SZTE: Nincs koronavírus-fertőzéssel azonosított a szegedi rektor kontaktjai között

Az egyetem sajtóközleményben tájékoztatta szerkesztőségünket a napokban megjelent, Rovó László kontaktjainak koronavírus-teszt eredményeivel kapcsolatos fejleményekről. Ezt most teljes terjedelmében, változtatások nélkül közöljük:

„A Szegedi Tudományegyetem rektorával kapcsolatba került, széles körű járványügyi kontaktkutatás alapján beazonosított több mint 120 személy második mintavételének eredménye is mindegyikük esetében negatív lett. A Fül-Orr-Gégészeti Klinika és a Rektori Hivatal épületét fertőtlenítették, mindkét helyen zavartalanul folytatódik a szakmai munka. A járványügyi vizsgálat azt is megállapította, hogy a Szegeden fertőzöttnek bizonyult személyekkel a rektor nem találkozott, tőle teljesen független esetekről van tehát szó.”

Az Index információi szerint Rovó minden kontaktjának tesztje negatív lett elsőre, ezt erősítette meg a Szeged Tv tegnap esti híradójában, illetve most az egyetem.

A Magyar Hang, forrásai alapján hat fertőzöttről számolt be a napokban, ennyiről tud a MOK is az RTL híradója szerint, illetve a Jobbik szegedi szervezete. „Közöttük azonban több olyan lehet, aki már a botrány előtt produkálta a betegség tüneteit, így nem a kontaktkutatás révén figyeltek fel rájuk a szakemberek” – tette hozzá a Magyar Hang.