Elkészült Szeged új fedett uszodája, így néz ki belülről

Elkészült Szeged új fedett uszodája, így néz ki belülről

Botka László, Vári Attila és Molnár Tamás bejárásával kvázi átadásra került a város első fedett uszodája az Etelka soron. A 13,3 ezer négyzetméter nettó alapterületű Tiszavirág uszoda legnagyobbja egy 50 méter hosszú és 25 méter széles, 10 pályás, 2,2 méter mély versenymedence, amely egy mozgatható válaszfallal 25 méteres 2×10 sávosra osztható. A versenyeket 1169 fős lelátóról figyelhetik majd a nézők. A Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatják fel február 20-án.
A kedd délelőtti bejáráson készült fotóink következnek.

Mik épülnek Szegeden 2019-ben?

Ha felmegyünk a Dómba, és végignézünk a városon, több helyen láthatunk darukat, és egy biztos, a közeljövőben még többet fogunk látni. Ezekben a napokban is tucatnyi kisebb-nagyobb beruházás zajlik épp Szegeden, és még többet jelentettek már be.

Ilyen lehet az új Etelka sori uszoda

esti01

Tavaly tavasszal írták ki a tervpályázatot az 1700 fős Etelka sori fedett uszodára. Cikkünkben Márkus Péter építész terveit mutatjuk be.

Szegeden sok évtizede tervezik, hogy épül fedett sportuszoda, valahogy azonban sosem sikerült. Egyszer – a 70-es évek második felében – majdnem összejött, hiszen az újszegedi Sportcsarnok eredetileg uszoda lett volna, aztán megváltoztak a tervek, és a medencék kiszorultak a kertbe.

Jelen állás szerint azonban nemsoká végre lesz ilyen sportlétesítmény is a városban, méghozzá a Városi stadion, a Tisza Palota és az Etelka sor által határolt területen.

 

ter-1-nyitott
Fotó: Márkus Péter

 

ter-3
Fotó: Márkus Péter

 

Az Etelka sorra néző épületkomplexumban 1500+200 néző szurkolhat majd a FINA-szabványú 50 méteres medencében sportolóknak. Lesz wellness, 400 fős öltöző, bemelegítő- és gyermekmedence, büfé és még rengeteg apróság.

 

belso-01
Fotó: Márkus Péter

 

Belépve az épületbe két üvegfallal határolt térben találjuk magunkat, ahonnan rögtön rálátunk a medencékre, hiszen a tervezőcsapat egyik főbb koncepciója a transzparencia minél magasabb szintjének elérése volt. Találunk itt gyermekmegőrzőt, fodrászt, kozmetikust, mosdókat és információt is.

 

belso-05
Fotó: Márkus Péter

 

belso-03
Fotó: Márkus Péter

 

belso-02
Fotó: Márkus Péter

 

Continue reading “Ilyen lehet az új Etelka sori uszoda”