Az első nap mérlege az 51. Szegedi Ifjúsági Napokon. Egy közel sem objektív történet arról, hogyan váltam Frei Tamásból David Attenboroughvá.
Kedves naplóm. Fél hét körül csekkoltunk be a SZIN-re, a Jankovich utca felől megközelítve az objektumot. A Nap ekkorra már jócskán túl volt zenitjére, de távozóban sem könnyítette meg az egyszeri szerkesztő reménytelenségbe hajló küzdelmeit a hőséggel. A helyzetet tovább bonyolította, hogy szégyenünk takargatására szánt egyetlen pajzsunk, egy Axe dezodor is elkobzásra került a bejáratnál.
„Ó, ha tudnék olvasni, el sem hoztam volna”
– hangzott a gyászbeszéd. Virrasztani a legközelebbi pulthoz vonultunk, ahol a szomorú szemmel guruló szegény magyar forintjainkat próbáltuk meg beváltani sörre, adózva társunk emlékének. 550, majd csippant a kártya. Az asztal alatt közben szorgosan dolgozó hangyasereg hordta szét az értelmiségi szalonok termelte csikkek maradékát.
A tapasztalatok alapján, mielőtt David Attenboroughvá tesz az alkohol még jó pár fejezet betelik, így valahol Frei Tamás és Puzsér Róbert között álltunk fel az asztaltól, és indultunk el megnézni Saiidot, aki már a Bomba Gold színpadán adta szét a bulit. Repertoárjából jó pár saját, és AKPH szám is előkerült. Párszor kicsit elcsúszott a szöveggel ugyan, de a lelkes közönség megtartó szeretete mindig egyensúlyba hozta.
Fotó: Balogh Gergő / Szegeder
Talán az apostoli hívásnak engedve, de végül elhagytuk Saiidot. Egy frissen fellocsolt úton keresztül vezetett értünk ki a fényre, ahol a Tibes Live segedelmével emelkedtünk szakrális szférákba. Míg minket a korsós Borsodi, addig a Tibest Isten és az NKA támogatta, melyek közül az előbbi a dalszövegek, utóbbi a számokat összekötő szövegek állandó vendége volt. A maroknyi közönség dalról dalra vetett számot életével.
Fotó: Balogh Gergő / Szegeder
A David Attenborough állapot a VR sátor előtt ütött be. Míg társaim a virtuális térben heggesztették a tortákat, az egyik asztalnál egy kiömlött foltot dézsmáló hangyarajra lettem figyelmes. Érdekes volt, hogy a kis jószágok hogy adják szét a tenyérnyi tócsát, közösségbe szerveződve mit meg nem mozgatnak a sikerért. Ilyen egy igazi zöld fesztivál.
Fotó: Balogh Gergő / Szegeder
A nap legüdébb színfoltja a Syrage zenekar Fonó Színpadon töltött pár perce volt, legalábbis amit elkaptunk belőle. A közelbe érve már Klicskóként vágott fültövön a ska, és pár percre rá a Skatch Szeged című száma is előkerült. Hihetetlen, hogy milyen energiák szabadulnak el, mégha csak feldolgozás szintjén is szólal meg az a dal.
Fotó: Balogh Gergő / Szegeder
A Borsodi Nagyszínpadnál ekkor már a Follow the Flow-ra gyűlt a nép. Bevallom őszintén nem vágtam a srácokat. Hogy ki fia-borja, melyik X-faktor köpte ki magából a rágógumi hip-hop ezen becsületes képviselőit, az mind balladai homályba veszett. Megdöbbenve álltam, és szomorúan konstatáltam, hogy ezek a srácok nagyon profik. Nem műfajom ez a fajta hip-hop, de tény és való, hogy egy kiváló produkciót tombolhatott végig a közönség, miközben a srácok változatos dallamvilágú zenékre tolták a gyors, és tartalommal is bíró szövegeket. Visszaszívok mindent, ez szép munka volt.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A Follow the Flow-val kapcsolatos felismerésem szülte izgalmak után kicsit le kellett nyugodnom. Erre Majka nem lett volna jó választás, tuti agyérgörcsöt kapok, ha a színpadon jelenti be, hogy elküldi az egyik sminkesét, mert furcsa fehér port talált a táskájában. Nem kockáztattunk.
Kisvártatva a Depresszión ért minket a depresszió. Egy tökéletesen megkomponált misét nézhetett végig az, aki ekkortájt a Royal Arénát választotta, ahol a közönség hite, és az előadók liturgikus, percről percre gondosan kiszámolt előadása feszült egymásnak. Jól bejáratott rock klisék és a közönség fantáziájában fogant tartalom. Egyébként jó volt látni, hogy valaki még hisz benne. A sátor oldalánál táncoló kislányok arcára kiült a forradalmi hevület, reméljük a lázadó szellemiség nem veszik el az idők során.
Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder