Terveztek Szegedre egy koncertközpontot, aminek már régóta híján van a város

Szegeden máig hiány van megfelelő méretű és akusztikájú hangversenyteremből. Még a huszadik század elején majdnem felépült egy gyönyörű épület, de a tervek meghiúsultak, az egész a történelem ködébe veszett. Legutóbb az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar felújítása kapcsán merült fel az, hogy az udvar alá építenének egyet. Azonban pénz nem nagyon volt rá, így úgy tudjuk végül nem épül meg, csupán a meglévő, műemléki épületeket újítják fel. Ami nem is baj, Szegeden lenne méltó helye egy koncertközpontnak egy kevésbé zsúfolt területen. Erre már Blaesius Bence is rájött, aki tervezett is egyet diplomamunkaként, amiről az Építészfórumon számolt be.

Maga a helyszín nincs messze az SZTE Bartók Béla Művészeti Kartól; a volt Domus áruház helyén lenne, amely nemrég ürült ki, mert az üzletek és a Tesco helyett állítólag az Aldi fog beköltözni. Mint Bence írja, az általa tervezett intézmény olyan központi helyen lenne ezáltal, ahol többek között a Móra Ferenc Múzeum épületei, a városi könyvtár, a színház és a bábszínház játszóhelyei, a Reök-palota, a Korzó Zeneház, a Kass Galéria, a Belvárosi Mozi, a Szent-Györgyi Albert Agóra található. Mindezek mellett nincs egy rendes hangversenyterem.

Blaesius Bence elmondása alapján a projektnek három fő célja volt:

  1. Olyan, akusztikailag igényes terek jöjjenek létre, amik ki tudják szolgálni a városi igényeket.
  2. A telek és az azelőtti tér jól együtt tudjon működni, egy új városi találkozási pontot létrehozva.
  3. Az épület befogadóképességének megfelelő mennyiségű parkolóhely létesüljön házon belül – kerékpár, autó.

Az általa tervezett koncertközpont legfontosabb részei a 3-400 fős nagyelőadóterem, a 100 fős kamaraterem és különböző méretű, igényszintű próbatermek. A koncerttermet a térre néző saroktelekre, két tűzfal közé tervezte a fent már taglalt, régi Domus áruház helyére, ezzel szerinte minden fenti feltételnek meg tud felelni.

Fotók: Blaesius Bence / Építészfórum

Három fő koncepcionális szempont szerint tervezte meg az épületet:

  1. Az épület fő homlokzata a Kálvária sugárút felől található, így a reprezentatívabb funkciójú épületrészeket erre a homlokzatra helyezte el, minden másodlagos funkciójú, alárendelt tér a Dáni utcai homlokzatra szerveződött.
  2. A nagyelőadóterem tervezésénél fontos szempont volt, hogy Szegednek nem egy fix befogadóképességű/berendezésű teremre van szüksége. Ezért igény és előadás stílusa szerint változtatható befogadóképességű terem került megtervezésre.
  3. A telek előtti térnél a jelenlegi közlekedési rendszerhez igazította a tervezetett útvonalakat úgy, hogy az épület előtt létre tudjon jönni egy tér, ami a koncert előtti és utáni embertömeget tudja kezelni.

Maga az épület új lenne, teljes tartószerkezete monolit vasbeton vázra épülne. Az alapozás a magas talajvízszint és a pinceszinti beépítések miatt résfalas/réstáblás. Az épület egy merev és stabil tartószerkezeten áll, ami szükséges volt a betervezett funkció miatt egy ilyen városi intenzív szövetbe. A nagyelőadóteremnél ez kiegészül egy acél másodlagos tartószerkezettel, amire a ház a házban elv alapján működő teljes akusztikai elválasztás miatt volt szükség – írta Bence a diplomamunkájáról.

Fotók: Blaesius Bence / Építészfórum

A nagyelőadóterem a speciális kialakítása miatt mind komolyzenei előadásokra, mind más műfajú zenei rendezvények megtartására is alkalmas. A terembe fixen telepített hangvetők készültek, melyekbe LED-es fényforrások integrálódtak, amivel a terem megvilágítását lehet szabályozni.

A külső burkolatoknál az egyszerűségre, minél kevesebb fajta anyaghasználatra törekedett, amit én személy szerint támogatok: a kevesebb néha több. Inkább a anyagok minősége legyen előtérbe helyezve, ami ha minden igaz, itt meg is valósult. Ezen anyagok kiválasztásánál azt vette figyelembe, hogy a koncertközpont melletti épületek homlokzata vakolt. „Az üvegfelületen kívül a burkolat anyaga egy szálerősített betonlap burkolat. Ezzel egyaránt tudtam megoldani, hogy a textúrája és színvilága alkalmazkodjon a környező épületekhez” – írja munkájában. Azonban a kamara- és a nagyelőadótermeket markánsan kiemelte a terrakotta színnel.

Az épület előtti térrel egyben hozzácsatolja a koncertközpontot a felújított városi közterekhez, egy új, potenciális kikapcsolódási hellyé változtatva azt. A zöldfelületek itt magaságyásként kerültek kialakításra, hogy mérsékeljék a nagy forgalmú útszakasz zajhatásait.

Fotók: Blaesius Bence / Építészfórum

Mindent összevetve ez egy kellemes, kortárs épület Szeged történelmi részén, egy olyan épület helyére, ami jelenleg a szépen felújított Dugonics tér szomszédságában csúfítja el az összképet. Véleményem szerint a modern, de mindenképp minőségi épületek jól passzolnak az eklektikus és szecessziós városmaghoz, lásd például az Art Hotel, vagy néhány kisebb társasház, mint a Tisza25 projekt. A Bartók Béla Városi Koncertteremről még több infó és kép elérhető az Építészfórumon.

 

Nyitókép: Blaesius Bence / Építészfórum