Továbbépítik a makói fürdőt, így fog kinézni

Megvan, hogyan néz majd ki a makói Makovecz-fürdő, ha elkészül a legújabb ütem. A kivitelező megvan, már “csak” a forrás kell, ezügyben azonban maga Lázár János a felelős.

Még 2019-es hír, hogy keresik a kivitelezőt Makó csúszdatornyokkal megépülő gyógyfürdőjéhez, pontosabban a már meglévő fürdő fejlesztéséhez. Akkor arról volt szó, hogy mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a Hagymatikum-fürdőt.

Azt nem tudni pontosan, hogy most hogyan áll a dolog, de másfél éve azt tervezték, hogy a projektben

  • családi élményzóna,
  • három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony,
  • valamint egy napozóteraszos nyári öltöző

épül majd meg. A beruházás keretében ezen kívül kialakítanak egy ételudvart látványkonyhákkal, emellett a fürdőt kültéri élményelemekkel ellátott zöldterületekkel is bővítik.

A tervek szerint a családi élményzónában nyitott medence, csúszda, vízi mászófal, hullámmedence és kiúszós élménymedence is helyet kaphat. A beruházás részét képezi egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, lelátóval és melegítőmedencével ellátott uszoda. Ezek tehát a 2019-es tervek, azóta lehet, hogy itt-ott módosítottak rajta.

Ami viszont újdonság, hogy Lázár János nemrég megosztotta közösségi oldalán, hogy hogyan is néz majd ki a továbbépített fürdő. Így:

Fotó: Lázár János / Facebook

Lázár János még 2020 decemberének végén jelentette be, hogy ő lett a makói fürdő fejlesztésének felügyelője is.

Egy akkor vele készült interjúban azt mondta, már eddig is sokat dolgozott azért, hogy Makó fejlődjön, és ezentúl is ezen lesz. „Miniszterelnök úr azzal hívott föl, hogy a kormányzatban úgy ítélik meg, a gazdaság újraindításához szükség van a turizmus fejlesztésére. Ebben a dél-alföldi régiónak, Gyula, Makó, Mezőhegyes és Szeged térségének döntő szerepet szánnak. Az volt a kérdés hozzám, hogy vállalnék-e többletmunkát a makói fürdő fejlesztésében. Kormányzati szinten úgy ítélik meg, lassan halad a beruházás” – mondta, s hozzátette, hogy az első kormányhatározat 2015-ben született meg a fürdő fejlesztéséről annak érdekében, hogy Makovecz Imre és a makóiak álma megvalósuljon.

„Most, öt évvel később jutottunk el oda, hogy konkrét lépeseket kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy ez a következő másfél-két évben megvalósuljon. Öt évig nem történt egy kapavágás sem, és most a miniszterelnök azt várja tőlem, hogy a beruházás fölgyorsuljon” – folytatta.

Makó polgármestere, Farkas Éva Erzsébet és Lázár János egy városi ülésen. Fotó: Lázár János / Facebook

A fürdő helyén először 1956-ban felszínre hozott termálvízre öt évvel később épült első ízben kiszolgáló épület. Az eredetileg főként tisztasági célokat szolgáló strandfürdő a rendszerváltás után fokozatosan átalakult, előbb a gyógyászati részleg épült ki, majd a 2000-es évek óta a városvezetés már központi kérdésként tekintett bővítésére és élményelemekkel való felruházására, lévén ettől a vendégforgalom megnövekedését és a turizmus meghonosítását várták. Az egyedülálló, organikus épületegyüttes legnagyobb, 2012 januárjában átadott részét Makovecz Imre, a kortárs magyar építészet legismertebb alakja tervezte. A 2007-es tanuszoda-komplexum Makovecz tanítványának, Csernyus Lőrincnek a munkája.