Nemrég írtunk arról, hogy Halkó Pál fideszes képviselő elfogadhatatlannak tartja a rakpart lezárását, valamint azt is, hogy nem vitték a témát a pénteki közgyűlés elé, hiszen akkor nemmel szavazott volna. Ki is fejti Facebook-posztjában, hogy miért gondolja így. Ebben a véleménycikkben megpróbáltam egy kicsit árnyalni a dolgokat, ezzel is egy érdemi vitát generálni az állításaira reagálva, ellenérvelni rájuk és rávilágítani az esetlegesen demagóg, egyoldalú csúsztatásokra.
Az persze más kérdés, hogy a vita már egy ideje megy, a rendeletet természetesen nemrég meg is szavazta a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, kicsit “megkésettnek” tűnik a tiltakozás. Arról már a Szegeder is több cikkben írt, hogy lezárják a rakpartot a gyalogosok és a kerékpárosok számára (itt a bejelentésről, itt pedig a lezárás részleteiről), illetve ezt a bejelentés előtt mi magunk is sürgettük, nagyon úgy tűnik, hogy nem hiába. De vajon jó-e ez, vagy “kinek állhat ez érdekében”?
Halkó rögtön erősen kezd, véleménye tényszerű közlése helyett egyből „zöldtanácsnok úr rémisztő ötleteiről” beszél, ezzel mintegy sugallva az olvasónak, hogy itt valami horrorsztori jön, maga az Armageddon. Rögtön ezen sorok után elmondja, hogy Mihálik Edvin „rémisztő ötleteiről” mindig ugyanaz jut eszébe: „Éretlen zöld, vagy sötétzöld ez az ember?” Elhelyezve mind őt, mind a vitatémát egy politikai skatulyába, amit aztán majd a szekértábor-harcosoknak odadobja koncként. Ezzel már át is lett politizálva, el is lett lehetetlenítve az érdemi vita, ehelyett egy szélsőséges sárdobálás lesz belőle az álláspontok közeledése és egy esetleges kompromisszum megszületése helyett. Pedig lehetne vitázni is még, nem késő.
Ugyanis Mihálik saját elmondása alapján is tudni, hogy egyelőre ez csak kísérleti lezárás, nem egy végleges és megmásíthatatlan döntés. Mihálik reagált is azóta a posztra, bár rövid válaszában csak a poszt első bekezdésére reagált, a felhozott érvekre nem, szintén politikai síkon maradva. Többek között utalva arra, hogy Halkó „annyira azért nem tartotta fontosnak a témát, hogy megjelenjen az ügyben döntést hozó bizottság ülésén, és elmondja a véleményét, pedig kapott rá meghívást és szívesen meghallgattuk volna az álláspontját.” Felhozta Bartók Csabát is, aki szintén a Fidesz-KDNP frakciójában ül és részt vett a szavazáson. Bartók történetesen tartózkodott arra hivatkozva, hogy a témában vannak érvek és ellenérvek is. Ezek szerint nem egyértelmű az álláspontjuk a témában, ami mondjuk nem feltétlenül rossz dolog.
Halkó, aki egyébként a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság tagja, ezután Botka Lászlót szólítja meg, mint „Polgármester úr”, hogy nem feltétlenül kell hallgatni a „tanácsnokra” (hiszen ezért tanácsnok csak és nem végrehajtó), mivel léteznek rossz tanácsok is. Természetesen a rakpart lezárása is az szerinte. Ezután arról ír, hogy az újjáépített Szeged a körutas-sugárutas kialakítása miatt is jól járható, pont ezt akarják tönkretenni a Városházán. Persze amikor Lechnerék ezt megtervezték akkor még sehol nem volt az automobilok és az egyéni közlekedés ilyen mértékű elterjedése. Pont emiatt is létezik az a szó, hogy fenntarthatóság. Ez egyben azt is jelenti, hogy a túlzott gépjármű használat mára egyszerűen fenntarthatatlan mértéket öltött, nem erre lett a város tervezve.
A szegedi belváros is jó példa erre, hiszen bár nem középkorias, szűk utcácskák futnak mint más vidéki városainkban, ettől még érezhető a terület korlátossága. Az autók korlátlan támogatása nem járható út. Emellett az általa említett „jól járhatóság” azt is jelenti egyben, hogy mindenki autóval akar eljutni mindenhova (hiszen vonzó), ezáltal elkezdenek kialakulni a dugók, a szennyezés, a káosz, a parkolási nehézségek. Azonban fontos, hogy a rakpart két végpontja a körutaknál található, tehát hiába tudnánk kényelmesen végigszáguldani rajta, ha a palacknyak hatás ugyanúgy jelentkezik a két végpontban.
Szerinte „A Tisza-parti út összeköti a körút két belváros felőli végpontját, felszabadult örömmel közlekedünk rajta. Összeköti Alsóvárost és Felsővárost, a déli városrészeket akár Tápéval, vagy fogalmazhatunk úgy is, a tápéiak, tarjániak itt jutnak el az egyetemi városrészbe, vagy éppen a klinikákhoz.” Tehát alapvetésnek veszi azt, hogy a rakpart egy fő közlekedési folyosó volt már a tervezésekor, nem pedig amiről a neve is szól: rakpart. Ami a hajók ki-be rakodására és az áru közútra való átrakodására szolgált elsősorban. Ennek jele a szűk alagútszerű járat a Belvárosi híd szegedi pillérjénél is. Csupán jóval később az autók széleskörű elterjedésével és a “szocialista éra” alatti jelentős, autósokat előtérbe helyező fejlesztések miatt vált azzá ami ma. Ez a szemlélet viszont mára fenntarthatatlanná vált, gondoljunk csak a lakótelepi parkolási gondokra, a mára szűk belvárosra. Arról nem is beszélve, hogy az átmenő forgalomnak ezen városrészekből/be több alternatív útvonala is létezik, igaz valamivel hosszabb de többnyire a belváros “szélén” át vezet, a körutakon. Az érv továbbá csupán az autósok kényelmét veszi figyelembe, autós szempontból így érthető, viszont demagóg módon ezt is a “zöld város” abszurditásaként adja el a megnövekedett szennyezés lobogtatásával.
Ennek a lezárásnak sem az az elsődleges célja, hogy egy adott autóforgalmat gonosz, sátáni módon a belvárosiak orra alá pöfékeltesse, hanem az, hogy azok az autósok, akik át tudnak váltani tömeg-, illetve kerékpáros közlekedésre, átváltsanak, lévén már nem olyan vonzó autóval átszáguldani a városi autópályán. Mindazonáltal érthető Halkó Pál érve is autós szempontból, csupán egyoldalú és demagóg, hiszen más közlekedési mód is létezik. Nem mindenkinek van autója, ennek ellenére ugyanannyi joga van a közterülethez. Folytatja a gondolatmenetet azzal, hogy „Igenis, hétvégén is forgalmas az út, miért vigyük be a közlekedést a kanyargós belvárosba?” Elmondása szerint forgalmas az út, de ez az állítás nincs megfelelően alátámasztva. Mihez képest forgalmas, mennyi az annyi, valóban vannak-e dugók/torlódások? Itt már „kanyargós belvárosként” jellemzi a Lechner-féle szabályos körutas-sugárutas szerkezetet, ugyanakkor a város több részéről sem feltétlenül a rakparton át vezet a leggyorsabb út. Ez is egyoldalú érv, miszerint az előzőekben ki van ragadva két városrész, majd a rakpart elvágásával teljesen ellehetetlenül, a belvárosba kényszerül a szennyező forgalom. Ha már szennyező, miért nem gond ez akkor, amikor az autós közlekedésről beszélünk önmagában? A csupán nyári lezárás tényét akkor még ide se hoztam, ekkor kisebb a forgalom is mivel nincs oktatás sem, nem véletlenül létezik a nyári menetrend a tömegközlekedésben. Ráadásul ekkor ér rá a legtöbb diák kihasználni a lezárást, ekkor a legalkalmasabb az időjárás.
A rakpart problematikájához kapcsolja a sportberuházásokat is, miszerint „A Felső Tisza-parton hamarosan elkészül az új uszoda, az új sportcsarnok, befejeződött a munkacsarnok felújítása. Itt – pontosan leginkább hétvégente – tömegrendezvények lesznek, melyhez szintén nem lenne szerencsés, ha a megközelítéshez az emberek jóformán csak a Csillag tér irányából jövő egysávos, szűk utat tudnák használni.” Szerinte tehát a Felső Tisza-Partra csak a rakpartról lehet ráfordulni, miközben a Hajós utca is országos közút jelentőségű, hiszen a Magyar Közút fennhatósága alá tartozik, ez megy Tápé felé a Bertalan hídról. Továbbá az állítás ellenére nem csak a Csillag tér felől lehet a komplexumokat megközelíteni, mivel az előbb említettem, hogy a két körútról is rá lehet kanyarodni a Felső Tisza-Partra. Ezeknek a forgalma jószerivel változatlan maradna, mivel a Novoteltől egyébként is arra menne mindenki, ahogy eddig, csupán a körutak terhelődnének valamivel jobban. További abszurditás az is, hogy a 2000+8000 fős sportlétesítményeket nem lehetne csak autósokkal kiszolgálni, hiszen ahhoz rengeteg, lehetetlen mennyiségű parkoló kéne. Ezért van az, hogy a Puskás Arénához sem építettek sokat, Vitézy Dávid is értekezett arról, hogy ezeket a létesítményeket elsősorban tömegközlekedéssel kell kiszolgálni. Ami itt adott is, troli- és buszvonalak futnak erre (az elméletben meghosszabbítható 2-es villamos vonaláról ne is beszéljünk).
Előkerül a mentős érv is, ami sokszor igaz lehet, azonban nem lehetetlen hosszú távon olyan megoldást találni, amivel a speciális járműveket beengedhetik, a “mezei” autóst nem. Például a rakpart bejáratánál automata fel-le nyíló korlátokkal a mentősöknek, mint ahogy az számos külföldi városban létező megoldás. Ahogy Halkó írja „a Tisza Európa legnagyobb vízingadozású folyója. Most is beelőzött…” Tehát a Tisza bizonytalanságából adódóan levezethető, hogy a rakpart egyébként sem egy egész évben használható elkerülőnek épült, nem lehet rá bármikor számítani (ezért a mentősöknek se jó az év 365 napján) hiszen szinte bármikor elöntheti a Tisza. Természetesen a fesztiválokat is említi (pl. Halfesztivál), mint akadályozó tényező, de ezek is erősen függnek az áradásoktól. A fesztiválok idehozatala viszont valóban okozhat plusz lezárásokat, amik nem csak a hétvégére korlátozódnak. Ellenérv viszont, hogy egyébként is voltak ilyen események itt, de nem omlott önmagába az univerzum, nem keletkezett fekete lyuk. Az is igaz, hogy ha esik az eső, akkor mondhatni feleslegesen lesz lezárva, hiszen senki nem “korzózik” ilyen időben. Ezt azonban szintén orvosolni lehet azzal, hogy a fesztiválokon kívüli lezárásokat felfüggesztik, ha sejthető, hogy tartósan rossz lesz az idő. Ehhez szóviccként még megemlíti, hogy „ez a rakpartlezárás egy csali, egy folyamat kezdete. Most vegyük elejét a folyamatnak!” Mintha ez az ideiglenes kísérlet egy csali lenne, hozzászoktatni a gyanútlan embereket a lezáráshoz, a végén még úgy marad és ha most nem lépünk azonnal, az emberek megszeretik, visszafordíthatatlan folyamatot indítva el az Armageddon felé.
Megemlíti még az árnyék, a padok (ott van egy komplett lépcsősor, egyébként jogos a kényelmes padok iránti igény de az ideiglenesség miatt ez nem túl reális), a köztéri WC hiányát is ami gyakori érv volt más beruházásoknál is, szinte csak újra kellett hasznosítani. Kérdés ez hogy jön a rakparthoz, még ha jogos is a WC-s érv. Vagyis lenne, mert legalább egy köztéri WC már épül épp a Belvárosi híd alá, ennél közelebb és jobb helyre nem tudom hova lehetne telepíteni. Természetesen ezen érvek után visszakanyarodunk a politikai síkra. Ahogy Halkó írja, „Elvárják, hogy a kormány biztosítsa a kenyeret, Önök meg biztosítják a cirkuszt. (Zárójelben jegyzem meg, jól kirajzolódott mindez a veszélyhelyzetben is.) Minden morzsáért sírnak – rínak, mellyel értelmes célokhoz járulhatnak hozzá. Közben vastag szeletekre szelik a veknit.” Tehát őt nem zavarja az, hogy a városoktól a járvány alatt rengeteg pénzt vontak el a vírusválság okozta veszteségeken felül, miközben azt a hamis látszatot kelti, hogy ez azért is van, mert a városvezetés az autós társadalom, meg egyáltalán a városlakók ellen tevékenykedik, tehát voltaképpen megérdemlik, mert még ennek fejében hipokriták is. „Aki autót vásárol, az többnyire erőn felül nyúl a családi kasszába, tehát, ha már vett autót, igen, használni is szeretné. Örömmel, minél kevesebb korlátozással.” Ez valamiért Lázár János híres mondatára emlékeztet.
Ami ez után jön, az még jobb. Szerinte az autós „Éppen eleget tesz a közös kasszába, illeték, üzemanyag jövedéki adó, súlyadó formájában. Cserébe elvárható a közlekedés szervezésének kedvező iránya, az útkarbantartás, a parkolótisztítás, netán parkolóház építése.” Csakhogy az általa említett autós sarcok, és a cserébe elvárt fejlesztések (még ha önmagukban jogosak is) nincsenek teljesen összhangban, ugyanis nem azonos zsebbe vándorol a pénz. Miért nem az van számonkérve, hogy a kormányzat (ahova ezek a sarcok befolynak) aktívan csorgasson vissza legalább normatív támogatásként, ne pedig csökkentse ezt? Esetleg ha elveszi az önkormányzatoktól pl. a súlyadót, akkor miért nem szünteti inkább meg ahelyett, hogy átrakja másik zsebbe, miközben az önkormányzatokra mutogat, hogy lehúzzák az autósokat, elvesznek tőlük, mert sétálhatóvá teszik a rakpartot. Ebből már lehetne útfelújításokat végezni, parkolókat építeni, tömegközlekedést fenntartani. Továbbá azt sugallja, hogy aki egyetért a rakpart lezárásával, annak nincs autója, tehát nekik mindegy. Ami nem teljesen igaz, hiszen e sorok írója is használ autót és aktívan a rakpartot is, de pozitívan tekint a lezárásra.
Egy valamiben azonban ő is egyetért: „a Széchenyi téren ez a sok ocsmánysággal egybekötött, non-stop bontással és építéssel járó búcsúözön nem tartható fenn.” Ezután javasolja, hogy ezen rendezvényeket egy állandó, külső helyszínre kéne tenni, például a „Móravárosi körút – Kálvária sugárút sarkán lévő, (világ utcája projektként elhíresült), valaha egybefüggő, nagy, közművesített, kiváló fekvésű, minden szegedi számára ismert, könnyen és bármilyen módon megközelíthető terület”, amely szerinte „már réges – régen egy ilyen többfunkciós agórává változhatott volna.” Viszont ez azért furcsa, mert úgy hangzik, mintha a város csak az autósokért és a síri csendben élni akarókért lenne, miközben köztudott, hogy a városokban mások is élnek. Ez egy közösség, ráadásul az autók okozzák valószínűleg a zaj jelentős részét és mintha a rakpart meghagyásával egy csapásra egy virágos, madárcsicsergéses rétté változtatná a belvárost. Ezzel egy időben aki akar inni-enni és “dínom-dánomon” részt venni, az lesz szíves kimenni a csavarbolt helyére, a város külső részére, ahol több forgalmas út is keresztezi egymást. Avagy az úgynevezett “négy fal közé”. A megoldást én inkább a Széchenyi tér kapcsán is tervezett minőségi változásban, egységesített és illeszkedő arculatban látom a bódék kapcsán.
Előkerülnek további elképesztő, horrorisztikus jelenetek is: a fiatalok között szaladgáló patkányok, a taxisok, akik őt hívogatják, hogy nem tudják pár méterrel lejjebb vinni a bulizó fiatalokat így teljesen ellehetetlenülnek, a kieső bevételek miatt csőd szélén táncoló szórakozóhelyeket, akik ezután már nem tudnak vonzóak lenni és vendégeket fogadni, mivel a fennmaradó 20-30 métert gyalog kell megtenniük a vendégeknek. Mindezt úgy, hogy át kell hatolniuk a Nagy Kínai Falon amivel a pogány autós hordákat kint tartják, majd meg kell küzdeniük a lépcsőkkel, vagy az aszfaltrámpával, ami még a falnál is meredekebb és nagyobb, köszönhetően a gonosz “sötétzöld” lobbinak. Ezekkel az állításokkal az a baj, hogy még ha részben igazak is, semennyire nem foglalkozik a másik oldallal, történetesen azzal, hogy ez a probléma nem is igazán probléma, mivel nem lenne túlzottan nagy változás a jelenlegi állapotokhoz képest, könnyen megoldható. Pontosan, ahogy ő írta: „kiszáll a sarkon.”
Összefoglalóként Halkó arról ír, hogy a városvezetés csak alibiből kérdezi meg a szegedieket a különböző várost érintő dolgokról, mint például a villamos színe. Szerinte a városnak végre meg kéne próbálnia „valami közös koncepciót kialakítani, ami nem elvesz, hanem hozzátesz a helyi lakosság életéhez.” Ez utóbbi is egyoldalú, demagóg kijelentés, ugyanis amennyit elvesz, annyit vissza is ad máshol, másoknak. A lakosság véleményének kikérésének számonkérése is furcsa egy olyan párt képviselőjétől, amely a Facebook-on és más fórumokon generálta a hangulatot a különböző beruházások ellen féligazságokkal, tények szándékos ferdítésével (pl. Széchenyi tér), eközben azt a látszatot keltve, hogy ez a többség véleménye. Azonban sok, még kifejezetten kormányközeli híroldalakon rendezett szavazás is ellentmondott ennek. Erről szól a mostani lezárás, a kísérleti fázisban kialakulhat egy közös nevező, élesben láthatjuk a hatásokat és javíthatjuk a hibákat. Azt már meg sem említem, hogy az önkormányzati választások során erre a “sötétzöld” programra is szavazott az emberek többsége, amely egyik elemének első lépése ez a lezárás. Persze ha a lezárósdi meg is reked ezen a szinten és ezzel lesz propagálva a “zöld város” program, az a másik félről fog kiállítani bizonyítványt.
Összességében tehát jó lenne az, ha az ilyen történések nem terelődnének politikai síkra, nem változnának semelyik fél részéről politikai sárdobálássá vagy propagandává, valamint szekértábor-harccá. Ez közös ügyünk, közösen kell megtalálni a megoldásokat és a kompromisszumot egy még élhetőbb város érdekében. Autósok, bicajosok, korzózó gyalogosok egyaránt, ezek többnyire nem teljesen elszeparált kasztok.
Hogy ehhez én is hozzátegyek, egy ötletemmel részben megoldanám a “fancy” autósok és motorosok által generált rakparti életet, hiszen valamilyen szinten ez is része a hangulatnak (egyszerre a Halkó által felvetett taxis-“problémát” is orvosolnám). Mégpedig úgy, hogy a Novotel helyett a lezárást levinném a buszparkolóig, tehát odáig bemehetnének autóval az emberek, ami egyben megforduláshoz lenne hely. Ezzel átmenő forgalmat sem generálunk, a buszokat továbbra sem engednénk be mivel az áthaladás továbbra is csak a mentőknek biztosított, viszont megtartanánk valamit az éjszakai találkákból. Ezen autósok és motorosok csupán egy sétálóövezetbe hajtanának be, ahol tudnának parkolni, szó sincs versenyekről és az út elvételéről az emberektől. Hosszabb távon a kampány során bemutatott látványtervek szerint felújított rakpart továbbra is lehetne egy csillapított forgalmú út, azonban hétvégente egyértelműen le lehetne zárni részben, vagy teljesen.
Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder