40 éves, használt síneken jár majd a vásárhelyi tram-train

Más magyarországi vasútvonalakból kibontott, használt sínszálakból építik a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train pályáját.

Az esetre még ősszel világított rá a Világgazdaság, de a helyi sajtóban egyáltalán nem volt róla szó. A lap megkereste az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-t, akik elmondták, hogy ezzel módszerrel akár 25%-kot is meg lehet takarítani a beruházás költségeiből. A spórolni akarás nem okoz meglepődést, hiszen a vásárhelyi vasútvillamos jócskán drágább lett időközben, mint azt előre tervezték.

A vonalra szánt 8 darab járművet ugyanis eredetileg 10 milliárd forintból szerette volna megvásárolni az állam, de a Stadler nem ennyiért, hanem közel 19 milliárd forintért, azaz majdnem duplájáért szállítja majd a 202 férőhelyes szerelvényeket.

A NIF Zrt. szerint azzal, hogy használt, több évtizedes sínszálakat építenek be egy vadonatúj vonalba, nem okoznak kockázatot, hiszen lényegében semmi bajuk sincs. A sínek ráadásul már bontás előtt alapos vizsgálaton estek át, ami pontos képet ad az esetleges repedésekről és kopásokról.

tram-train sínszál
Egy, már beépített, 37 éves sínszál a rókusi vasútállomás területén 2019. február 4-én. A DGY felirat a gyártás helyét, azaz a miskolci Diósgyőrt jelöli. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Az érintett sínek jellemzően a hetvenes évek vége és a kilencvenes évek között készültek, de a mellékvonalakon beépítve műszakilag még további évtizedekig alkalmasak arra, hogy az e pályákon megengedett, óránként legfeljebb 100 kilométeres sebességgel közlekedjenek rajtuk a szerelvények. A tram-train sínjei például a Kelenföld-Pusztaszabolcs vonalról származnak – írja a VG.

A sínek újrafelhasználása egyébként bevált módszer Magyarországon, pár évvel ezelőtt a budapesti M3-as metróvonal is a MÁV-tól kapott használt, fővonali (nagyobb teherbírású) sínszálakat. Szegeden egyébként természetesen csak a sínek használtak, az elhasználódásra sokkal érzékenyebb régi talpfákat fa keresztaljakat nem használták fel, azok helyett új, beton talpfák vasbeton keresztaljak kerültek a pályába.

 

Nyitókép: Újonnan épült vágányok a rókusi vasútállomáson 2019. február 4-én. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder