Zöldterületek kövezésével és aszfaltozásával lenne a legzöldebb város Szeged

Az önkormányzati kommunikáció egyik kiemelt eleme mostanában, hogy Szeged lesz a legzöldebb magyar város. És bár valóban vannak ebbe az irányba hajló törekvések, most mégis úgy érezni, hátra léptek egyet.

Botka László valamennyi megjelenésén említést tesz a város zölddé tételére szóló ambícióiról, e köré építette beszédét Jane Goodall Szegedre nem látogatásakor is, és a kampányban is számtalanszor elhangzott, illetve része is volt a programjuknak. Bár nem könnyű mérni, hogy melyik a legzöldebb hazai település, a nagyok között valóban jól állunk, az biztos. Botka programjában  egyébként az szerepel, hogy 2030-ig elektromos alapokra helyezik a helyi autóbusz-közlekedést, véderdőt építenek a város köré, megduplázzák a bringával munkába járók számát, és még néhány más elem.

A szeged.hu viszont tegnap büszkén számolt be arról, hogy 90 új parkolóhelyet alakítanak ki Makkosházán a Lomnici utca mellett a Dandár utcában és a Kemes utcában, 76 millió forintból, lakossági igények alapján, így:

Fotó: szeged.hu
Ugyanaz tavaly. Fotó: Google Maps
Fotó: szeged.hu
Fotó: Google Maps

Ez pedig nem éppen a zölddé válás útja, és erre a Szegedbicaj nevű blog fel is hívja a szegediek figyelmét. „Úgy látszik, Szeged úgy akar a legzöldebb magyar várossá válni, hogy közben autóknak kövezik le a zöldet” – írják. Beszámolójuk szerint a 90 parkoló kialakításához elhasznált pénzből nem kevesebb, mint 3000 kerékpártámaszra futotta volna városszerte. Emellett azt sérelmezik, hogy  30 másfél szobás lakás területének megfelelő zöldterületet szüntetnek meg ezzel , behódolva az autósoknak, ami nem éppen a legjobb ötlet.

Az egyébként közlekedésszervezési és településfejlesztési szempontból is ismert jellemző, hogy ha több parkolóhelyet építünk, akkor többen választják majd az autózást, és kevesebben ülnek kerékpárra vagy közösségi közlekedésre. Egyszerű kereslet-kínálati példa. Az irány tehát nem jó, de van még mód javítani persze. Kerékpárutak építésével és a közösségi közlekedés nem elrohasztásával valóban lehetünk a legzöldebb magyar város. De így, így nem.