Valami nagyon nem stimmel az éjszakai buszok menetrendjével

Még a SZIN idején történt, hogy dolgos újságíróként éppen egy nem túl szokványos időben indultam dolgozni: hajnali kettőkor. Eredetileg úgy terveztem, hogy bringával megyek, de beugrott, hogy pont mostanában indulhat a Széchenyi térről a 91E-s busz, ami a menetrend szerint 2 óra 13-kor ért volna a Marostői városrészben levő Hargitai utcához, ahol fel szerettem volna szállni. Idáig egészen gondtalanul ment a dolog, kibattyogtam a megállóba, álltam az út közepén egy jó fél percet, meredtem a távolba, aztán arra lettem figyelmes, hogy a távolban felbőg egy dízelmotor. Ránéztem az órámra, de még korán volt. Aztán meglepve láttam, ahogyan a fák mögül előbukkan a busz, pár perccel hamarabb. Felpattantam és indultunk is tovább.

Azt tudni kell erről a járatról, hogy Újszeged után nem azonnal visszafordul a város felé (ahogyan én azt először hittem hajnali fáradságomban), hanem tesz egy kisebb kört Szőreg felé, amivel az össz menetideje vissza a Mars térre 49 perces lesz. Elég húzós, de gondoltam magamban, mostmár nem szállok le, kibírom azt a maradék 31 percet a Torontál térig.

Csakhogy nem kellett, ugyanis a járat teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a menetrendet, és minél jobban haladtunk előre a vonalon, annál korábban érkezett meg minden megállóba, így hát elkezdtem jegyzetelni az eltéréseket. A szőregi Rózsatő utca (Szerb utca) megállóba például, ami a falu városrész negyedik megállóhelye, már hat perccel hamarabb értünk.

Azt gondoltam, hogy a hatvanasok végállomásaként is funkcionáló szőregi malom előtti buszfordulóban majd várunk egy keveset, hogy korrigáljuk a menetidőt, és úgymond bevárjuk saját magunkat, de ez nem történt meg, egy szempillantás alatt lezajló utasleszállást követően mentünk tovább, ekkor már hét perc előnnyel. A buszon egyébként elég sokan utaztak a fesztivál miatt, felszállni azonban rajtam kívül senki sem szállt fel a liget után. Végül, végigkacskaringózva az újszegedi városrészeken,

a Torontál térre már 13 perccel hamarabb értünk,

2:44 helyett 2:31-kor.

De vajon számít ez egyáltalán? Napközben persze baromi idegesítő lehet, ha hamarabb jön a busz, de hajnal kettőkor nem sok utas van a város felé. Egy ilyen járat általában a következőképpen működik: a Széchenyi téren felszáll egy valag részeg/kijózanult/besemrúgott fiatal, akik végigzötyögik a várost, majd leszállnak a lakóhelyükhöz legközelebb eső megállóban és hazamennek aludni. Ezekre a járatokra (mert négy is van) csak kevésszer szállnak fel olyanok, akik nem épp hazafelé tartanak, hanem otthonról munkába, de ilyen is előfordul azért néha, hiszen hajnalban is kezdődnek műszakok. Ez a néhány ember, aki használni szeretné, így lemaradhat róla, ami nagyon kellemetlen, hiszen óránként jár csak. Senki sem fog öt perccel hamarabb kimenni egy buszmegállóba, vagy ha mégis, akkor is jó eséllyel a busz már rég elment. Nekem is egy-két percen múlt az egész, holott menetrend szerint még egy cigit is elszívhattam volna, ha dohányoznék.

Hogy mi a megoldás? Egyszerűnek tűnik, mindössze annyit kellene tenni, hogy a járat menetidejét a tapasztaltakhoz igazítják. A 91E menetrendjét ugyanis úgy alakították ki, hogy fogták a nappal is közlekedő buszjáratokét, és azt egyszerűen lemásolták, arra nem gondolva, hogy egyrészt az éjszakai járatok kevesebbszer állnak meg, másrészt közlekedési lámpák sincsenek üzemben, és úgy általában véve, nincs semmiféle forgalom.

Ha a menetrendben alapból az szerepelne, hogy mondjuk az Aranyosi utcához 2 óra 29-kor érne (nem 39-kor, ahogyan most van), akkor az emberek alapból akkorra mennének a megállóba, és nem azzal szembesülnének, hogy tíz perce elment a busz.

Ezt a cikket elküldjük az önkormányzatnak is, hogy ha ők is úgy látják, vizsgálják felül az esetet.