Puzsér:

Puzsér: Ha a Szegedi Tudományegyetem ellenáll, az semmire sem elég, ha azonban Csongrád megye egységesen lép fel, az már repedés a Karmelita kolostor falában

Puzsér Róbert szerint az Orbán-rendszer leváltása lassan már lehetetlen, és minden ellenállás csak elősegíti a demokrácia illúziójának kialakítását. Az oktatás, média és gazdaság körül elmondása szerint Orbán Viktor rendszere már ütésálló. A Szegedi Tudományegyetemért szerinte nem elég helyi szinten fellépni, minimum az egész megye tüntetése kellene ahhoz, hogy érdemi változást elérjenek az ellenállók. Az érméről pedig: repüljön, és essen akárhová.

Nyugi Kert: Fejlesztés nincs, spórolás van

Nyugi Kert: Fejlesztés nincs, spórolás van

A Nyugi Kert Szeged egyik ikonikus kocsmájává vált az elmúlt évek, lassan évtizedek során. Immáron nyolcadik éve, hogy Kozma Zoltán és Nagymihály Gábor üzemeltetik az szegedi egyetemisták egyik törzshelyét, a koronavírus-járvány azonban őket is nehéz helyzetbe hozta. Kozma Zoltán, a vendéglátóhely egyik tulajdonosa szerint elképesztően nehéz próbatétel ez. 

Úgy szavazták meg a modellváltást, hogy nem volt tiszta, miről is döntenek éppen

Rovó László rektor először tévesen vezette fel, miről is fognak szavazni. A modellváltással kapcsolatban két javaslatot tárgyalt a szenátus, az egyik az egyetem vezetésének változata, a másik pedig Szajbély Mihályé, aki garanciát kért arra, hogy kik kerüljenek az intézményt irányító alapítvány kuratóriumába. 

Csak a baloldal akart cirkuszt csinálni az SZTE modellváltásából a Fidesz szerint

A Bartók Csaba-vezette szegedi Fidesz úgy látja, hogy a szenátus pénteki döntésével a Szegedi Tudományegyetem és hallgatói is a XXI. század győzteseivé válnak. A párt üdvözli az egyetem ambícióját, hogy e források felhasználásával az intézmény az európai ranglisták élére kerüljön.

A PTE szenátusa is megszavazta a modellváltást

Az előterjesztés kétharamados többséget kívánt, ezt megszavazta a Szenátus. Az előzetes számok, a kari tanácsok döntései alapján már lehetett tudni, hogy végül úgy is meglesz a modellváltáshoz szükséges szavazatok aránya. A portál hozzáteszi, hogy az EHÖK szavazatai nélkül nem lett volna meg a kétharmad.

Megszavazták a Szegedi Tudományegyetem modellváltását

Megszavazták a Szegedi Tudományegyetem modellváltását

Pénteken délben kezdődő szenátusi ülésen szavazták meg, hogy elinduljon-e a Szegedi Tudományegyetem a modellváltás felé.

Joób Márton amúgy még mindig képviselő, és elméletileg fizetést is kap

Tápai Péter helyi Fidesz-alelnök sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron, amikor a képviselőt letartoztatták, a Fidesz helyi szervezete azt hangoztatta, a politikust is megilleti az ártatlanság vélelme. „Azonban ma már tény, hogy a képviselő beismerte tettét, azt, hogy elkövetett valamiféle szabálytalanságot” – mondta.

A modellváltást propagáló megyei lap egy nappal a szenátus előtt: színezzük ki az SZTE épületeit!

A modellváltást propagáló megyei lap egy nappal a szenátus előtt: színezzük ki az SZTE épületeit!

A város jórésze tűkön ülve várja január eleje óta, hogy mi lesz a Szegedi Tudományegyetem sorsa; az, hogy megtörténik-e a modellváltás, pénteken dőlhet el a szenátusi ülésen. A nagyfokú érdeklődésre bizonyíték, hogy 12 órával a jelentkezési határidő lejárta előtt már több mint 1000 fő jelezte, hogy nézni fogja a döntéshozókat. A helyi jobboldali sajtó eközben elkötelezetten tájékoztatja az olvasókat – egy színezőről.

Szegedi és más civil szervezetek indítottak online petíciót az egyetemek függetlenségéért

A Civilek az egyetemi autonómiáért jegyzi azt a kampányt, mely ma indult a Szabad.aHang felületén. Mint írják, „az ország legnagyobb vidéki egyetemeit, a Debreceni Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, valamint a Szegedi Tudományegyetemet olyan helyzetbe kényszerítik, hogy érdemi párbeszéd vagy előkészítettség nélkül, pár hét alatt döntsenek arról, kívánnak-e a jövőben alapítványi fenntartásban működni.”

A holnapi szenátusi ülésre már nem korlátozzák a jelen lehető hallgatók számát

Az egyetem erről közleményt adott ki, melyben azt írják: a polgárok részére a bejelentkezés előzetes regisztrációt igényel, az erről szóló technikai tájékoztató a dolgozóknak az szte.hu levelezési rendszeren keresztül, a hallgatóknak Neptun üzenet formájában kerül kiküldésre.

Plénum: csatlakozunk a pécsiekhez, elutasítjuk az alapítványi átalakítást

Nyilatkozatot adott ki csütörtökön reggel a Szegedi Tudományegyetem hallgatóiból, oktatóiból és civilekből álló, szerdán este rendezett összegyetemi plénum. Ebben leszögezik: csatlakoznak a pécsiekhez, és elutasítják az átalakulást. A nyilatkozatot cikkünkben olvashatják.