Új, minden eddigieknél kidolgozottabb látványterveken a Pick Aréna

Fotó: Zambelli Group / LinkedIn

Már tudható, hogy milyen lesz a Pick Aréna, hiszen annak idején mi is beszámoltunk róla, azonban ezek nem annyira kidolgozott látványtervek voltak. Az is árulkodik a mostani látványtervek újdonságáról, hogy míg a régieknél a nemrég átadott uszoda egyáltalán nem látszik az alapképen, addig az újakon (lásd nyitókép) már elég előrehaladott állapotban van. Még az utcabútorok is látszanak, a terek meg vannak töltve járművekkel és emberekkel, a Felső Tisza-part felőli bejáratnál még egy fekete Pick-bika szobor is van, tisztára Wall Street. A képek idején egyébként a digitálisan renderelt aréna alatt már javában folytak a munkálatok.

Ami vicces, hogy a hivatalos EHF Euro 2022 honlapon, és egy korábbi videóban is a régebbi látványtervek szerepelnek lapos tetővel, fekete-fehér dizájnnal, egészen pontosan ez:

Ez a régi dizájn, az épülő aréna némileg át lett tervezve, nagyobb és ívesebb lesz. Fotó: EHF Euro 2022

A friss látványterveket a Zambelli Group osztotta meg LinkedIn oldalukon, ahol büszkén jelentették be, hogy a Baumetall-al közösen elnyerték a megbízást az aréna burkolatának legyártására. A RIB-ROOF Speed 500 típusú, konvex és konkáv görbületű alumínium lemezekkel operáló, összesen 8300 négyzetméternyi felületű burkolat a világoskék színnel egyedi kinézetet fog kölcsönözni az épületnek – írják. Ilyen lesz tehát a sportcsarnok:

Fotó: Zambelli Group
Fotó: Zambelli Group
Fotó: Zambelli Group
Fotó: Zambelli Group
Fotó: Zambelli Group

Azonban még nincs vége, ugyanis a régi látványterveknél voltak belső terek is, de valószínűleg a régi változaté, mivel a székszám sehogy sem jött ki. Az új verziójú belsőépítészetet a Török Csongor Építésziroda készítette el, így szerencsére találtunk erről is aktuális látványterveket. A képek alapján a csarnok vasbeton pillérjei nem lesznek elrejtve, a bejáratnál egészen monumentális hatást fognak kelteni látszóbeton felületükkel. A fehér-szürke-kék belsőt nagyon igényesnek tűnő faburkolat fogja feldobni:

Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda
Fotó: Török Csongor Építésziroda