A vendéglátósok is nyithatnak április 22-én

A Telex információi szerint vagy a csütörtöki kormányinfón, vagy pénteken a szokásos reggeli rádiós interjújában maga Orbán Viktor miniszterelnök jelenti be az újabb járványügyi enyhítéseket, amelyeknek a része lehet a terasszal működő vendéglátóhelyek nyitása, illetve egy májusi időpont, amikortól oltási igazolvánnyal már lehet kulturális intézményeket vagy rendezvényeket látogatni.

A passzivisták járdát festettek, a polgármester feljelentett, a rendőrök pedig bevitték őket

A passzivisták járdát festettek, a polgármester feljelentett, a rendőrök pedig bevitték őket

Kondoroson kifestettek egy széttört, balesetveszélyes járdát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái, majd este megjelent a rendőrség a lakásaikon. A polgármester valószínűleg több munkát okozott a rendőrségnek, mint amennyi a járda rendbe tétele lett volna.

Itt az első szegedi IKEA átvételi pont

Itt az első szegedi IKEA átvételi pont

Győr, Veszprém és Hajdúdorog után már Szegeden is kézhez vehetik az interneten megrendelt termékeiket az IKEA vásárlói, miután a vállalat újabb átvételi pontot nyit a Csongrád-Csanád megyei székhelyen. Az érdeklődők április 14-től tudják erre az átvételi pontra kérni rendelésük kézbesítését, az első termékek pedig április 20-tól lesznek átvehetők. Az IKEA célja mindezzel, hogy termékeik az ország déli régiójában is minél több ember számára elérhetőek legyenek, ezzel folytatva az év elején bejelentett, átvételi pont-bővítést.

Durván nőttek a használt lakások és házak árai Szegeden

Elkészült a több szempontból is rendhagyónak mondható 2020-as év lakáspiaci bizonyítványa. Az év végén csökkent a használt lakások ára, a negyedik negyedévben a harmadikhoz képest 1,1 százalékos volt a mérséklődés – derül ki az ingatlan.com hivatalos lakásár-adatokon alapuló elemzéséből, amely 130 ezer lakóingatlan hirdetés alapján azt is bemutatja, hogy április közepén milyen átlagos négyzetméterárak jellemezték a nagyvárosokat.

Világszínvonalú „műtüdő” érkezett Szegedre, amivel egy fideszes képviselőt már kezeltek

A legnagyobb szükség idején jutott csúcstechnológiás lélegeztetőgéphez a Szegedi Tudományegyetem az Operatív Törzs jóvoltából. A dél-alföldi régióban első ECMO (teljes nevén extra corporális, vagyis testen kívüli membrán oxigenátor) készülékkel a COVID-járvány legyőzését követően számos területen lehet életmentő beavatkozásokat elvégezni, így például csecsemőket is megmenthetnek az SZTE szakorvosai.

Elégtelen

Elégtelen

Szerencsés gyerekkorom volt, jó lapjárással vészeltem át a kilencvenes évek honi közoktatását. Most viszont kiderült, hogy személyiségem fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy jó pár hétig újból keresztnév vezetéknevű és néni/bácsi keresztnevű felnőttek mérjék meg nap mint nap a teljesítményemet – immáron szülőségből.

Elkezdték lerombolni a Cserepes sori piacot

Elkezdték lerombolni a Cserepes sori piacot

Megkezdték a móravárosi Cserepes soron található híres városi piac lebontását. A munkagépek jelenleg a Szabadkai úthoz közel található bádogváros-szerű részt bontják, de máshol is hozzányúltak már a szerkezetekhez. A piac bezárását 2020 novemberében jelentették be, az utolsó nap 2021. január 31. volt. Azokban a napokban videóriportot készítettünk, ez ide kattintva nézhető meg. Kedden ellátogattunk újból a piacra, ahol már dolgoznak a terület megtisztításán, habár az még ismeretlen, hogy mi lesz a helyén. Képriport.

Mihálik Edvin szerint Szeged egy becsületes és tisztességes város, úgyhogy feljelentést is tett az egyetem ügyében

Mihálik Edvin szerint Szeged egy becsületes és tisztességes város, úgyhogy feljelentést is tett az egyetem ügyében

Feljelentést tett a rendőrségen a Szegedi Tudományegyetemen kötött több száz milliós takarítási szerződés miatt Mihálik Edvin szegedi önkormányzati képviselő, momentumos ogy-képviselőjelölt. Ezt kedden délelőtt jelentette be a Feketesas utca 30. alatt található helyi Momentum-irodában.

Íme: ilyen lehet a harmadik híd, egyelőre vasút nélkül

Épp most posztolt arról Nemesi Pál, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa Facebook-oldalán, hogy mennyire tárgyalnak a déli Tisza-híd, azaz a harmadik híd ügyében. Egy látványterv is megjelenik, ami szerint nem olyan lehet, mint a 2019-es kampányban bedobott verzió.

Áder szerint minősíthetetlen, ha valóban niggerezett Gulyás László

Áder János hivatala a Népszava kérdéseire válaszolt. Ebben elmondták, hogy ugyan a lovagkeresztet törvényileg nem vonhatja vissza a köztársasági elnök, ha valóban az hangzott el az egyetemi katedrán, ami a tudósításokban olvasható, az Áder szerint minősíthetetlen.

Szegedi tanárokat is díjazott a MOL alapítványa

Korábbi tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kiemelkedő munkát végző tanárt és utánpótlásedzőt díjazott. A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei.

Ismét Nobel-díjas tudós tartott előadást a fiataloknak a Szegedi Tudós Akadémia rendezvényén

Ismét Nobel-díjas tudós tartott előadást fiataloknak a Szegedi Tudós Akadémia rendezvényén

Sir Richard Timothy Hunt brit Nobel-díjas biokémikus volt a 2021. április 8-9. között megrendezett Nobel-díjasok és tehetséges diákok XVI. találkozója konferencia díszvendége. A járványügyi helyzetre tekintettel az 50 középiskola mintegy 300 diákja és tanáraik online platformon tudtak bekapcsolódni a programsorozatba.

Nemesi Pál építheti vissza a kupolát az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar épületére

Nemesi Pál cége építheti vissza a kupolát az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar épületére

A SZTE Állam- és Jogtudományi Kar épületére visszakerül a kupola, hosszú huzavona után ugyanis lett pénz az egyébként teljes épületfelújításra. A tendert most nyerte el Nemesi Pál építési vállalkozása, a FERROÉP Zrt.