Íme: 2020 legolvasottabb cikkei a Szegederen

Idén is összeszedtük az év legolvasottabb cikkeit, ahogyan tettük azt 2019-ben is. 2020 azonban annyira torz év lett a koronavírus-járvány miatt, hogy a tavalyi 10 helyett idén a legolvasottabb 20 anyagunkat soroljuk fel. Árulkodó, hogy így is a 20-ból 10 cikk a járványhoz köthető.

A legtöbb cikk – ahogyan az várható ilyenkor – mindössze pármondatos rövidhír, hogy mondjuk ilyen és ilyen korlátozások lesznek, vagy hogy hogyan törtek rá Joób Mártonékra a kommandósok. Felkerült a listára ugyanakkor néhány olyan anyag is, amin tényleg dolgoztunk, és amit tényleg szerettünk is elkészíteni. Ilyen például, amikor beszámoltunk az első szegedi csomagolásmentes boltról, vagy amikor leesett állal jártuk be a városban elsőként a megújult Móra Ferenc Múzeumot.

De bekerültek olyan írásaink is, mint mikor arról írtunk, hogy teljesen szétszedhetik a Szegedi Tudományegyetemet, vagy amikor elsőként írtuk meg, hogy Rovó László koronavírusos. És persze a fekete hamburger is felkerült, elég szép helyre. Jöjjön tehát a lista.

 

20. Pécsen és Miskolcon a TEK páncélozott gépei védik az utcákat

 

Koronavírus: bezárnak a szegedi színházak, mozik, uszodák, rendezvényeket mondanak le

19. Koronavírus: bezárnak a szegedi színházak, mozik, rendezvényeket mondanak le

 

18. Utazz vissza az 1986-os Szegedre ezzel a zseniális videóval

 

17. Lakat kerül a Mars téri piacra is

 

16. Itt egy nagyon klassz videó Szeged történetéről

 

15. Ahol nem adnak szatyrot – nyit a Garabolyos

 

Nem kapunk levegőt az új Móra Ferenc Múzeumtól

14. Nem kapunk levegőt az új Móra Ferenc Múzeumtól

 

13. Hangos tapssal köszöni meg Szeged az egészségügyi dolgozók kitartó munkáját hétfőtől

 

12. A tegnapi „ufozene incidens”, és ami mögötte van

 

11. Kilencedikről zuhant ki egy focista Szegeden

 

10. Rovó László lehet a koronavírussal fertőzött egyetemi vezető

 

9. Kimutatták a koronavírust egy szegedi orvosnál

 

Egész karokat szervezhetnek ki a szegedi egyetemből

8. Egész karokat szervezhetnek ki a szegedi egyetemből

 

7. Holnap jelentik be az újabb korlátozásokat Magyarországon

 

Koronavírus-gyanúval különítettek el egy szegedit a II-es kórházban

6. Naponta több beteget különítenek el Szegeden mintavételre

 

5. Ezeken a Csongrád-Csanád megyei településeken nem kell maszkban lenni

 

4. Napra pontosan két hete állt forgalomba, ma összetörték az új Solaris trolit

 

3. 37 990 forintba kerül Szeged legdrágább hamburgere

 

2. „Hajnal hatkor jelentek meg a házunknál a nyomozók, majd bilincset tettek Marci csuklójára”

 

1. 50 ezer magyar fertőzöttet jósol két hét múlvára a Magyar Orvosi Kamara

 

Köszönjük, hogy idén is velünk utaztatok, 2021-ben sok-sok újdonsággal, és minél hamarabb az új honlapunkkal várunk benneteket.