A harmadik oltásra is hamarosan lehet regisztrálni itthon

Azoknak, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást, a hét második felétől megnyílik az időpontfoglalási lehetőség az EESZT honlapján – ezt György István, az országos oltási munkacsoport vezetője mondta kedden a közmédiának.

Elmondta továbbá, hogy vasárnap kezdődik az az oltási akció, amely során háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott, 60 év feletti időseket. Az akció során javasolják számukra a vakcina felvételét, továbbá az orvostanhallgatók ki is rendelhetők a feladatra, munkájukért díjazást kapnak. Az oltást a háziorvosok, illetve az egyetemek által kijelölt orvos felügyelete mellett az egészségügyi képzésben részt vevő egyetemisták be is adhatják.

Az tegnapi hír, hogy az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós összehívott minden egészségügyi szervezetet, amelyek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben vesznek részt, és kidolgozták a vírus elleni harmadik oltás beadásának eljárásrendjét. Mint közleményükben írták, az eljárásrendről a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészégügyi Intézet, a Dél-pesti Centrumkórház , az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet szakmai vezetői, virológusai, a Szakmai Kollégiumi Tagozat képviselői határoztak. Az EMMI az előkészített szakmai javaslatot az operatív törzs részére átküldte, majd a kormány elé terjeszti.

Erről egyébként még július 16-án, pénteki rádióinterjújában maga Orbán Viktor is beszélt. „Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat a 65 évesnél idősebbeket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni” — hangsúlyozta. A kormányfő azt is elmondta, a második oltást követően szükséges négy hónapos intervallumtól az orvosok eltérhetnek indokolt esetben. Azt is az orvosok döntik el, hogy melyik oltóanyagot adják be.