A szegedi franciapékség, ahol a kerítés is kovászból van

A szegedi franciapékség, ahol a kerítés is kovászból van

A tavaszi önkéntes karantén óta több ezer ember tanulta meg, hogy mi is az a kovász és hogyan kell kovász felhasználásával kenyeret sütni. Az élet azonban nem állt meg, hiszen még az olyan önjelölt házi pékeknek, mint jómagam is dolgozniuk kell. Bár sokunknak nincs ideje minden héten sütni, az Emmarozsnak hála nem kell lemondanunk kedvenc ropogós héjú, savanykás kenyerünkről.

Vasúti megállót kap a Népliget

Az új vasútállomás legfőbb funkciója az lesz, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs vagy éppen Gyömrő, Pécel irányából érkező elővárosi vonatok utasai elérhessék az M3-as metrót az Ecseri úti állomáson és a népligeti Volánbusz-pályaudvart, ahonnan a szegedi buszjáratok is indulnak (illetve a telekocsik is, bár ez minden bizonnyal nem játszott szerepet a létesítés fontosságában).

A szegedi villamosremízben éjszakáztatják majd a tram-traineket, amíg nincs kész a saját garázsuk

Felröppentek olyan hírek, miszerint a tram-train szerelvényeket Szentesre fogják járatni karbantartásra, amíg a remízük el nem készül. Az is felmerült, hogy eközben Szentes felé is szállítanak majd utasokat, ezért ezek tisztázására felkerestük a MÁV Zrt.-t és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőt is ennek kapcsán.

Mire használhatunk egy domaint?

Mire használhatunk egy domaint?

A domainek azonosítják a honlapot, tulajdonképpen az IP címek szöveges megfelelői, ezáltal könnyebben megjegyezhetőek. Mindenképp szükségesek ahhoz, hogy létrehozzunk egy weboldalt, melyre a mai világban egyre nagyobb szükség van, szinte elkerülhetetlen egy vállalkozás életében, de egyre inkább a hétköznapi életben is.

Elmentünk megnézni a tram-traint, tényleg elég menő

Elmentünk megnézni a tram-traint, tényleg elég menő

Csütörtökön délután egy órakor mutatta volna be az első tramtrain-szerelvényt Homolya Róbert MÁV-igazgató és Lázár János országgyűlési képviselő. A sajtó munkatársai már úton voltak – ki autóval, ki vonattal – a szentesi motorgarázs felé, amikor jött a levél: egy spanyol szakember tesztje pozitív lett, így lemondják az eseményt. Mivel azonban már szinte mindenki megérkezett Szentesre ekkorra, a sajtó szépen lassan beszivárgott a motorgarázsba. Így tettünk mi is, amíg egy öltönyös úr ki nem zavart mindenkit. Belső fotókat sajnos nem tudtunk készíteni, de külsőre meg tudjuk mutatni, milyen is a jármű. Mégha sok újdonsággal nem is tudunk most szolgálni.

3,3 millárdos projektet jelentett be Szegedre és Budapestre a General Electric

3,3 millárdos projektet jelentett be Szegedre és Budapestre a General Electric

A GE 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti a budapesti és szegedi digitális egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó központjait, a kormány ehhez 675 millió forint támogatást biztosít, írja az MTI. 45 új kutatással, fejlesztéssel foglalkozó mérnököt vesz fel a cég. Az erről szóló eseményről nem hiányozhatott Nemesi Pál, de Bartók Csaba és B. Nagy László is jelen volt.

55 milliós állami segítséget kap a vadaspark

A tavalyi év jelentős kihívást jelentett az olyan kulturális intézményeknek, nonprofit cégeknek, amelyek bevételeit döntő részben a látogatói jegyárak biztosítják. A Szegedi Vadaspark szerint ez az állatkertek esetében különösen igaz, hiszen esetükben a költségeket sem lehet számottevően csökkenteni. Most kormányzati segítséggel indítják az új évet.

Járgányhelyzet: A tömegközlekedés valójában nem koronavírus-gócpont

Járgányhelyzet: Nem kéne elengedni a közösségi közlekedés kezét, és visszafordulni az auzózás felé

A SASMob Szeged szervezésében egy elég aktuális témáról, a parkolásról beszélgetett három szakértő online formában. Többek között előkerült a nagy vitát kiváltott ingyenes parkolás indokoltsága, hatásai és az ehhez szorosan kapcsolódó tömegközlekedés helyzete is. Ki gondolta volna például, hogy a közhiedelemmel ellentétben a tömegközlekedés nem veszélyes gócpont?

Palkovics: akkor lesz alapítvány, ha ezt az egyetem kéri

Palkovics: akkor lesz alapítvány, ha ezt az egyetem kéri

Palkovics László innováció-miniszter a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel egyeztetett a modellváltás lehetőségéről 2021. január 12-én, erről közleményben tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő alapítványba szerveződés előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el, véli a minisztérium.

Vitézy szerint Budapesten nem volna életszerű a tram-train

A Közlekedési Múzeum főigazgatója is jelen volt a minap, amikor számos új járművel gyarapodott az intézmény, és azokat elszállították új helyükre, a MÁV egykori Északi Járműjavítójába. Vitézy Dávid itt beszélt arról, lehet-e Budapestnek tram-trainje.

Nemesi Pál és Novák Katalin is kuratóriumi tag lehet az SZTE alapítványában

Nemesi Pál és Novák Katalin is kuratóriumi tag lehet az SZTE-t irányító alapítványban

A hétfői után csütörtökön újabb dékáni kollégiumot tartottak a Szegedi Tudományegyetemen – tudta meg a Szegeder. Lapunk információi szerint a megbeszélésen elhangzott, hogy „Vidnyánszky elfogyott, nincs belőle több”, viszont említésre került, pontosan kik ülhetnek majd az egyetemet irányító alapítványban.