Szegedre jött a Munch, az első magyar ételmentő app

2020 nyarán négy budapesti fiatal létrehozott egy applikációt, amely az ételpazarlás ellen küzd. Az alkalmazás alapötlete, hogy az éttermek, pékségek, boltok és szállodák értékesíthetik kedvezményesen a nap végén el nem adott ételeiket. Júliusban indult a kezdeményezés Budapesten, és már az első időszakban hatalmas érdeklődést váltott ki a nagyközönségből az ételmentés, így a Munch országosan is elkezdett terjeszkedni. És most, itt vannak Szegeden is.

A vállalkozást egyetemisták alapították – Perepelica Kirill, Zwecker Bence, Zsoldos Botond és Wettstein Albert –, mára azonban több mint 15 lelkes fiatalból áll a csapat, valamint a Design Terminal mentorprogramjára is kiválasztották a Munch.hu-t, mint nagy potenciállal rendelkező társadalmi vállalkozás. A kezdeményezéshez eddig több mint 13.000 felhasználó csatlakozott, és ez az ételmentő közösség egy Facebook-csoporton keresztül osztja meg a személyes ételmentő tapasztalatait.

A Munch működése egyszerű: az applikációban különböző munchokat tudunk megvásárolni, amelyek meglepetés ételeket tartalmaznak. A különböző ételcsomagok 40-70 százalékos árengedménnyel kaphatók, frissek, érintetlenek és jó minőségűek. A Munch.hu célja az ételpazarlás visszaszorítása által a fenntartható, felelős vendéglátás és a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítése, amelyben a fenntarthatóság gazdasági, környezeti és társadalmi aspektusa is szerepet kap.

Az el nem adott ételek árusításával mindenki jól jár: a vendéglátóhelyek plusz bevételre tesznek szert, a vendégek kedvezményesen jutnak hozzá jó minőségű ételekhez. A kidobástól megmentett ételadagokkal öt hónap alatt közel 75 tonna CO2-egyenértékű üvegházhatású gáz kibocsájtását előzte meg az ételmentő közösség. A felhasználók felajánlásainak segítségével pedig egy karitatív ága is megalakult a Munchnak: mára rendszeresen juttatnak el nélkülöző embereknek is meleg ételt.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Idén január 19-én Szegeden is elindul a Munch, folyamatosan csatlakoznak a város vendéglátóhelyei a kezdeményezéshez. Elsők között csatlakozott a Lipóti Pékség 5 üzletével, de vannak még bőven a sorban:

  • Lipóti Pékség, Széchenyi tér
  • Lipóti Pékség, Tisza Lajos Krt.
  • Lipóti Pékség, Árkád (Londoni krt.)
  • Lipóti Pékség, Tesco Extra (Rókusi krt.)
  • Lipóti Pékség, Prémium Piac
  • Vitamin Szalon
  • Propeller Bisztró
  • Palánta Salátabár
  • Süti nem süti
  • Pöcike Bisztró
  • Sunshine Coffee
  • Emmarozs
  • Kreativ kávézó
  • Orient café és tea
  • Dock Café
  • Két Lecsó

A Munchon található szegedi ajánlatok jelenleg így festenek:

 

Nyitókép: Munch.hu / Facebook