabló ma virágboltot akart kifosztani, de elkapták a rendőrök
Az elkövetéstől számított egy órán belül elfogták a Csongrád megyei rendőrök azt az 51 éves szegedi férfit, aki egy virágboltot rabolt ki, és csütörtökön egy postánál is próbálkozott.
Hiába viselt maszkot, nem tudta kirabolni az északi városrészi postát
A megyei rendőrök jelenleg is keresik.
A rendőrség lecsapott a Kereskedő közben
A járőrök öt alkalommal éltek figyelmeztetéssel, 14 esetben helyszíni, míg kétszer közigazgatási bírságot szabtak ki, továbbá két autós ellen szabálysértési feljelentést tettek. Ezenkívül 13 jármű forgalmi engedélyét vonták be, illetve 18 gépkocsit köteleztek műszaki vizsgára.
Szegedi és siófoki stricit fogtak a rendőrök
Nőket prostitúcióra kényszerítő két férfit fogott el a rendőrség Szegeden és Siófokon.
Kihúzták a vízbe csapódott autót a Holt-Marosból
A másfél hónapja történt rakparti baleset után most újabb autó hajtott vízbe Szegeden. Ezúttal az újszegedi Holt-Marosba csobbant egy konvertálható Peugeot a Bérkert utcai résznél. Képriport.
Csongrád megyében 12 esetben jártak el a rendőrök a kijárási korlátozás megszegése miatt
10 figyelmeztetés, 2 szabálysértési eljárás a termés mindeddig.
739 embert küldtek haza a rendőrök a hétvégén
660 intézkedés figyelmeztetéssel zárult, 15 emberrel szemben azonban helyszíni bírságot kellett kiszabniuk.
Kiengedték Szabót, Botka a Facebookon reagált
Szeged polgármestere egy órája reagált Facebookon Szabó Bálint felvetésére, mely szerint le kellene állítani a közösségi közlekedést Szegeden. Botka azt mondja, a nagy cégek dolgozói miatt ezt nem tehetik meg.
Szabó Bálint szabotálta a szegedi tömegközlekedést, letartóztatták
Mégsem baleset történt az Anna-kútnál, mint ahogyan azt nemrégiben megírtuk. Jelenlegi információnk szerint Szabó Bálint önkormányzati képviselő saját személykocsijával állta keresztbe a kereszteződést.
Hogy esett a Tiszába este az autó?
Teheti fel kérdését az átlag olvasó. Mi is feltettük, a rendőrséget kerestük, akik ma reggel válaszoltak.
Egy határvédő rendőr a ‘Ballag már a vén diák’-ra filmezte, ahogyan a kerítés túloldalán menekültek sétálnak, majd mindezt feltöltötte a TikTok-ra
Egy a déli határkerítéssel párhuzamosan haladó rendőrjárőrautó anyósüléséről maga egy rendőrtiszt készíthette a videót.
Egy hónap alatt 71 bevándorlót fogtak Szegeden a rendőrök
A lényeg, hogy az ügyben megkerestük a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányságot, hogy megtudjuk, mi az igazság, mennyire megszokott jelenség Szeged belterületén, kifejezetten Újszegeden és Szőregen a bevándorlók jelenléte.
146-tal száguldott jogsi nélkül az 55-ösön
Vezetői engedély nélkül közlekedett és a sebességhatárt is túllépte egy személyautó vezetője szombaton az 55-ös főúton.
Hatéves gyerekével ment lopni a piacra egy szegedi nő
Letartóztattak egy szegedi nőt, aki hatéves gyereke jelenlétében lopott több szegedi helyszínen – közölte a szegedi ügyészség.
187 ember akadt fenn a kerítésen a hétvégén
187 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig.
Országos akcióvá lesz a rendőrség civilkocsis buktatása
Az egész országra kiterjeszti a tavaly decemberben Budapesten elindított civil autós ellenőrzési rendszert a rendőrség.