Azóta is befejezetlenül áll a Tudós Akadémia épülete

Azóta is befejezetlenül áll a Szegedi Tudós Akadémia kollégiuma

Mi is írtunk róla még idén januárban, hogy nincs pénz az SZTA, avagy a Szegedi Tudós Akadémia kollégiumának befejezésére. Az építkezés jelenleg is áll, a megbízó Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány azóta is várja a hiányzó pénzügyi támogatást az illetékesektől.

Az EMMI szerint beazonosításra sem alkalmas, és nem is jogsértő a koronavírus áldozatairól megjelent lista

Ahogy azt mi is írtuk, kedden a kormány közreadta a koronavírus-fertőzéssel elhunyt személyek nem, kor és alapbetegség szerinti adatait. Ezt a döntés sokan üdvözölték, ám a módját, azt a formát, ahogy az történt, már kevésbé. A TASZ közleményében jelentette ki, hogy ez egyenesen jogsértő módon történt, mivel a jelenlegi formában az életkor, a nem és alapbetegségek alapján többen is beazonosíthatóak a listán.

Az autisták megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Az autisták megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Módosították a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, így már az autista gyereket nevelő családok is megkaphatják a bruttó 100 ezer forintos támogatást. Továbbra sem jár viszont számos Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegségekkel élő gyerek után. Újabb finomhangolásra lenne szükség, hogy azok, akik állandó felügyeletet igényelő gyereket nevelnek, biztosan megkaphassák a gyodot, és ne tagadhassák meg tőlük a támogatást, mondván, örüljenek, hogy nem “vak” vagy “béna” a gyerekük.