„Ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyünk, hanem a népért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg”

1956. október 16-án az ország történelmének egyik legfontosabb helyszínévé változott a szegedi bölcsészkar Auditorium Maximum tanterme, amely a forradalom eseményeinek bölcsője lett.

Pár nappal korábban, október 13-án kezdődött az eseménysorozat, mikor a Szegeden joghallgató Aleksza Helmut levelet kapott egy budapesti barátjától, melyben megküldött neki egy, a Magyar diákok kezdetű, október 10-i keltezésű felhívást. A felhívásban beszámolnak róla, hogy Rajk László temetésének másnapján az ELTE bölcsészhallgatói tüntetést szerveztek, melyben többek között az orosz nyelv fakultatívvá tételének követelésére szólítják fel a diákságot. Helmut megmutatta a levelet évfolyamtársának, Lejtényi Andrásnak, és az akkor másodéves joghallgató Kiss Tamásnak, akik fellelkesülve a budapesti kezdeményezésen, legépelték a levél szövegét több példányban és terjeszteni kezdték az egyetemisták köreiben.

„Magyar Diákok!

A XX. Kongresszus szelleme széttörte az eszmék bilincseit. Napjainkban kezd értelmet, tartalmat kapni a demokrácia, a szocializmus fogalma. Kezd tartalmat kapni, de még mindig nem teljes. Hogy az legyen, mi sem kímélhetjük erőinket. […] Tenni kényszerülünk! ELSŐ LÉPÉSÜNKET AZ OROSZ NYELV FAKULTATÍVVÁ TÉTELÉÉRT KELL TENNÜNK! Az orosz nyelv kötelező oktatása az egyetemi anyagmennyiség mellett teljesen megbénított bennünket olyan nyelvek tanulásában, amelyek szakterületeinknek fontosak lennének. […] Vegyétek figyelembe, hogy az orosz nyelv ilyentén való oktatása az orosz sovinizmus következménye, amely a sztálinizmusból táplálkozott. Felhívunk ezért benneteket, hogy 1956. október 22-én lépjetek velünk egységesen sztrájkba az orosz nyelv fakultatívvá tételéért. OKTÓBER 22-TŐL NE VEGYETEK RÉSZT OROSZ NYELVI OKTATÁSON! A sztrájk mindaddig érvényes, amíg az Oktatásügyi Minisztérium rendeletbe nem szentesíti az orosz nyelv fakultatívvá tételét” – olvasható a levélben.

Tetszett nekik a pestiek terve és ők is szervezkedésbe fogtak. Első lépésként egy helyi nagygyűlést terveztek, melynek levezetésére Baróti Dezső egyetemi rektort kérték fel, aki nem foglalt állást, ezért a javaslatára a hallgatók felkérték Perbíró Józsefet, a jogi kar megbízott dékánját a feladatra. A gyűlés színhelyéül az Egyetem utcai épületben található Auditorium Maximumot választották. A keddi nagygyűlésen a legtöbb egyetemi karról megjelentek, nagy számban, mind fellelkesülve. Kiss Tamás elnökölt, a Lejtényi pedig az elképzeléseit adta elő, miszerint váljanak ki a DISZ-ből (Dolgozó Ifjak Szövetsége) és helyette egy másik szövetséget alapítsanak, a MEFESZ-t (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége), kiknek „célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg”.

Nagygyűlés október 20-án az Auditorium Maximumban. Szöveggel a kezében Lejtényi András áll, tőle balra a második Kiss Tamás, mellette pedig dr. Perbíró József ül. Fotók: ntf.hu

A következő gyűlésen írták meg alapszabályzatukat, követeléseiket, melyeket aztán elküldtek az ország többi felsőoktatási intézményébe. Az itteni események pedig feltartóztathatatlanul elvezettek az ’56-os forradalomig.

Ugyan Szeged kevesebb harccal és vérrel vészelte át az eseményeket mint a főváros, az Auditorium Maximum még egy szomorú 1956-os eseménynek lett a színhelye. Tíz nappal a gyűlés után, október 26-án a városházát körülálló katonai erők tüzet nyitottak a forradalmárok felé. A lövéseknek egy halálos áldozata lett, a tizennyolc esztendős kendergyári munkás, Kovács József. A halálesettől felháborodott tüntetők az áldozatot egy deszkából készített napozóágyra tették, majd nemzeti színű zászlóval letakarva, vállon vitték végig a Tisza Lajos körúton az Ady térig, ahol az Auditorium Maximum tanári asztalára helyezték, mint ravatalra.