Le lehet majd állítani az utcai parkolást, ha hamarabb érünk vissza az automatához

Persze ha SMS-ben vesszük a jegyet, akkor ezt most is megtehetjük, de ezentúl az automatás jegyeknél is lehetőségünk lesz rá.

Eddig ugyanis ha a városban található közel 130 kék színű parkoló automata valamelyikéből vásároltunk jegyet, akkor mindössze annyit tudunk megadni, hogy nagyjából hány percig (legkevesebb 15, legtöbb 240) leszünk oda, és ez alapján számlázott a rendszer, előre. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester azonban most Facebook-posztban mesél arról, hogy az Okos Város program keretein belül megbízták a parkolásért felelős Szegedi Közlekedési Társaságot, hogy az automatáknál is vezessék be a start-stop rendszert.

Mivel minden automatánál lehet bankkártyával fizetni, így ha majd a tranzakció kezdetén az autós jelzi, hogy vissza fog térni leállítani a parkolást, akkor ennek megfelelően kap parkolójegyet, és az automatához visszatérve le is tudja állítani a díjfizetést egy egyedi kód megadásával
– írja.

Azt is elárulta, hogy ellentétben a mobilos verzióval, itt a leállításnak semmiféle költsége nem lesz. Azt még nem tudni, hogy pontosan mikortól lép életbe az új rendszer.