Lázár: Túl az első 1500 kilométeren a tram-train

Túl az első 1500 kilométeren – írta Lázár János legújabb közösségimédia-bejegyzésében. Ez arra vonatkozik, hogy a tramtrain-szerelvények immár megkezdték végső, sorsdöntő próbájukat, mielőtt utasokat szállíthatnának.

Megkapták a vasúthatósági engedélyt a tram-train járművek – írtuk korábban. Így végül megkezdődhet az ötvenezer kilométeres futópróba, ennek első állomása Hódmezővásárhely. A tram-train szerelvényeknek tehát összesen 50 ezer kilométert kell megtenni, utána utasokat is szállíthatnak. „A Vásárhely 1-es eddig 1650 kilométert tett meg. Kiértékeltük a próbajárat eredményeit: eddig minden rendben! Holnaptól már két szerelvény is járja a vásárhelyi utcákat!” – közölte Lázár János posztjában.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Mint ahogy arról korábban Kiss Csaba, a Stadler Trains kommunikációs vezetője nyilatkozott, beüzemelték, a fékeket kipróbálták, a szoftvereket beállították, és az infrastruktúrához való kapcsolódást is ellenőrizték mind az öt, a valenciai összeszerelő üzemből eddig megérkezett tramtrain-szerelvényen, és a járművek a minap megkapták a vasúthatósági engedélyt is a hosszú távú próbához. „A járműveknek összesen ötvenezer kilométert kell hibamentesen lefutniuk. Ha a teszt idején olyan hiba lép fel, ami szériahibaként értékelendő, akkor a hiba kijavítása után újrakezdődik a futópróba a teljes flottára vonatkozóan, egyedi hiba esetén ez a lenullázódás csak az adott járműre vonatkozik” – mondta el Kiss.

Hónapok óta próbáljuk kideríteni, hogy pontosan mikor várható a tram-train elindulása, ugyanis a projekt atyja, Lázár János korábban még azt mondta, 2021 szeptemberében, az iskolakezdéshez igazítva lesz a start. Aztán áprilisban megírtuk egy a MÁV-val folytatott levelezésünk alapján, hogy az akkori tervek már nem szeptemberre, hanem a vasúti menetrendváltásra, azaz december közepére számolnak. Arra a kérdésre, hogy mikor utazhatunk végre a járatokkal Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között, Kanda Imre főmérnök a Rádió7-nek azt felelte, késő ősszel (várhatóan november) indulhat egy ideiglenes menetrend.

 

Nyitókép: Lázár János hivatalos oldal / Facebook