Tengerpartot csináltak az újszegedi Tisza-partból – ilyen lett a Lapos Beach

Kedden délben átadták a szegediek új szabadstrandját, a Lapos Beach-et. A város 30 milliót költött, az eredményhez azonban sokat adott a helyi vállalkozó is, aki ezentúl itt kajáldát és bárt üzemeltet.

A kedd déli sajtótájékoztatóra rögtön egy kis balkáni kiábrándultsággal érkezhet az ember a helyszínre. Hiába lehet ugyanis a Torontál téren és a töltés aljában ingyen parkolni, autók sora szegélyezte partra vezető ösvényt, és odaérve is furgonokon és városi terepjárókon keresztül tudunk csak bejutni – mint metróállomáson a beléptetőkapu, úgy zárták el a területet:

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Ez persze csak keveset vesz el az élményből, maga a part kellemes felüdülés; ezúttal nem annyival intézték el a történetet, hogy egy markoló egy kis homokot arrébb rakott, hanem tényleges munka történt. Mondjuk keret is volt rá, 30 millió forintot költöttek a városi költségvetésből. A pénzből vízvezetékeket kötöttek át a Laposra a Partfürdőről, közvécét- és tusolót építettek, több mint 2000 köbméter földet mozgattak át és meg, és szennyvízaknát létesítettek. Fontos, hogy ami a fotókon is látszik napozóágyak, ernyők, kishajó, pultok stb., azt nem az önkormányzat, hanem a helyet bérbe vevő helyi vállalkozó fizette és tartja fent.

A Laposon ezentúl ugyanis vendéglátás is lesz: ehetünk halat, ihatunk hozzá egy sört, és állítólag a kis kék-fehér hajó tetején DJ is lesz néha napján. A vendéglátóhely neve Lapos Beach, üzemeltetője ugyanaz a Jakab Gusztáv, aki a Garden Stéget is üzemelteti néhányszáz méterrel északabbra a folyón; mindkét helyet az önkormányzati tulajdonú Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. adja ki neki. A Lapos pályázatában minimálisan nettó 250 ezer forint + Áfa/hó bérleti díjat jelöltek ki, és úgy tudjuk nyolc pályázó közül nyert Jakab.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Telepítettek térfigyelőrendszert és van vízimentő-szolgálat is, így nyitva tartási időben megfulladni sem lesz könnyű. A folyóban mostantól fürdeni is lehet, amit eddig valamiért nem tudtak megoldani, pedig évtizedes problémáról van szó.

A Jávorzsky Iván (a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője) és Mihálik Edvin helyi önkormányzati képviselő által tartott sajtótájékoztatón azt mondták, a Tisza vízállása most kedvező. Mihálik azt is megemlítette, hogy ő már a 2019-es kampánya során ígérte a polgároknak, hogy itt újra lesz rendes szabadstrand. Az is igaz ugyanakkor, hogy nemsokkal a Lapos rendbetételének bejelentése előtt a helyi Fidesz és KDNP kampányolt keményen a szegedi szabadstrandokért, mondván, nem igaz, hogy északabbra a folyón vannak rendes strandok, az ország harmadik legnagyobb városában meg semmi. A most kialakult Lapos Beach-ről is elmondható egyébként, hogy a fő inspirációt talán a csongrádi körös-toroki strand nyújtotta, de azért sikerült hozzáadni itt is.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder