Létszámcsökkentésre hivatkozva kirúgták Lauer Istvánt

Novemberben másodszor módosította a közgyűlés a 2019-es költségvetést, ez tartalmazta az Agóra létszámcsökkentését. Úgy értesültünk, ezzel megszüntették Lauer István pozícióját, aki az intézményben volt műszaki igazgató – írja a Szegedma.

A választásoknak vége, a harmadik hídon való civakodásnak koránt sem

A választásoknak vége, a harmadik hídon való civakodásnak koránt sem

Miután a 2019-es önkormányzati választások is lényegében a harmadik híd körül forogtak, és folyamatosan oda-vissza dobálta egymásnak az önkormányzat és a kormány az átkelő megépítésének a felelősségét, azt hihettük, október 13-ával alábbhagy a háborúzás egy időre. Tévedtünk.

Ennyit költöttek eddig Facebookon Szeged polgármesterjelöltjei

Ennyit költöttek eddig Facebookon Szeged polgármesterjelöltjei

Aki csak felmegy a Facebookra, azzal jó eséllyel hamar szembejön egy hirdetés valamely polgármesterjelölttől. És bár azt lehetetlen kideríteni, hogy mindent belevéve pontosan mennyit költött el egy-egy induló kampányára az őt jelölő párt vagy szervezet, azt pár kattintás után láthatjuk, hogy mennyit költöttek az egyik leghatékonyabb platformon, a Facebookon.

„Nincs köztünk vita Van köztünk vita.” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban

„Nincs köztünk vita – van köztünk vita” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban

A várakozásokkal ellentétben Nemesi Pál, és Botka László is képviseltette magát a tegnapi polgármesterjelölteknek rendezett vitán az IH-ban. Persze nem úgy, előbbi az elsuhanó buszok oldaláról vetett kacér mosolyokat az épületben éppen közéletet élő hallgatóságra, utóbbi egy szórólapon díszelegve egészen a pulpitusig is eljutott.

Sem Nemesi, sem Botka nem lesz ott a mai polgármesterjelölti vitán

Tucatnyi civil szervezet hívta meg beszélgetni a szegedi polgármesteri tisztségért induló jelölteket még a hónap elején. A kezdeményezés célja egy olyan nyilvános beszélgetés, ahol az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket a polgármester-jelölteknek. Nade nem mindenkinek, ugyanis a két nagy hal vissza sem jelzett.

Civil szervezetek hívják vitára a szegedi polgármester-jelölteket

Tucatnyi civil szervezet hívta meg beszélgetni a szegedi polgármesteri tisztségért induló jelölteket. A kezdeményezés célja egy olyan nyilvános beszélgetés, amelyen a szegedi lakosok, az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket a polgármester-jelölteknek.

Lauer István is indul a polgármesteri székért ősszel

Lauer István is indul a polgármesteri székért ősszel

Lauer István, Kiskundorozsma MSZP-s önkormányzati képviselője na az önkormányzat rendkívüli közgyűlésén jelentette be, hogy független polgármesterjelöltként, és képviselőjelöltként indul ősszel.