Egy e-töltőállomás, amit több mint egy éve nem tudnak átadni

Szegeden néhány éve még alig volt pár elektromosautó-töltő, mára azonban olyannyira megszaladt a számuk, hogy meg merem kockáztatni, hogy lassan több van belőle, mint benzinkútból. Ami nagyszerű hír, hiszen ez alapján is látszik, hogy végre gyökeret eresztett a tiszta autózás itt is, ez pedig elengedhetetlen feltétele egy élhető városnak. Van azonban olyan töltő is, melyet nem egy zöld jövő reményében telepítettek, hanem mert muszáj volt.

Ha pontosan tudni szeretnénk, hogy hány töltő van valahol, azt egyszerűen megnézhetjük a PlugShare nevű weboldalon, amelyre maga az elektromos autós közösség tagjai teszik fel, ha éppen nyílik egy újabb csardzser. E térkép szerint jelen pillanatban 20 darab nyilvánosan elérhető töltő van Szegeden, ami nem is számít olyan soknak ha azt vesszük, hogy már Hódmezővásárhelyen is van 8. Ez a lista – minthogy a felhasználók frissítik – a lehető leguptodatebb, olyannyira, hogy már az 5-ös főút mellett nyílt szegedi Tesla Supercharger is szerepel rajta, de ott van az egyik első szegedi töltő, ami az SZKT Csáky utcai telephelyén rejtőzködik, és azok is, melyek a Novotel és az Art Hotel, illetve a nemrég avatott Szent Gellért Fórum háza táján kerültek kihelyezésre.

Ahogyan fent van rajta az a nem villámtöltőállomás is, mely úgy néz ki, mintha vadonatúj volna, és éppen várná átadását, azonban már több mint egy éve a helyén van. A helyszín az Árkád bevásárlóközpont második emeleti parkolója, itt található a három falra szerelt töltőegység, melyek előtt négy darab zöldre mázolt parkolóhely is jelzi, hogy ide nem szabadna parkolni. Erre segít rá a tavaly nyár óta itt levő piros-fehér szalag is, melyet két oszlop közé feszítettek ki, bár ezt az idő (és jó eséllyel pár türelmetlen autós) már megtépázta. Azt nem tudni pontosan mikor szerelték fel a töltőket, de a PlugShare-re az első fényképet 2018. augusztus 21-én töltötték fel róluk, amit az első hozzászólás követett október derekán: „Még mindig nem működik”, majd ilyen és hasonló kommentek következnek a legutóbbiig, ami idén májusi. Közülük a legőszintébb talán a „Nem működik. Sóher, csöves banda…

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Azt tehát tudjuk már, hogy van e-töltő az Árkádban, ezt a parkolóban számos helyen jelzik is iránymutató táblák, az viszont rejtély, miért nem használható, ha már közel másfél éve a helyén van. Hogy megtudjuk, megkerestük a bevásárlóközpontot, ahol azt mondták, „üzembe helyezésük engedélyeztetése folyamatban van”, a procedúráról vagy arról, mégis mikor lesz használható azonban nem nyilatkoztak. Viszont ha 2018 augusztusában már fel voltak szerelve, az azt jelenti, hogy

16 hónap alatt nem kaptak engedélyt a töltő üzembe helyezésére.

Vagy nem kértek, de ezt nem tudjuk biztosan. Megkerestünk egy a témát jól ismerő szakértőt is, aki azzal a mondással élt, hogy „nem akarásnak nyögés a vége”, utalva ezzel arra hogy valószínűleg nem lehet komoly szándék az üzembe helyezés mögött, ha az ennyi idő alatt sem sikerült. Mint elmondta, egy ilyen engedély kiadása 90 napos határidővel történik, tehát arról lehet szó, hogy az Árkád nem akar ilyen szolgáltatást nyújtani a vendégeinek, viszont törvényi kötelezettsége van rá, hogy telepítsen e-töltőt. „Ha valaki számonkéri őket, akkor tudják mutatni, hogy dolgoznak rajta” – mondta a szakértő.