Az utóbbi hetekben azt láthatjuk, a magyar kormány is elismeri a klímaváltozás fenyegetését. A probléma tagadóiból hirtelen mindent kézben tartó, kompetens hatalommá léptek elő a retorikájukban. De valóban reális helyzetfelismerés áll ezek a hirtelen megtalált nagy szavak mögött? Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője a Zöld Terasz rendezvényén beszéltek a magyar klímastratégiáról és helyi szinten alkalmazható megoldásokról. Cikkünk az eseményen elhangzottak alapján íródott.
A klímaváltozás tagadhatatlanul az elmúlt egy év ügye. Emlékezhetünk rá, hogy tíz éve még különösebb szorongás nélkül beszélhettünk róla, körülbelül annyi volt az emberek tudatában, hogy ne pazarold a vizet és gyűjtsd szelektíven a hulladékot. De még két-három éve is úgy emlegettük, mint a jövő nagy globális problémáját, amit majd gyerekeink-unokáink fognak megszenvedni. Ma viszont egyre kevésbé tudjuk halogatni a megoldáskeresést. A más országokban fellépő természeti katasztrófák már nem tűnnek elszigetelt problémának, amikor saját környezetünkben is tapasztalunk extrém időjárási jelenségeket – szmogriadókat, felhőszakadásokat viharos széllel, a Tisza áradásainak elmaradását. Magyarországon az átlaghőmérséklet 1,2 fokkal emelkedett a világátlag 0,9 fokhoz képest. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint tíz éven belül Észak-Magyarország élhetetlenné válik, negyvennél is több napon is fognak egy évben 38 foknál melegebb hőmérsékletet mérni. Tavaly 25%-kal kevesebb csapadék esett a vártnál, 100 milliárdos kár keletkezett a mezőgazdaságban, amit a termékek drágulásában is megérezhettünk.
Az Európai Bizottság felmérése szerint a magyarok 96%-a aggódik valamilyen mértékben a klímaváltozás miatt.
A kormány által nem túlzottan reklámozott klímakonzultációt is körülbelül 150 ezren töltötték ki, és 92% vallotta benne, hogy támogatná az ország karbonsemlegességét.
Ezt látva a kormányban zavarodottság lépett fel, jelentette ki Scmuck Erzsébet. Szerinte a migrációs válság során olyan jól működő retorika, az ország kettéosztása ezúttal nem működhet, hiszen a jelentkező problémák mindannyiunkat egyformán érintenek. Saját szavazóbázisukat is egyre kevésbé tudják lebeszélni a klímaszorongásról. És épp eléggé populista a kormány berendezkedése ahhoz, hogy ne merjen szembemenni a megváltozó közvélekedéssel. A hivatalos álláspont kénytelen volt elismerni a klímaváltozást. Ám jelenleg sok kormánypárti politikus és médiatermék kijelentéseiben láthatjuk, hogy még ez sem zökkenőmentes feladat. Sokan még mindig igyekeznek a probléma tagadásába kapaszkodni, az üzenet egyelőre nem jutott el mindenkihez.
A kormány most klímastratégiaként mutat be egy tervet, mely valójában csak uniós kötelezettségből készült el. Tavaly kellett beadnunk ezt a tervezetet a Bizottságnak, ami akkor elfogadhatatlannak minősítette és visszadobta átdolgozásra. Jelenleg ezen dolgozik a kormány, tehát
szó nincs önszorgalomból elkészített klímastratégiáról.
A problémamegoldásban jelentős hátrányból indulunk a 2010-ben megszűnt önálló Környezetvédelmi Minisztérium nélkül. A szakembereket elbocsátották, a hatóságok tevékenységi köre jóval beszűkült. Az sem segít, hogy az eddig lehetséges intézkedésekre kapott EU-s támogatásokat nagy részben átcsoportosították, például a lakótelepek energetikai felkészítése helyett közigazgatási épületekbe ment a pénz. A gazdasági szempontokat minden esetben elsődlegesnek tartják, legyen szó akár a legrégibb buszok lecserélésről, akár az elavult technológiájú, rendkívül szennyező mátrai erőmű bezárásáról.
Egy darabig lehet a statisztikákkal trükközni, például pozitívumként eladni, hogy Magyarország széndioxid-kibocsátása 32%-kal csökkent 1990-hez képest, tehát 2030-ra sikeresen eléri a kiotói egyezményben előírt 40%-ot. Csakhogy ez az arány 2013-ban még 40% volt – és akkor is a nehézipar összeomlásának és a 2008-as válságnak köszönhettük a csökkenést –, azóta pedig valójában növekedett a kibocsátásunk. Az EU azonban egyre inkább karbonsemlegességet vár el tagállamaitól. A kormány mostani álláspontja szerint ezt az atomenergiával érdemes elérni. Annak ellenére, hogy az európai országok nagy része igyekszik elfordulni ettől a megoldástól, Magyarország az atomenergiát még olcsó és tiszta energiaként prezentálja.
Holott ha beleszámoljuk a reaktorok megépítését, tervezését, a kutatásokat, az aligha olcsó megoldás – láthatjuk ezt Nagy-Britannia példáján, ahol az atomerőmű megépítése után jelentősen megdrágult az áram. A felhasználásának veszélyei pedig továbbra is fennállnak, hiszen Paks tektonikailag nincs megfelelően stabil helyen. Az atomerőmű mellett a Dunában kimutatható a szennyezés, azt pedig még mindig nem tudjuk biztosra, hova és hogyan fogják elhelyezni az erőmű bővítése után az atomhulladékot.
A kormány hangsúlyozza, hogy egyik ország sem tud atomenergia nélkül karbonsemlegessé válni, hiába láthatjuk erre Dánia, Hollandia, Ausztria ellenpéldáját. Álláspontjukat pedig úgy biztosítják be, hogy a megújuló energiaforrások felhasználását ott akadályozzák, ahol tudják. Erre szolgál az a rendelkezésük, hogy Magyarországon szélerőművet csak a lakótelepektől 12 km-es távolságban lehet elhelyezni – nem véletlen ez a távolság, hiszen az országban nincs ilyen pont. A naperőművek használatát pedig azzal utasítják vissza, hogy Magyarországon nincs ehhez elég napsütés, melyet szintén megcáfolhatunk más országok példájával. Olcsó és tiszta energia-alternatívákat lehetetlenítenek el, hogy a paksi bővítéssel oligarcháik érdekeit szolgálják. Mindeközben pedig hiába alapozzák erre klímastratégiájukat: a határidőként megszabott 10 éven belül valószínűleg meg sem valósul a Paks 2 beruházás.
Paksot nem lehet bezárni, túlságosan nagy részét adja az ország energiaellátásának, a bővítés viszont értelmetlen, véli Szabó Tímea. Az ellenzéknek pedig feladata az alternatíva kínálása, amennyiben a kormányéval nincs megelégedve. Ezen valóban dolgoznak, a Párbeszéd budapesti programjában szerepel a faültetés, természetvédelmi intézkedések, a lakótelepek energetikai felkészítése. Szeged a panellakások becsomagolásának programjával, a geotermikus távfűtésre való áttéréssel pozitív példát szolgál az önkormányzatoknak.
A klímavészhelyzet felismerése után két részből kell állnia a tevékenységnek: a kibocsátás csökkentése és a lakosság figyelmének felhívása egyaránt fontos elemek. Tudatosítani kell az emberekben, hogy jelenlegi létezésünk fenntarthatatlan, jelenleg is 1,75 bolygónyi erőforrást használunk el évente. Át kell szoktatni őket egy fenntarthatóbb, egyszerűbb életmódra, ami most már mindennapi komfortunk feladását is magában foglalja. A nemzeti konzultációban karbonsemlegességet kérő 92% azt állította, készen áll személyes életmódváltásra – bár nem tudni, milyen mértékű önfeláldozásra gondoltak, és hány százalékuknak maradna meg a gyakorlatban is a lelkesedése. Természetesen
a lakosság átszoktatása csak a társadalmi igazságosság szem előtt tartásával lehetséges.
Nem a legalsóbb társadalmi rétegek szennyező tevékenységeire kell mutogatnunk, hanem nekik is segítséget kell nyújtanunk a változtatásban. A fenntartható fejlesztés elve, hogy csak összehangolva foglalkozhatunk gazdasági, társadalmi és környezeti kérdésekkel, máskülönben csak felszíni megoldások jönnek létre, hangsúlyozta Schmuck Erzsébet. A világ jelenleg két válsággal küszködik, az ökológiai problémák mellett a társadalom szétszakadása is égető kérdés. A két probléma pedig egyre inkább összefonódik. Az ENSZ szerint tíz éven belül kell radikális változást elérnünk, az emberiség pedig egyértelműen paradigmaváltás előtt áll. Ehhez pedig nem elég leváltani egyes országok kormányait, súlyosabb mechanizmusokat kell megváltoztatni globális szinten.
Nyitókép: A „Szeged a klímaváltozás viharában” című vita a Zöld teraszban 2020. 01. 15-én. Fotó: Bite Vivien / Szegeder