2022 után indulhat a Szeged-Kiskunfélegyháza vonalszakasz felújítása

Nemrég adtunk arról hírt, hogy mégis felújíthatják a gyenge láncszemet, a Budapest-Szeged vasútvonal Szeged és Kiskunfélegyháza közötti részét, ahol jelenleg a leglassabbak a vonatok, és ahol végig csak egy vágány van. Kérdéseinkkel megkerestük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, ők végül cikkünk megjelenése után egy nappal válaszoltak is. Szerintük a felújításnak nincsen köze a belgrádi projekthez.

Az első kérdésre, miszerint korábbi tervek alapján milyen mértékben és mélységben újítják fel várhatóan a vonalat azt felelték, hogy “az ITM (Innovációs és Technológiai Minisztérium – a szerk.) által 2018-ban elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a vonal felújításának főbb paraméterei a Kiskunfélegyháza–Szeged-Rendező szakaszon a 160 km/h sebesség biztosítása, állomások felújításával, P+R és B+R parkolók kialakításával.” Vagyis tényleg fel lesz fejlesztve a vonal 160 km/h-s sebességre és az állomások is fel lesznek újítva.

A felújítás idejére vonatkozó kérdésünkre a tervezéssel kapcsolatban tudtak tájékoztatást adni, e szerint “sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a tervezés tervezetten 2020. II. negyedévben indul és 2022. III. negyedévben fejeződik be.” Tehát a kivitelezés/építkezés csak ezután indulhat jobb esetben, ami valószínűleg 2023-ban történhet meg, a befejezésig még többet kell várni. Bár arra konkrétan nem válaszoltak, hogy mi volt az oka a korábbi kiírás visszavonásának, korrektül átirányítottak a megfelelő oldalra. Azonban itt szembesülnöm kellett azzal, hogy egy végtelen ciklusba kerültem és nincs kiút, ugyanis az okokról itt sem írnak bővebben, csak annyit, hogy “Egyéb ok”, a hivatkozott Közbeszerzési törvény megfelelő része szerint a NIF vonta vissza halandó emberek számára ismeretlen okból még a határidő lejárta előtt.

Hogy ennek a felújításnak van-e bármi köze a jelenlegi menetrendváltási mizériához, vagy esetleg a menetrendváltásnak a felújításhoz, azt tagadták. Válaszuk szerint “az új menetrendi változás nincs összefüggésben a NIF Zrt. által kezelt „Szűk keresztmetszet kiváltás előkészítése a MÁV Zrt. hálózatán Kiskunfélegyháza–Szeged-Rendező vasúti vonalszakasz fejlesztése” előkészítési projekttel.” A Budapest-Belgrád projekt érintettségéről (tudniillik Szeged felé akarják terelni a vonal felújításakor a nemzetközi forgalmat) elmondták, hogy “a NIF Zrt. által kezelt előkészítési projekt célja a vonalszakaszon lévő szűk keresztmetszet kiváltása a sűrűbb belföldi távolsági és regionális személyvonati forgalom biztosításának lehetősége érdekében.” Hétköznapiasabban megfogalmazva tehát a felújítás oka elsősorban a belföldi viszonyok, a projekt célja az úgymond helyi vonatforgalom számára a megfelelő körülmények megteremtése, az “üvegnyak hatás” megszüntetése.