A 20. század elején két tekintélyes hajógyár létezett Magyarországon: az 1829-ben alakult Erste Donau-Damfschiffahrts-Gesellschaft óbudai hajógyára, valamint az 1911-ben létrejött Ganz és Tsa. Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. Újpesten. Utóbbi sólyájáról ereszkedett a vízbe 1936. április 16-án a Szegednek elkeresztelt teherhajó is.
A 30-as években sorra készültek a Ganznál a tengerjáró hajók, ilyen volt például a Danube Shell III. olajszállító, vagy a Hunor, az Etele, és a Tisza csavaros áruszállítók. Ezek közé sorolható a Szeged is, aminek a városhoz való kötődése mindössze idáig tartott, hiszen
a Szeged sosem járt Szegeden,
de még a Tiszán sem, hiszen tengeri áruszállítóként üzemelt.
A Szeged nem épült kifejezetten nagy hajónak, még a közel két évtizeddel idősebb, lapátkerekes Szőke Tisza II is nagyobb volt nála. Teljes hossza 59,13, legnagyobb merülése pedig 2,55 méter volt. A hajót két, egyenként 180 lóerős Ganz-Jendrassik motor hajtotta, teljes gőzzel pedig sebessége elérte 9,2 csomót (nagyjából 17 km/h).
Az akkori szokásnak megfelelően csak a hajó parancsnoka – Földes Károly tengerészkapitány – volt állandó, a legénységet minden útra külön szerződtették. A legjobb fizetést természetesen a parancsnok vitte haza, utána következtek a gépészek, tisztek, szakácsok, majd a fűtők, matrózok, hajóinasok és kadétok.
Az évek során voltak érdekes fordulatok, például amikor a Szeged 1941-től egészen a második világháború végéig Isztambulban állomásozott, ahol valószínűleg diplomáciai találkozók helyszíneként szolgált.
1962-től raktárhajóként működött az Országos Gumiipari Vállalatnál a fővárosban, mielőtt 1988-ban szétbontották volna.
