Vitézy Dávid azon ügyködik, hogy eltöröljék a gyorsvonati pótjegyeket az egész országban

Megszűnik a gyorsvonati pótjegy a Szombathelyre, Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Keszthelyre közlekedő InterCityken és néhány más távolsági vonaton – jelentette be ma Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkár. A jövőben ez akár a szegedi vonalon is megtörténhet, legalábbis egy efelé tartó folyamat látszik most elindulni.

A bejelentésről a budapesti közösségi közlekedés felvirágoztatásáért ismert Vitézty Dávid posztolt nemrég Facebook-oldalára. Ebben azt írja, fontos eredmény a mai, és sokat dolgoztak érte Homolya Róberttel. „A MÁV vezetésének elkötelezettségét látva erősen bízom benne, hogy a gyorsvonati pótjegyek teljes körű, országos eltörlése irányában lesz folytatása az intézkedésnek” – írta. Ez szegedi szempontból nem másért érdekes, minthogy a várost Budapesttel összekötő szupervasúton is használnak még gyorsvonati pótjegyeket. A vonalon közlekedő ún. “hibrid” InterCity-vonatokon kétféle vonat jár igazából, egyben: InterCity- és gyorsvonatok. Előbbi a drágább, magasabb színvonalú, ami kevesebb helyen is áll meg, utóbbi pedig a többször megállós, gyakran (de egyre ritkábban) műbőrüléses-fülkés nosztalgiajárat. A kettő ötvözése egyébként alapvetően az egyik legrosszabb dolog, ami két nagyváros vasúti közlekedésével történhet (így ugyanis a gyorsvonat sem tud megállni minden fontosabb állomáson, és az InterCity sem tud rendes tempóban haladni [egy ideális Budapest-Szeged vonat csak a nagyobb városokban állna meg, mondjuk Kecskeméten és Cegléden ⟨utóbbi helyen a fontos átszállási lehetőségek végett⟩]), de ez már szubjektív vélemény.

A mai döntés értelmében az összes olyan vonaton megszűnik a gyorsvonati pótjegy, amelyek Székesfehérváron át közlekednek, vagyis a Közép- és Nyugat-Dunántúl számos városa, például Veszprém is olcsóbban lesz elérhető a fővárosból jövő hétfőtől a gyorsvonati részen utazók számára. „Azáltal, hogy Székesfehérváron túl minden fő irányban óránként megy távolsági vonat, gyorsabban, olcsóbban, a távolabbról ingázó utasoknak is alternatívát adunk, ami szinten csökkentheti a gépjármű forgalmat és jelentősen javul a Balaton elérhetősége Budapestről szezonon kívül is” – magyarázza Vitézy.

Mint írja, a fentebb felsorolt IC-ket olyan szerelvényekből állítják ki, amelyek vegyesen tartalmaznak InterCity és gyorsvonati kocsikat, hasonlóan a szegedi vonal szerelvényeihez. Akik tehát az utóbbi, gyorsvonati vagonokba szállnak, a gyorsvonati pótjegy eltörlése után felár nélkül utazhatnak, elég lesz az alap menetjegyet megváltaniuk. Akik a kényelmesebb IC-kocsikat választják, csak a 300 forintos helyjegyet kell, hogy megfizessék pluszba.

Vitézy szerint az intézkedésnek különös jelentősége van Budapest elővárosi közlekedésében, Székesfehérvár-Budapest viszonylatában. Mivel a Z30-as és G43-as elővárosi vonatokra eddig sem kellett pótjegy, sokan ezekkel utaztak Fehérvárról, így nőtt a zsúfoltság és kevesebb hely jutott a Velencei-tó térségében vagy Érden felszállóknak. Ezentúl viszont a székesfehérvári utasok az IC-ket, illetve gyorsvonatokat is várhatóan nagyobb számban választják majd, így mindenki jól jár. A székesfehérvári utasok nagyjából negyedórával hamarabb érhetnek Budapestre, ha a hibrid vonatokkal utaznak, ráadásul általában kevésbé telített járatokon utazhatnak majd. A Flirt motorvonatokon a fővároshoz közelebb felszállóknak pedig így több hely jut.

Amennyiben ez a változás eléri a szegedi vonalat is, úgy 295 forinttal lenne olcsóbb az eljutás Szeged és Budapest között. A menetjegyet természetesen ezentúl is meg kellene váltani 3 410 forintért (teljes árúról beszélünk), viszont hozzá nem lenne szükséges a 295 forintos gyorsvonati pótjegy vásárlása (ez amúgy is körülményesebbé teszi, hiszen ezt csak adott vonatra lehet megvenni, és ha azt lekéstük, újat kell váltani, míg a menetjegy több vonatra is felhasználható). Aki ráadásul kedvezményekkel utazik, az még jobban jár, hiszen a százalékos kedvezmények csak a menetjegyre érvényesek, a pótjegyből azokat nem vonják le. Ha például valaki diákjeggyel utazik, neki a mostani 1 705+295 (összesen 2 000) forint helyett csak 1 705 forintot kell majd fizetnie, egy 90%-kal utazónak pedig mindössze 340 forintot, összesen. Persze ezek a változások a magasabb színvonalat képviselő InterCity-kocsikra nem vonatkoznának.

Vitézy Dávid

Megszűnik a gyorsvonati pótjegy a Szombathelyre, Zalaegerszegre, Nag… ykanizsára, Keszthelyre közlekedő InterCityken és néhány más távolsági vonaton – jelentette be ma Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkár ma. Ez fontos eredmény, sokat dolgoztunk érte Homolya Róberttel és a MÁV vezetésének elkötelezettségét látva erősen bízom benne, hogy a gyorsvonati pótjegyek teljes körű, országos eltörlése irányában lesz folytatása az intézkedésnek.