Majdnem megépült a 2-es villamos egy része már 1975-ben

Még 2018 áprilisában írtam róla, hogy előkerült néhány elég menő fénykép egy makettről, ami egy meg nem épült komplexumot ábrázol. Azt, amelyet 1975-ben terveztek a Szegedi Közlekedési Vállalat számára, és amelyben összevonták volna a Pulz utcai villamosremízt a Csáky utcai trolibuszgarázzsal, értelemszerűen (mivel jóval nagyobb a területe) utóbbi helyszínen.

A két fénykép a Lechner Tudásközpont épp akkor elstartoló új projektje, a Lechner Fotótár (kb. mint a Fortepan, mínusz magánadományok) adatbázisába lett feltöltve, ahol többek között 1945 utáni meg- és meg nem valósult építkezések digitalizált anyaga található meg. A szegedi Közlekedési Vállalat Komplex forgalmi telepének makettjéről akkor nem sokat lehetett tudni, mindössze annyit, hogy az UVATERV készítette, és hogy nem lett belőle semmi. A cikkem megjelenése után azonban az SZKT egyik munkatársa, Nagy Mihály küldött egy kis kiegészítést:

„A komplex telep a mai Körtöltés utcai trolibusz telepre volt tervezve. Akkori elképzelés szerint minden üzemegységet egy helyre vontak volna össze. Mind a trolikat és a villamosokat és az irodistákat. Megszűnt volna a Pulz utcai villamos kocsiszín és a Zrínyi utcai székház is. Előnye lett volna, hogy csak egy “főműhelyet” és egy járműmosót kellett volna fenntartani, a szakembergárda egy helyre lett volna koncentrálva, és rugalmasabban lett volna foglalkoztatható. Hátránya lett volna, a koncentráltság miatti zavarérzékenység. A trolitelep közepén a ma is meglévő nagy beépítetlen terület lett volna a villamosok otthona. Az irodaház (gondolom) a Körtöltés utcai kijárat mellé lett volna telepítve. Összességében kár, hogy ez nem valósulhatott meg. A makett sokáig a ma is meglévő Zrínyi utcai székház lépcsőházában volt tárolva, azután egyszercsak eltűnt.”

Fotó: Németh Zoltán Ádám / Facebook

Azóta sem tudni hová került a makett, lehet valaki otthonát díszíti, de a magyar örökségvédelemből kiindulva sokkal valószínűbb, hogy darabokra foszolva hever a sándorfalvi szeméttelep mélyén valahol. Viszont Németh Zoltán Ádám és a Városi Tömegközlekedési Történeti Egyesület révén most kaptunk egy újabb szeletet a tortából két jobb minőségű fénykép és egy helyszínrajz formájában. Előbbiek fent, utóbbi pedig itt ni:

Fotó: Németh Zoltán Ádám / Facebook

Azt egyébként továbbra sem értem, hogy a Zrínyi utcából ideköltöző irodisták hogyan lakták volna be ezt a 12 emeletes minifelhőkarcolót, de most nem ezen van a hangsúly, hanem a helyszínrajzon, ami jóval érdekesebb. Már azért is, mert az irodaházra konkrétan rá van írva, hogy „Irodaház és munkásszálló”, tehát az előbbi elmélkedésem is megválaszolásra került.

De több más érdekesség is van, például az, hogy ezek szerint már 1975-ben el volt döntve, hogy 1979. április 29-én Szegeden elindul Magyarország első vidéki trolibuszvonala, az 5-ös. A másik ilyen, hogy ekkor még ötlet gyanánt sem létezett a mai 2-es villamos, mégis ide került volna a telephely, amit a Körtöltés utcán és a Rókusi körúton keresztül értek volna el a Kossuth Lajos sugárúton járó villamosok. Ez pedig egész egyszerűen azt jelenti, hogy

ha ez megvalósul, már 1975-ben elkészült volna a 2-es villamos jó része,

a 2012-re épített új szakasz nagyjából egyharmada. Azt persze nem tudni, hogy utasforgalom lett-e volna rajta, de ha abból indulunk ki, hogy a mai 7-es troli is lényegében miért ne alapon jött létre a Bakay Nándor utcán már létező felsővezetékhez, amin a csak a Bartók térig közlekedő 5-ös trolik járták be a villamosremízben kialakított ideiglenes trolitelepre, akkor simán elképzelhető.

Aztán végül az egészből nem lett ugye semmi (illetve de, hiszen a mai trolitelep sokkal szerényebben, de itt épült meg a 80-as években), de erre a tervre még én is azt mondom, hogy lehet nem volna kár, ha meg is valósul, nem úgy mint a Belvárosba tervezett toronyházak.

Egyszer terveztek Szegedre egy 22 emeletes toronyházat

 

Nyitókép: Németh Zoltán Ádám / Facebook