Elkészült Szeged új fedett uszodája, így néz ki belülről

Elkészült Szeged új fedett uszodája, így néz ki belülről

Botka László, Vári Attila és Molnár Tamás bejárásával kvázi átadásra került a város első fedett uszodája az Etelka soron. A 13,3 ezer négyzetméter nettó alapterületű Tiszavirág uszoda legnagyobbja egy 50 méter hosszú és 25 méter széles, 10 pályás, 2,2 méter mély versenymedence, amely egy mozgatható válaszfallal 25 méteres 2×10 sávosra osztható. A versenyeket 1169 fős lelátóról figyelhetik majd a nézők. A Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatják fel február 20-án.
A kedd délelőtti bejáráson készült fotóink következnek.

Ezért nem nézhette meg az Átlátszó az új Szegedi Ifjúsági Centrumot

Ezért nem nézhette meg az Átlátszó az új Szegedi Ifjúsági Centrumot

Ahogy azt korábban megírtuk, nem minden releváns portál vehetett részt a Szent Gellért Fórum, az új Szegedi Ifjúsági Centrum július 5-ei sajtóbejárásán. Szegedról mi és a szeged.hu jelentette azon kivételt, akik nem voltak kívánatosak az eseményen, majd az Átlátszó Országszerte is tett egy kísérletet a regisztrációra.