Gerillaiskolások összekötötték a Gutenberg utcát

2.jpg

A gerillakötés, hasonlóan a gerillakertészethez egyre jobban terjed itthon, főleg Budapesten.

A lényeg, hogy hétköznapi emberek a szabadidejükben kimennek az utcára, és például harminc-negyven éves beton virágládákba, amikben már a fű sem nő ki, annyira kietlen a környék, virágot ültetnek, mellé a földbe bokrot, a kettő köré meg visznek gyeptéglákat. Ezzel létrehozva egy élhető kis terecskét mondjuk a Blaha Lujza tér kellős közepén. Vagy fognak egy villamost, és kötnek szép huzatot az ülésekre meg virágot a régi piros fém jegylyukasztóra.

 

Most a Gutenberg utcai Vasvári Pál Szakgimnázium tanulói készítettek kötéseket, amikkel kerítést, bringatámaszt és fákat díszítettek, sőt, még az épület előtt álló kisfiú-szobor is kapott egy sálat, bár azt már valaki lenyúlta.

 

cof
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

cof
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “Gerillaiskolások összekötötték a Gutenberg utcát”