Elég érdekes közlekedési rend volt régen a híd lábánál

De maga a térkép sem könnyíti meg az eligazodást, ezen a sematikus ábrán ugyanis úgy szerepel a liget, hogy azt hosszú másodpercekig észre sem lehet venni. Egyedül az úthálózat gyanús, de igen, ahol a kis jármű piktogrammok vannak, az az újszegedi liget. Az ábra az 1968. december 15-i Délmagyarország harmadik oldalának tetején jelent meg, felhívva a figyelmet arra, hogy december 20-tól változik a közlekedési rend.

Hogy miért? A lap két kiemelkedő eseményt is említ: egyrészt hamarosan kezdődik az átkelő átfogó felújítása, másrészt pedig megszüntetik az 5-ös villamosvonalat. „Az újszegedi hídfő forgalmának rendezése tulajdonképpen már régen időszerű, mindkét rányíló útvonalon, a Vedres utcában és a Népkert soron is igen erős a forgalom, s ez a hídfeljáróban keresztezi egymást. Az úttest közepén közlekedő villamos még csak bonyolítja a helyzetet, ezért azután elég nagy a balesetek száma is” – írja a lap.

Bár ezúttal erről nem írnak, az újszegedi villamos megszűnését nagy közfelháborodás övezte. Egy egykori törzsutas akkor ezt mesélte az utolsó járatról: „Pénteken este egy újszegedi barátomnál voltam látogatóba, s úgy adódott, hogy 11 óra körül kerültem a SZAK-pálya előtti villamosvégállomásra. Azt hittem, egyedül várom a villamost, de tévedtem. Még újszegedi lakos koromból, egy ismerős öreg virágkertészt találtam ott. Megkérdeztem, hogy hová utazik iyen későn a városba? – Dehogy utazom – mondta – csak búcsúzni jöttem az utolsó villamostól. Mert nekünk, újszegedieknek nagyon fog hiányozni ez a zötyögő sárga kocsi. Mi, öregek, hiszen tudhatja, akik még az első világháború előtti kis sárga kocsikkal jártunk a templom melletti ligeti fák közötti vonalon a Vigadóig, majd ennek megszűnése után, az új hídon és vonalon csilingelő kocsikon, bizony szomorú szívvel búcsúzunk a rövid idő alatt is megszokott szép csuklós villamosoktól. De hát, ha muszáj… Hát ezért jöttem ide: búcsúzni az újszegedi villamostól.Megszűnésének legfőbb oka egyébként az volt, hogy az egyre szélesebb teherautók nem fértek el a villamoskocsik mellett, amelyek az úttest közepén zötyögtek.

50 éve szűnt meg az újszegedi villamos

Megoldásképp azt találta ki a városi tanács, ami fentebb is látható, hogy egy körforgalmi rendszert alakítanak ki. Ennek az volt a lényege, hogy „a hídról Újszegeden a járművek csak jobb felé térhetnek le, a Vedres utca irányába, s a hídra csak a Népkert sor felől haladhatnak el. Gépkocsik számára a Vedres utca – Csanádi utca – Odesszai körút – Népkert sori kerülő jelentéktelen: ez a két kilóméteres útvonal 40 kilométeres sebességgel is 4-5 perc alatt megtehető.”

Így tehát egyirányúsították a környező utcák egy részét, és létrejött a város legnagyobb körforgalma, bár ekkor még egy másik körforgalom sem volt a városban. Voltak útszakaszok, ahol külön engedélyezték a kerékpárosforgalmat, az autóst pedig nem. A kétkerekűeknek egyébként nem lehetett nagy teher az új rend, ők ezentúl is tudtak menni a járdán, vagy a ligeten át.

A tanácsházán ülők gondoltak azokra is, akik az ekkor még működő kendergyárba suhannak dolgozni. „Az újszegedi kendergyárba a dolgozók százai járnak kerékpárral. Számukra a Torontál tér déli oldalán (az új bérházak előtt), valamint a híd és a Csanádi utca között, az Alsókikötő soron kerékpárút készül. Itt eddig csak földút volt. A gyárba menet és a gyárból jövet is az eddiginél egyszerűbben, sőt rövidebb útvonalon érhetnek le a hídról, és térhetnek fel rá. Az új közlekedési rend a gyalogosok számára is kényelmes, mert az egyirányú utcákban tisztábban, áttekinthetőbbek a kereszteződések.”

Az újszegedi hídfő 1967-ben, egy évvel a nagy átalakítás előtt. Bár a sok növénytől nehéz felismerni a környéket, szemben a kép közepén már a liget bejárata sejlik. Fotó: VÁTI / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / Fortepan

Kétségtelenül nagy változás volt ez a hídfő életében, csak ez alkalomra 70 közlekedési táblát gyártattak le. A forgalom egyébként valóban nagy volt itt ekkoriban, hiszen még tizenegy évet kellett várni a második híd megépítésére, és élénk forgalmat biztosított az is, hogy Nagylak felől rengeteg teherjármű jött erre, de a feltörekvő olajipar is ontotta a járműveket.

Az F. K. által jegyzett cikk egy az embereket nyugtató, és a rendszert elismerő mondattal zárul. „Az új közlekedési rend ismeretében bizonyosak lehetünk benne, hogy számunkra sok előnynyel jár majd a bevezetésre kerülő körforgalom.”